Előfordult már, hogy megkérdőjelezted egyes kapcsolataidat, vagy összezavarodtál, ha a szex vagy az identitás volt a téma? Válaszokat keresel a barátsággal, a lelki egészséggel és a boldogsággal kapcsolatos égető kérdéseidre, azonban félsz megkérdezni ezeket? Hát, ezzel nem vagy egyedül, kérdezd csak a Moordale diákjait.
A Netflixen futó, immár harmadik évadjánál tartó sorozat, a Szexoktatás nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy felhívja a figyelmet a felnőtté válást és a pubertáskort övező testi-lelki problémákra. Mindezt pedig hihetetlenül szórakoztató módon tálalja olyan karakterek segítségével, akiknek hála minden hasznos lecke jól bevésődik a fejünkbe. A sorozat alkotói szakemberek és szexterapeuták segítségével összegyűjtötték a tudnivalókat egy gyakorlatias és bullsh*tmentes útmutatóba, hogy a fontos tudás ne vesszen el a streamingcsatornák gyorsan változó világában.
Mutatunk is néhány olyan szexmítoszt, amelyet nemcsak a kamaszok hisznek el, bőven vannak felnőttek, akiknek hiányosak az alapvető ismereteik. Ezért most Jean (Gillian Anderson) – Otis édesanyjának, a sorozat szexterapeutájának – segítségével leromboljuk ezeket itt, a Nyugati tér blogon.
1. mítosz
A vagina lehet „szűk” vagy „laza”, attól függően, mennyit szexeltél.
Teljes tévedés! A vagina egy izom, és ahogy a test többi izma, képes kitágulni és összehúzódni. Szexuális izgalom idején az izmok ellazulnak és megnyúlnak, hogy könnyebbé váljon a behatolás. Elégtelen izgatás esetén az izmok összehúzódnak, úgyhogy a behatolás nehezebb és kényelmetlenebb lesz.
2. mítosz
Nem eshetsz teherbe, ha…
* ez az első alkalmad
* kihúzod
* éppen menstruálsz
* bizonyos pózokban csinálod
* szex után vízzel kiöblíted
Terhesség abból lesz, ha a spermium elér és megtermékenyít egy petesejtet. A fenti példák bármelyikéből lehet várandósság. Az ejakulátum és az előváladék több millió spermiumot hordoz, és egy is elég, hogy befejezze az útját. Fontold meg a fogamzásgátlást!
3. mítosz
A vécédeszkától is elkaphatsz STI-t (sexually transmitted infections = szexuális úton terjedő fertőzést) vagy STD-t (sexually transmitted diseases = szexuális úton terjedő betegséget).
A legtöbb STI és STD a testnedveken át terjed. Ebbe a hüvely- és végbélváladékok, az előváladék, az ondó és a vér is beletartozik. Nem kaphatsz el semmit, ha ráülsz a vécédeszkára. De nemi érintkezés esetén ne feledkezz meg a védekezésről!
4. mítosz
Akkor jó a szex, ha van a végén orgazmus.
A közösülés célja, hogy mindenki jól érezze magát, orgazmus ide vagy oda. Vannak, akik számára nehéz eljutni az orgazmusig, vagy talán sosem tapasztalják meg, de ez nem jelenti azt, hogy szexről szó sem lehet. Ne feszülj be, ne aggódj a kielégülés miatt, csak élvezd az élményt!
5. mítosz
Az idősebbek sosem szeretkeznek.
Fiatalabb korban elképzelhetetlennek tűnhet, hogy a huszonöt év felettiek is szexelnek, kérdezd csak meg Otist. De legyen bármilyen korú, az embernek mindig vannak szükségletei, és teljes, élvezetes nemi életet is élhet. Az élet különféle fázisaiban máshogy nézhet ki a közösülés, de egészséges dolog mindig újabb ismereteket szerezni a szexualitásodról.