Itt van az ősz, itt van… várjunk csak! Még azért van ereje a napnak, a hőmérő higanyszála is majdnem eléri a 30 fokot, ez nem jelenthet mást: berobbant az indián nyár! Reggel és este már szükség van egy kabátra vagy pulcsira, amit napközben cipelhetünk magunkkal, de ennyi áldozatot megér, hogy még egy kicsit sütkérezzünk az őszi napfényben, a szabadban.
Ezért ezen a héten 5 olyan könyvet hoztunk nektek, amelyekkel nyugodtan ki lehet még feküdni egy pokrócra. Vannak köztük friss megjelenések, vannak, amelyekkel a nyarat idézhetjük fel, és olyanok is, amelyek hangulata tökéletesen passzol ehhez a kellemes, de átmeneti időszakhoz.
Bogdan-Alexandru Stănescu: Kaspar Hauser gyerekkora
(Jelenkor Kiadó, fordította: Koszta Gabriella)
Az idei indián nyár első napjaiban jelent meg Bogdan-Alexandru Stănescu román író, költő, műfordító regénye, a Kaspar Hauser gyerekkora. A történet főhőse Bobiță, az iskolából kicsapott, a nagyváros perifériáján bandázó kamasz. Csonka családban, kisstílű szerencsejátékosok, egzisztenciájukat elveszítő kisemberek, alkoholista költők és gátlástalan konjunktúralovagok között válik felnőtté. A nyolcvanas-kilencvenes évek Romániájának eksztatikus káoszában szinte öntudatlanul kell kiverekednie a saját helyét a furcsa és folyton változó körülmények között. Az elhagyatottság érzésével küszködő, melankolikus fiatalember drogokkal, nőkkel és alkohollal próbálja erősíteni önmagát, majd az egyetem után beindul kalandos könyvkiadói karrierje. Bár a világ egyre jobban kitárul számára – a történések színtere Bukarest után Kanada, Frankfurt és Kréta –, a talajvesztett és kiégett főhősnek a saját belső korlátaival mindenhol meg kell küzdenie.
A tizenkét szorosabban-lazábban összefüggő történet kesernyés humorú pikareszk fejlődésregénnyé áll össze, mely képet ad a román társadalom nagy átalakulásáról, és arról a generációról, amelyik ebben az átalakulásban elveszítette önmagát.
Bogdan-Alexandru Stănescunak 1999 óta jelennek meg írásai, 2012 óta verseket is publikál. Olyan angol nyelvű szerzők műveit fordította románra, mint James Joyce, Tennessee Williams és William Faulkner.
Kazuo Ishiguro: Vigasztalanok
(Helikon Kiadó, fordította: Greskovits Endre)
Napsütötte kora őszi délutánok elmaradhatatlan kísérője lehet a Helikon Kiadó idén indított Ishiguro-sorozatának első kötete. A Vigasztalanok a Nobel-díjas szerző korai, 1995-ös regénye, amely idén jelent meg először magyarul, Greskovits Endre értő fordításában.
A történet szerint Ryder, a világhírű zongoraművész megérkezik egy közép-európai városba, ahol nagy koncertet kell adnia. Ezen kívül is sűrű program vár rá: meglepetten érzékeli, hogy bár azt sem tudja pontosan, hol van, de valami csodát várnak tőle – hogy jelenlétével és művészetével kimozdítsa a várost a válságból. Rydernek meg kellene értenie e válság természetét, de fő feladatától minduntalan eltérítik: hol a felesége (vagy szeretője?) és a fia (ha egyáltalán ők azok), hol különféle gyerekkori barátok, akiket a sorsuk ebbe a városba vetett, hol a szállodainasok (akik a Magyar kávéházban tartják fergeteges táncos gyűléseiket) – hol pedig az egykori híres karmester, az alkoholista vénemberré züllött Brodsky ügyei, aki szintén a nagy koncertre, a diadalmas visszatérésre készül. S közben Ryder szorongva kóborol egy olyan világban, amely álmokból, gyerekkori emlékekből és a tudattalan félelmeiből épül fel, és kiszámíthatatlanul változik.
Ishiguro talányos regényét azóta sokféleképpen elemezték – sokan az életmű csúcsának tartják, s ha az, akkor egészen bizarr alakú csúcs: egyes olvasók szerint megmászhatatlan, míg mások a mászás minden pillanatát élvezik.
A 2017-ben „nagy érzelmi erejű regényeiért” Nobel-díjjal kitüntetett japán származású brit író, Kazuo Ishiguro olyan világsikerű regények szerzője, mint a Napok romjai, a Ne engedj el… és Az eltemetett óriás. Témáját és gondolati ívét tekintve minden műve meglepetés – van köztük a mélységes múltból a mi korunk emberéhez szóló allegória, van a közeljövőben játszódó disztópia, van, amelyik Japán második világháborús vereségének lelki hatásait elemzi, és van olyan, melynek fő motívuma a zene –, de mindegyiket összefűzi az a sajátos látásmód, melynek kapcsán eszünkbe juthat ugyan Franz Kafka, Marcel Proust vagy Vladimir Nabokov, de Ishiguro írói világa végső soron egészen eredeti: olyan különös fénytörésben láttatja a szorongó emberi lelket, mint senki más.
Chris Crowley–Henry S. Lodge: Minden évvel fiatalabb nőknek – A karcsú, ruganyos és szexi nő 50 fölött
(Park Könyvkiadó, fordította: Farkas Eszter)
Indián nyár: az angolszász világban így nevezik a nyár végi időszakot, amikor a csípős reggeleket forró nappalok követik. Kivételesen szép időszaka ez az évnek, itthon mégis a nem túl hízelgő vénasszonyok nyara nevet kapta… Ez adta az ötletet, hogy ezen a héten egy olyan könyvet ajánljunk nektek, amely szerint az okos nők nem öregszenek. Sőt fiatalodnak, csak meg kell dolgozniuk érte: hetente hat napon át keményen kell edzeniük – jógázni, futni, síelni, biciklizni, evezni, súlyt emelni, az élet minden percében kapcsolatokat építeni, másokon segíteni, az agyat dolgoztatni, szeretni, megsimogatni egy gyerek fejét. Ilyen egyszerű. Legalábbis ezt állítják a szerzők a Minden évvel fiatalabb nőknek című kötetükben.
Hogyan éljünk egészségesen? Hogyan kerüljük el a kor előrehaladtával általában fenyegető betegségeket és baleseteket? Hogyan birkózzunk meg az idősödés lelki és szellemi problémáival? Hogyan lehet a menopauza után még három, négy, sőt akár több évtizeden át egészségesen, fitten, energikusan élni, és megőrizni nőiességünket? A Minden évvel fiatalabb nőknek biztató válaszokat ad ezekre a kérdésekre. Fogadjuk meg a jó tanácsokat, és sok-sok évvel fiatalabbnak fogunk látszani. Sőt fiatalabbnak is érezzük majd magunkat.
„Az edzőm remek érvet hozott fel az ivás ellen a minap. Gyengének éreztem magam, mert előző este majdnem egy egész üveg bort megittam, és ezt meg is mondtam neki. Nem bírtam annyit emelni és annyi ismétlést végezni, mint általában. »Meglátszik – mondta. – A sok pia öregít.« Micsoda? Itt állok, edzek, mint egy őrült, hogy megfiatalodjam, és erre szeretett Italomtól öregebb leszek? Bizony így van.”
Janet Skeslien Charles: A párizsi könyvtár
(Libri Kiadó, fordította: Csáki Judit)
Erről a késő nyári-kora őszi időszakról, a vénasszonyok nyaráról, más néven az indián nyárról sokunknak ugrik be Ady versének első néhány sora: Párisba tegnap beszökött az Ősz /Szent Mihály útján suhant nesztelen /Kánikulában, halk lombok alatt /S találkozott velem.
Szóval, ha vénasszonyok nyara, akkor Párizs.
Janet Skeslien Charles, aki tizenöt éven át tanított kreatív írást, angolt és franciát először Ukrajnában, majd Montanában, végül pedig Franciaországban, A párizsi könyvtár című, második regényében két, egymásba érő történetet mesél el.
1939-et írunk, és Odile Souchet, a fiatal párizsi lány nem is lehetne boldogabb: felveszik könyvtárosnak az impozáns Amerikai Könyvtárba, és a jóképű Paul személyében a szerelem is rátalál. A náci csapatok bevonulása azonban egy csapásra véget vet az idillnek, és Odile világa összeomlani látszik. Hogy megmentse mindazt, ami fontos a számára, munkatársaival csatlakozik az ellenálláshoz, és úgy harcol, ahogy lehetőségei engedik: a könyvek segítségével. Heroikus küzdelmük ellenére Odile-nek hamarosan szembe kell néznie a szörnyű igazsággal: valaki elárulta.
1983-ban, Montanában Lily, a magányos kamaszlány felfigyel idős szomszédjukra, Mrs. Gustafsonra, akit a helyiek csak úgy hívnak, „a háborús menyasszony”. Ki ez a rejtélyes nő, és miért költözött a kisvárosba, ahová látszólag semmi sem köti? Lily kutatni kezd az öreg hölgy múltja után, és egyre több közös vonást vél felfedezni kettejük között. Egy nap sötét titokra bukkan, amely az egész addigi életüket megváltoztathatja…
Janet Skeslien Charles lebilincselő regénye varázslatos óda a könyvekhez, a barátsághoz, Párizshoz, és nem utolsósorban azokhoz a hétköznapi hősökhöz, akik sokszor ott munkálkodnak, ahol a legkevésbé sejtenénk.
Fiala Borcsa: Kalandok az erdő mélyén
(Kolibri Kiadó)
Ez itt életed legjobb (indián) nyarának receptje! Ha túl hamar indult el az iskola, és még vágytok egy kis vakációs nosztalgiára, mi sem jobb, mint elővenni az egyik kedvenc nyári regényünket, amely tele van kalanddal, izgalommal és humorral. Hétvégén a házi feladatok mellett, a meleg napsütésen pihenve olvassátok el Fiala Borcsa harmadik ifjúsági regényét – ha eddig még nem tettétek volna –, mert garantált a szórakozás, és talán még egy-két extra pontot is ér az irodalomórán!
Hozzávalók:
2,5 hónap dögunalmasnak ígérkező nyári szünet
2 db szigorú nagyszülő
1 db elviselhetetlennek tűnő unokatesó
1 db cserfes, vagány lány
Elkészítés:
Fogd a hozzávalókat, keverd össze őket, és fűszerezd meg egy igazi filmcsillag felbukkanásával, házi kedvencek eltűnésével és egy szerelmi bájital készítésével. Adj hozzá néhány furcsa eseményt a régi óvodánál, és szórd meg a tetejét egy igazán, de tényleg igazán felejthetetlen esküvővel! Már tálalhatod is, jó étvágyat hozzá!
„A két gyerek ijedten nézett össze. Georges idő előtt hazaért a forgatásról! Ráadásul döngő léptekkel az emeletre tart!
– Mit csináljunk, Jancsi? – suttogta halálra váltan Blanka.
Az unokatesója azonban fogta magát, és kiugrott az ablakon. Blanka döbbenten nézte, de csak egy pillanatig hezitált, aztán vakon utána ugrott. Igaza van a kuzinjának, a Georges előtt való megszégyenülésnél még a halál is jobb! Jancsi persze pontosan tudta, hogy a hálószoba ablaka alá benyúlik egy hatalmas almafa.
A betörés második számú aranyszabálya ugyanis: a fejedben milliméterre pontos mentális térkép legyen a helyszínről! A hármas számú aranyszabály pedig: ne pánikolj. Így Jancsi sztoikus nyugalommal mászott le a fáról. Igazán kár, hogy Blanka erről a szabályról még életében nem hallott, így reszkető inakkal és szaggató lélegzettel kecmergett le róla.”