Folytatjuk a visszaszámlálást, következik a második rész! Az adventi kalendárium újabb 12 ablakában az alábbi könyveket választották kollégáink a #nyugatitérikedvencek közé:
13. nap – M. Nagy Miklós, a Helikon Kiadó vezetője és a Jevgenyij Vodolazkin: Laurosz című regénye (Helikon Kiadó, 2021, fordította: Pálfalvi Lajos)
„Az orosz regényeket mindig is szerettem – a Karamazov testvérek benne van a tíz legkedvesebb könyvem között –, éppen ezért nagy elvárásokkal kezdtem neki Arszenyij történetének, s egy gyönyörű, ízig-vérig orosz regényt kaptam; egy zarándoklatot, melyen Amvroszij volt a vezetőm; egy elmélkedést az emberi lélekről, hitről, szeretetről, bűnről, bűnbánatról és a vezeklésről, egy életutat, mely kiragad az kiúttalan horizontális mozgásból, megmutatva, hogy létezik még egy harmadik dimenzió is – s nem mellékesen a negyedik sem annyira szigorúan kötött, mint ahogy a fizika törvényei leírják. – marschlako, Moly.hu
14. nap – Tönkő Vera, a Park Könyvkiadó vezetője és Robert Macfarlane: Lennvilág című regénye (Park Könyvkiadó, 2021, fordította: Makovecz Benjamin)
„Macfarlane-nek az ütött szöget a fejébe, hogy az ember alapvető szemléletmódja horizontális: szeretjük a belátható tereket, a térképeket és a kilátást, arról pedig, ami a lábunk alatt van, nem is nagyon veszünk tudomást. Az író abból indult ki, hogy az emberiség két dolgot temet el: amit meg akar őrizni és amit el akar felejteni. (…) A történetekben két közös vonás van: a föld alatt játszódnak, és még akkor is van bennük valami nyugtalanító, ha alapvetően pozitív élményekhez kötődnek. Párizs katakombáiban David Bowie szól, de a barlang teteje recseg-ropog a vonatok súlya alatt, Macfarlane pedig azon gondolkozik, miközben csontokkal teli termeken és vájatokon küzdi át magát, hogy majd egyszer, amikor ennek az egésznek vége lesz, mennyivel több marad meg a párizsi kazamatákból, mint, mondjuk, New Yorkból. Ha jön a tenger, és elnyel mindent, az már úgyis nagyobb biztonságban lesz, ami már így is halott, és el van temetve.” – Dippold Ádám, Qubit
„A Látlak szerintem nagyon erős kezdés, nem csak azért, mert nekem konkrétan tetszik, hanem például azért is, mert olvasva a történeteket, én egyszer nem hallottam Vonnák Diána hangját. A szereplők hangját hallottam, mindig másét, a kamaszlánytól kezdve az ukrán nagymamán át a kiküldetésben lévő építészmérnökig, de mindegyik saját, önazonos hang volt, és szerintem elég nagy dolog, ha valaki képes úgy írni, hogy közben egy percre sem lóg ki a lóláb, és végig tudok hinni neki. Ez a tizenhét történet engem elég sok mindenről meggyőzött, többek között arról is, hogy érdemes várni a folytatást.” – Kormos Lili, Jelen hetilap
„Schmal Róza fantáziája és világteremtő képessége lenyűgöző, a történetmesélés pedig egyszerre szórakoztató és izgalmas, ráadásul hordozza azokat a kicsit naiv, kicsit idealista jegyeket is, amelyek miatt az ifjúsági irodalom számomra végtelenül szerethető.” – Smoking Barrels Blog
„Tolnai Ottó felejthetetlen figurákat talál, vagy inkább tesz felejthetetlenné: az őrölt paprika meg nem énekelt zsenijétől az énekesnővel utazó varrónőig, az egykori mozi vetítőjétől a király előtt úszás bemutatót tartó Balla Laci bácsiig… Figurák Palicsról és Újvidékről, Szerbia határ menti városaiból, a magyar kisebbségből, az »első lakosokból«, látogatókból és menekültekből. És természetesen Dr. Brenner, vagy írói nevéből adódóan Csáth Géza is megjelenik, akit a magyar szellemi és művészeti élet összes képviselője követ. Köztük van a festő, akinek védjegye egy nadrág, amelyet kék festékfoltok borítanak, pont, mint az Adria azúrkékje, ahol az urat látjuk.” – Le Grand Continent
18. nap – Kozákné Zsuzsa, a Libri Kiadói Csoport irodavezetője és Peter Wohlleben: A természet jelbeszéde című kötete (Park Könyvkiadó, 2021, fordította: Malyáta Eszter)
„Ki ne szeretne Matula bácsival sétálni az erdőben? E könyv szerzője mindent tud a természetről, mesélő kedvében van, és könnyedén bebizonyítja: ahhoz, hogy csodálatosnak és meghökkentőnek lássuk a világot, nem kell egzotikus tájakra utazni, elég kilépni a kertbe, az ő történeteit meg tanácsait hallgatni, és a sok tudással felvértezve körülnézni. Az olvasó magával viheti a kötetet kirándulni, de az is jó, ha otthon marad, és a szerző segítségével, fotelben ülve fedezi fel a természet ezer izgalmas titkát.” – Éva Magazin
„Úgy érzem, ebben a könyvben minden megvan, ami lehetővé teszi, hogy Bartók műveinek sorában a Lovak a folyóban végre megkapja a megérdemelt figyelmet, ráadásul anélkül, hogy a legkisebb engedményt tenné annak az olvasónak, akinek »fél évszázadnyi irodalmi nevelődést követően még mindig az jelenti a revelációt egy nagyregényben, ha hatalmasakat dobbanó, lucskos férfiszívre bukkanhat benne.«” – Kőrizs Imre, Mozgó Világ
„Nem madárcsicsergős, nem virágszirmos. Markáns képi világú költemények ezek, és alaposan megdolgoztatják az olvasó agyát; igen, először az agyát, azután a lelkét. Nem is lehet másként olvasni, csak apránként; a legokosabb, ha gyerekkorunk mesekönyvének tanácsát követve – minden napra egy mese –, ez a könyv is ott van ágyunk mellett, és szépen, óvatosan adagoljuk a tartalmát. Megéri. Így, lelassulva lesz igazi az élmény, ha hagyjuk, hogy tovább dolgozzanak bennünk a sorok.” – Olvass bele blog
21. nap – Gálos Orsolya, a Libri Kiadó PR-menedzsere és Bart Van Es: Hiányos fénykép című regénye (Park Könyvkiadó, 2021, fordította: Orosz Ildikó)
„1942-re a Hollandiában maradt zsidók helyzete annyira kétségbeejtővé vált, hogy édesanyák idegen házak ajtajában hagyták csecsemőiket, kisgyerekeiket, abban bízva, a lakók majd befogadják őket. Az ellenállási hálózaton keresztül is több ezer gyerek került új családokhoz. Köztük Hesseline de Jong-Sapiro, aki a mai napig, közel 90 évesen is őrzi azt a szívszorító levelet, amelyet anyukája küldött vele, mikor útjára bocsátotta az ismeretlenbe. Lien életéről és megpróbáltatásairól unokaöccse, a Shakespeare-kutató Bart van Es készített felkavaró dokumentumregényt. A Hiányos fénykép felejthetetlen mű, nem véletlen, hogy 2018-ban olyan erős vetélytárssal szemben is el tudta nyerni a Costa-díjat, mint Sally Rooney Normális emberek című nagy sikerű könyve.” – Milanovich Domi, Dívány.hu
„Itt az ideális karácsonyi ajándék: az év egyik legjobb politikai témájú könyvében Ésik Sándor tulajdonképpen minden olyan közhelyes vélekedést ízekre szed, ami az ünnepi asztalnál fel szokott merülni a valamiért politizálni vágyó rokonoktól. (…) Ésik Sándor Librinél megjelent könyve arra vállalkozik, hogy a magyar társadalom legégetőbb, gyakran kifejezetten bonyolult, vagy annak tűnő problémái kapcsán fogalmazzon meg közérthető állításokat. A (Diétás Magyar – a szerk.) Múzsa vezérfőszerkesztője összeszedi, hogy kinek mi lenne a szerepe egy egészséges társadalomban, rámutat arra, hogy mi miért nem működik ideálisan Magyarországon, és a legtöbb esetben javaslatot is tesz arra, hogy hogyan lehetne az adott kérdést megoldani. A válasz minden esetben távol áll attól, amit politikusoktól hallani szoktunk, hiszen mindegyik lassú, költséges, és nem egy esetben fájdalmas folyamatot kíván(na).” – Pintér Bence, azonnali.hu
23. nap – Rochlitz Vera, a Libri Kiadói Csoport tördelője és Douglas Stuart: Shuggie Bain című regénye (Park Könyvkiadó, 2021, fordította: Greskovits Endre)
„Annak ellenére, hogy ez Douglas Stuart első könyve, mégis biztos kézzel és tudatosan ír, amelyben bizonyára meghatározó szerepe van annak is, hogy a történet önéletrajzi alapokon nyugszik. Szókimondó, sallangmentes, abszolút valósághű és sajnos egyáltalán nem túlzó. Kiváló narratíva, lebilincselő és nehéz témákkal, amelyeket nemcsak a 80-as években, de még napjainkban is gyakorta a szőnyeg alá söpörnek. Az író az alkoholizmust, az érzelmi elhanyagolást, a családon belüli és kívüli erőszakot, a gyermekbántalmazást mindvégig teljesen őszintén, kendőzetlenül, meglehetősen nyers formában, de éppen ezért hitelesen tárja az olvasó elé. Douglas Stuart azonban egy percig sem ítélkezik, egyetlen szereplő sem kizárólagosan jó vagy rossz, és a könyv végére érve az olvasó valóban úgy érezheti, hogy ebben a hatalmas szívvel és empátiával megírt történetben tulajdonképpen mindenki áldozat. A Shuggie Bain a végtelen szeretet és hűség gyönyörű regénye, szomorú és lehangoló, de mégis reményekkel teli.” – Nikolett_Kapocsi, Moly
„A családunkban kézről-kézre járt ez a remekmű, olyannyira, hogy a kötet szétesett. Én is többször olvastam, mindannyiszor elkapott a regény könnyedsége, humora és szerethetősége. LLosa olyan szeretettel és kedvességgel ír minden szereplőről. A rádió világa, a rádiójátékok egyre erősödő abszurditása egyszerűen zseniális. Ha rosszabb napjaim vannak szívesen előveszem, és újra olvasom.” – bakermat, Moly.hu
A Nyugati téri adventi kalendárium első 12 ablakát itt találod.