Sokan nőttünk fel a Disney-mesék káprázatos világán: gyerekként együtt kalandoztunk a hősökkel és hősnőkkel, és miattuk reménykedünk titokban még mindig az „és boldogan éltek, míg meg nem…” befejezésen is. Melyik lány ne akarna olyan színpompás, fantasztikus világban élni, mint a Disney-hercegnők?
Azonban ezek a történetek nem voltak mindig ilyenek. A hercegnők mára már-már elfeledett múltja időnként sokkal komolyabb és sötétebb annál, mint amit a mozivásznon láthatunk. Ismerjük meg az eredeti meséket és valós történeteket a Disney-adaptációk mögött!
Aranyhaj
Személyes kedvencem, az Aranyhaj és a nagy gubanc, tele van bájjal és izgalmas hajszákkal – ezzel szemben a Grimm testvérek 1812-es története jóval rövidebb és egyszerűbb. Nincs benne sem varázserejű haj, sem táltos paripa, sem kalandozás a királyságban. Már a felütés is egészen más: szó sincs királyi szülőkről, csak egy szegény házaspárról. Amikor az asszony terhes lett, megkívánta a szomszédjuk galambbegy salátáját (rapunzel), és a férje lopni akart neki belőle. Ám a szomszéd (a boszorkány) rajtakapta, és hogy a férfi megmeneküljön a büntetés elől, odaígérte a banyának születendő gyermeküket. Így került a boszorkához a kislány, akit Rapunzelnek keresztelt el – a magyar fordításban először a Galambbegy, később az Aranyhaj nevet kapta. A rajzfilm Flynn Ridere ebben a meseváltozatban királyfi, aki meghallja a toronyba zárt, 14 éves lány énekét, és felmászik hozzá. Habár tervezik, hogy megszöknek, erre nem kerül sor, mert Rapunzel elszólja magát – az eredeti verzióban megemlíti, hogy nagyobb lett a hasa, fényt derítve a terhességére, de később ezt átírták, és azt mondja, hogy a boszorka sokkal nehezebb, mint a királyfi. A boszorkány levágja a lány haját, elzavarja a pusztaságba, a királyfit letaszítja a trónról, aki nemcsak országát, hanem a szeme világát is elveszíti. A mese és a rajzfilm végén újra egymásra találnak a szerelmesek, a Grimm-történetben Rapunzel könnyei meggyógyítják a fiút, aki visszanyeri a látását.
Pocahontas
Pocahontas története a valóságon alapszik, bár jócskán ki kellett színezni, hogy a szeretett Disney-románcunkat megkaphassuk.
A powhatan törzsfőnök legkedvesebb lánya, Amonute vagy Matoaka az 1600-as években élt. Beceneve, a Pocahontas azt jelentette, hogy „a játékos”. A történetének számos változata él a köztudatban, de a rajzfilm drámai tetőpontja igaz lehet. Az elbeszélések szerint a 11 éves kislány ismeretlenül mentette meg a 27 év körüli John Smith kapitányt úgy, hogy odarohant, és saját testével óvta meg a férfit a kivégzéstől. John Smitht elengedték, Pocahontas pedig diplomataszerepet töltött be a „vörös bőrű ördögök” és a „sápadt arcú démonok” között. Évekkel később Pocahontas beleszeretett az angol John Rolfe-ba, és elvált akkori powhatan férjétől, Kocoumtól – a rajzfilmben is megjelenő, jóképű, de marcona jövendőbelijétől. 1614-ben Pocahontast megkeresztelték, felvette a Rebecca nevet, házassága Rolfe-fal pedig fegyverszünetet hozott az indiánok és az aranyra vágyó telepesek között. A házaspár 1616-ban Londonba utazott, ott Pocahontas újra találkozott John Smithszel, de a férfira csupán apafiguraként tekintett.
Hófehérke
Walt Disney 1937-ben egy jóval családbarátabb verzióvá szelídítette a Grimm fivérek által lejegyzett brutális mesét. Az eredeti történetben a vadásznak nem Hófehérke szívével, hanem a májával és tüdejével kell visszatérnie, ám ő helyette egy vaddisznó szerveit viszi el királynőjének; amit a gonosz mostoha el is fogyaszt.
A királynő háromszor próbál végezni a lánnyal, ugyanabban az álcázott alakjában – de hát Hófehérke nem is az eszéről, hanem a szépségéről híres. Vándorkereskedőként kopogtat be a házba, először színes szalagokkal, másodjára mérgezett fésűvel, harmadjára pedig egy fél mérgezett almával próbálja megölni a lányt.
Miközben a törpék a koporsóban viszik Hófehérkét, egy véletlenül arra járó herceg beleszeret a szépséges – bár élettelen – lányba, és haza akarja vinni a kastélyába. Csók helyett a megbillenő koporsó miatt ugrik ki a Hófehérke torkán akadt alma. A rajzfilm itt véget is ér, pedig az eredeti történet folytatódik: az ifjú pár esküvőjén a gonosz mostohának büntetésül forró vascipőben kell táncolnia, míg holtan össze nem esik.
Csipkerózsika
Auróra, avagy Csipkerózsika egyik első eredettörténetét az olasz Giambattista Basile írta meg a Nap, Hold és Tália címet viselő mesében, melyet a Pentameron gyűjteményes kötetben publikált, 1634-ben. Eszerint egy nemes úrnak leánya születik – ő Tália –, akinek megjósolják, hogy egy lenszálka okozza majd a vesztét. Az apa mindent megtesz, hogy ez ne történhessen meg, de a lány nem kerülheti el a sorsát: a szálka az ujjába fúródik, és összeesik. Az apa a kastélyban egyedül hagyja halottnak hitt lányát. Egyszer arra téved egy király, aki magáévá teszi a gyönyörű, alvó Táliát. A lány kilenc hónappal később ikreket szül: Napot és Holdat. Tündérek segítik a gyermekeket, és az egyikőjük kiszívja a lány ujjából a lenszálkát, mire az felébred. A Disney-változathoz képest nem túl romantikus, sőt riasztó történetnek még koránt sincs vége: a király hazaviszi Táliát és a gyermekeket, csakhogy felesége, a királyné nem örül a jövevényeknek: megparancsolja a szakácsnak, hogy főzze meg az ikreket, Táliát pedig égessék el máglyán – ám szerencsére minden jó, ha a vége jó (?), és végül a királynét vetik máglyára.
Később Charles Perrault és a Grimm testvérek is feldolgozták a mesét, ezekhez a változatokhoz a Disney-féle mese már inkább közelebb áll. Szerencsére, hisz az eredeti történet nem éppen az, amit szívesen néznénk gyerekeinkkel együtt a filmvásznon.
Balla Nóra
A cikket hamarosan újabb hercegnők történeteivel folytatjuk.