Halálról és életről


Irvin D. Yalom neve régóta ismert a magyar olvasók számára, hiszen a Park Könyvkiadó már több mint tíz éve gondozza regényeit, pszichoterápiás munkája alapján íródott könyveit és szakkönyveit. A napokban megjelent Halálról és életről című kötetet rendhagyó módon feleségével, a szintén író, Marilyn Yalommal közösen írta.

Singer Magdolna író, gyászkísérő írása a Nyugati tér blognak

Irvin és Marilyn Yalom 65 éve házasok, de már serdülőkoruk óta összetartoznak. Elképzelhetetlen az életük egymás nélkül, mégis búcsúzásra készülnek, miután kiderül, Marilyn súlyos beteg, és már csak hónapjai vannak hátra.

Ahogyan egész életükben bátran és folyton valamit alkotva éltek, úgy a halállal is hasonló módon küzdenek meg. Ámulunk és tisztelettel fejet hajtunk ennyi vitalitás és kreativitás láttán, amellyel ez a két idős ember rendelkezik még ebben a drámai élethelyzetben is. Mindenekelőtt elhatározzák, közös könyvet írnak arról az útról, amit kénytelenek bejárni, segítve ezzel önmagukat, és azokat is, akik hasonló megpróbáltatás elé néznek.

Marilyn higgadtan fogadja a legsokkolóbb diagnózisokat állapotának fokozatos romlásáról és azt a tényt is, hogy rövidesen meg fog halni. Ennek megfelelően döntéseket hoz és teszi a dolgát. Szorgalmasan dolgozik, igyekszik rendet hagyni maga után. Szelektál, ajándékoz. Felelősségteljesen dönt mindenről, miközben minden szívéhez közel álló tárgy érintésekor elborítják az emlékek.

Irvinre hosszabb út vár. A végsőkig ragaszkodik feleségéhez, nem mer szembenézni azzal, hogy elveszítheti, minél inkább el akarja nyújtani az időt, a távolabbi jövőbe helyezni az asszony halálát. Mikor a felesége a fizikai szenvedései miatt már komolyan fontolgatja az asszisztált öngyilkosság lehetőségét, Irvin még akkor sem képes olyan fokú empátiára, amivel ezt a szenvedést felfogja. Ugyanis, ha ezt megteszi, szembe kell néznie azzal is, hogy az a „messzi nap”, amikor végső búcsút kell vennie a feleségétől, az valójában bármelyik pillanatban bekövetkezhet.

Irvin D. Yalom a halálfélelemről, gyászról beszél a Freedom Pact videójában

Miközben tanúi vagyunk a házaspár küzdelmének, feltárul egy tartalmas, gazdag élet, benne mély, értékes kapcsolatokkal, amelyek most mutatják meg magukat igazán intenzíven. Levelek, telefonok érkeznek a világ minden tájáról, és egymásnak adják a kilincset a látogatók. A gyerekek, unokák mellett igaz barátok, tanítványok sora, munkatársak fejezik ki szeretetüket és odaadó támogatásukat. Ahogy Marilyn és Irvin életük örömeit is megosztották másokkal, úgy a fájdalmukat is megosztják, amely által létrejöhet az élet legértékesebb adománya, a közelség érzése, a mély emberi kapcsolódás.

Együtt, összekapaszkodva haladnak a vég felé, ugyanakkor mindketten magányosan küzdenek meg a saját démonjaikkal. Marilyn az úgynevezett kis halálokkal, amikor napról napra meg kell válnia valamitől, hol valamilyen fizikai képességétől, hol az élet nyújtotta örömök egyikétől-másikától. Búcsúzik a féltve őrzött értékes könyvtárától, kézirataitól, a kertben lévő öreg tölgyfától, és mindenekelőtt a szeretteitől. Nem önmagát siratja, hanem szerettei elvesztését. Mert a gyász nemcsak az itt maradót éri utol, hanem a távozót éppúgy. El kell szakadnia négy gyermekétől, bele kell törődnie, hogy nem látja felnőni az unokáit. De legfőképpen imádott férjéért aggódik, vajon vele mi lesz nélküle, hogy küzd meg az egyedülléttel, a magára maradottsággal? Az elválás gondolata mély szomorúsággal tölti el. Elengedi a múltat és a jövőt, amely talán az egyik legnagyobb emberi teljesítmény.

Irvin számára pedig, miközben aggódik a feleségéért és kétségbe ejti a társa nélküli élet kilátása, aközben a saját halála is kézzelfogható közelségbe kerül. Mert nincs élesebb tükör, mint mikor egy szeretett hozzátartozónk távozik az élők sorából. Már nem vész a messzeség ködébe saját halálunk sem, hiszen lám, megtörtént, amiről eddig azt hittük, csak másokkal eshet meg: a halál bizony eljött a családom egyik tagjáért, így értem is el fog jönni. Irvint már nem jellemzi a korábbi éveire jellemző halálszorongás – amit beültetett pacemakerének tulajdonít, könnyű halálra számít, úgy véli, majd szívroham viszi el –, ugyanakkor erősen foglalkoztatja saját elmúlásának gondolata. Töpreng, filozófiai műveket olvas, visszatekint és életút-mérleget készít, akár a felesége. A legnagyobb segítséget saját könyvei jelentik neki, elsősorban a Szemben a nappal című, ami a halálszorongás legyőzéséről szól. Azt vallja ebben a művében, hogy a halálszorongás és a meg nem élt élet érzése között szoros összefüggés van. Minél inkább úgy érezzük, hogy nem valósítottuk meg álmainkat, sok mindent elmulasztottunk, annál inkább szorongunk a haláltól. Ezzel Marilyn is egyetért. Örömmel nyugtázzák, hogy ami őket illeti, teljes életet éltek, nem hagynak maradékokat.

Irvin D. és Marilyn Yalom (fotó: spiegel.de)

A házaspár a fájdalmasan gyönyörű végső utazás során érési folyamaton megy keresztül, amelyben a közös könyv, a Halálról és életről írása jelenti a mentőövet, abba kapaszkodnak az irdatlan hullámverésben. Az írás, de minden más cselekedetük is, amely az emberi találkozásokra, búcsúra és rendteremtésre vonatkozik, távlatokat ad kihunyó életüknek.

Irvin végül felismeri és képes elviselni a felesége halálát. Megnyugtatja Marilynt, hogy miatta nem kell életben maradnia, eltávozhat, ha már nem bírja elviselni a szenvedését. Marilyn halála után még bepillantást nyerhetünk Irvin mélységes gyászába is. Megrendítő, ahogyan ez a szárnyát veszített idős ember, aki soha életében nem élt még egyedül, felveszi a harcot életének legkegyetlenebb megpróbáltatásával.

A Yalom házaspár példája, amelyben tanúi lehetünk a halállal és a gyásszal való szembenézés bátorságának, és annak a belső fejlődésnek, amely még ebben a fájdalmasan nehéz végső szakaszban is megvalósulhat, nekünk, olvasóknak is megmutatja a szabadulás útját saját halálszorongásunkból. Ahogy ők megtalálták az értelmet mindaddig a pillanatig, míg az élet lángja ellobban Marilynben, bennünk is bizalom ébred, hogy ha nem is menekülünk meg a távozás testi-lelki szenvedéseitől, az értelem megtalálása enyhítheti az élettől való búcsúzás szomorúságát. Ha azt hittük, a haldoklás meddő, üres várakozás, hogy eljöjjön a vég, tévedtünk, hiszen értékes idő, amely az érés, kiteljesedés, „fává növés” végső lehetőségét tartogatja számunka.