Különleges, kétnyelvű kiadásban jelenik meg a Karácsonyi versek, Joszif Alekszandrovics Brodszkij amerikai orosz költő válogatáskötete. A könyv bemutatója november 30-án lesz az Orosz Kulturális Központban.
Soproni András, a kötet fordítójának írása a Nyugati tér blogon
Pályám több mint ötven éve alatt szinte kizárólag prózai műveket fordítottam, verset csak elvétve (pl. regények betétverseit), költői ambícióim sose voltak, a kamaszkori kötelezőket leszámítva csak tréfás rigmusokat faragtam, így aztán igencsak meglepődtem, amikor M. Nagy Miklós, a Helikon Kiadó munkatársa (ma már igazgatója) egy megbeszélésünk végén odanyújtott nekem egy kis kötetet, azzal a kérdéssel: nem akarom-e lefordítani. Megnéztem, és egy pillanatig az volt az érzésem, hogy Miklós ugrat. A könyv a Nobel-díjas Joszif Brodszkij karácsonyi-újévi tárgyú versciklusának kétnyelvű, angol–orosz kiadása volt. Nevetve vettem át és vittem haza a könyvet azzal, hogy legalább elolvasom, de amikor otthon találomra kinyitottam, az 1965. január 1. című versnél, elfogott a kísértés, hogy ezt talán tényleg le tudom fordítani. És megtettem, és úgy éreztem: nem is rosszul. Megmutattam néhány hozzáértő kedves barátomnak – mindenekelőtt az orosz költészet legnagyobb mai fordítójának, Galgóczy Árpádnak –, és a biztatások hatására úgy döntöttem: folytatom.
Másodiknak, úgy emlékszem, az emblematikus Karácsonyi románc következett, aztán sorra a többi. Úgy az ötödik-hatodik vers táján már jeleztem Miklósnak, hogy menni látszik a dolog, de szerződni csak akkor fogok, ha legalább a kötet felével elkészülök. Igazából akkor nyugodtam meg többé-kevésbé, amikor elkészültem a legnagyobb falattal, a Szónoklattal. Majd hosszú szünet következett, ami arra volt jó, hogy – más munkáim közben – elő-elővettem a kész fordításokat, és minden alkalommal elszörnyedve vettem észre egyre újabb és újabb hibákat, pontatlanságokat, javítani- és csiszolnivalókat. Így aztán a versek abban a formában, ahogy a kötetbe belekerültek, legalább huszonöt-harminc százalékban eltérnek attól, ahogy megszületésükkor kinéztek.
Brodszkij nem tartozik a könnyen érthető költők közé, szóképei, gondolatmenetei gyakorta enigmatikusak, metaforái sokszor igen távoli fogalmakat rántanak össze, mindamellett többnyire nagyon szabályos ritmusokat és csengő-bongó rímeket használ, amiket azonban enjabement-ekkel „bolondít” meg. Filozofikus alkat, de persze nem hoz létre összefüggő filozófiai rendszert, hanem a filozófia egyes fogalmait – főképp a tér és idő természetét – járja körül nagyvonalú és elgondolkodtató eszmefuttatásokkal.
Nagy kérdés, milyen kapcsolata volt a vallással, vallásokkal. Egy ezt firtató kérdésre azt válaszolta: „Keresztény vagyok, mert nem vagyok barbár”. Ez azonban nem jelentett semmilyen valláshoz, egyházhoz fűződő kapcsolatot, hanem egyrészt kulturális beágyazottságot, másrészt egyfajta istenkeresést, transzcendencia iránti vágyat. Keserves dolog az ilyen érzékenység a vallás- és egyházellenes Szovjetunióban. Brodszkij idejében karácsony ünnepléséről szó sem lehetett, viszont egyes attribútumait – például a fenyőt – ráaggatták az Újév köszöntésére. A két ünnep összecsúszása jelen van a Karácsonyi románcban és az 1971. december 24. című versben, amelyek a karácsonyi versek „világias” vonulatához tartoznak.
Egy másik vonulat a bibliai történeteket eleveníti meg. A karácsony roppant összetett szellemi képződmény: beletartozik az istenember születése, ami egyúttal egy újfajta – szeretetalapú – erkölcs születését is jelentette, de jelent egy időbeli origót is, amelynek kijelölése a keleties ciklikus idő lineárissá válását teszi lehetővé. A főszereplők: az Atya (és József), Mária és a Kisded a szülők és a gyermek archetipikus megfogalmazásai. Ez is helyet kap a Brodszkij-versekben.
Brodszkij nem tapad szorosan a Szentíráshoz, így például következetesen egymásba játszat két bibliai történetet: a születést és a menekülést Egyiptomba, ami az Evangélium időskálája szerint néhány évvel később történhetett. Ezáltal a Születés összetapad az űzöttséggel, a számkivetettséggel – Brodszkij személyes sorsának alapélményeivel.
Külön említésre érdemes, hogy a Születés helyszíne az ortodox Szentírás szerint – a nyugat-európai és a magyar hagyománnyal ellentétben – nem istálló, hanem barlang – пещера, amint ezt egyébként az ikonokon is ábrázolják. A megfejtés nyilván az, hogy az állatok tartására a Biblia földjén nem külön építmény – istálló – szolgált, hanem természetes vagy földbe vájt üreg. A másik megjegyeznivaló, hogy Heródes alakja jobban belenőtt az orosz gondolkodásba, mint nálunk: Ирод – a király neve – gyalázatos, gonosz ember jelentésben köznevesült.
A magasztos szféra hátterében jól felismerhetők Brodszkij saját életének eseményei is. Az 1971. december 24. a korabeli szovjet valóságot festi le, ahol „a kilónyi szaloncukorért / rohamozza a pultot a jónép”. Persze, Oroszországban a szaloncukor ismeretlen, és az eredetiben nem is az, hanem kávés halva szerepel, ami viszont a magyar olvasó számára érthetetlen. (És nem mellékesen: mennyivel jobban illeszkedik a szaloncukor a vers anapesztusaiba!) Nyoma van a száműzetésnek, amelyet „munkakerülésért, élősdi életmódért” róttak ki rá (Fenyvesillat és vad fagy a tajga; Havazik zuhogón…). Látjuk a rajongásig szeretett Velencét – ahol végakarata szerint a sírja van. A földteke túlfeliről – Amerikából – ír barátjának (Fagyott tejeskása a part…).
De felismerhetők Marina Baszmanovához fűződő zaklatott szerelmi kapcsolatának fordulatai is. Róla írja: „Menyasszonyom tudja már, hogy állok, / ötödéve etet, én meg csak várok.” (Szónoklat a kiömlött tejről). Ő az, akire a „jégtelen Pontusnak partjáról” emlékezik. Ő az – a fiuk anyja –, aki az Anno Dominiben Cynthia alakjában feltűnik. És ő az, akivel szakítván – és már visszavonhatatlanul idegenben – a „köpenyes test”, a „senki”, „emlékezetét, honát, fiát vesztvén”, „ebré és goj csukácskák” csókjaival – (köszönöm, A. E.) „vigasztalja” magát (Laguna).
Amikor nekifogtam a Karácsonyi versek fordításának, egyetlen célt fogalmaztam meg magamnak: érvényes, jó magyar verseket akartam írni, amelyek jól felismerhetően emlékeztetnek Brodszkij verseire. Hogy ez mennyi küszködéssel – és a jónak vélt megoldás mennyi örömével – járt, az legyen az én titkom. Hogy mennyire sikerült, azt meg döntse el a nyájas olvasó.