1989 nemcsak azért volt emlékezetes a frissen végzett Ferenczy Tibor nyomozónak, mert akkor dőlt össze a Kádár-rendszer, hanem mert akkor találta magát szándéka ellenére egy édesnek aligha nevezhető hármas kellős közepén. Ahogy az ország támolyog kifelé a szocializmus árnyékából a fényre, úgy halad e három ember (Ferenczy, a nyomozó legjobb barátja és élete szerelme) sorsa az elkerülhetetlen végzet felé. A múlt azonban nemhiába olyan jó kísértet: addig jár vissza, amíg fenekestül fel nem forgat mindent.
Az éppen Balatonfüredre száműzött, szenvedélybetegségéből kilábalni próbáló Ferenczynek egy gyilkossági ügy kapcsán nemcsak az ital meg a gyógyszerek hiányával kell megküzdenie, hanem a múltjából előbukkanó szellemekkel is, amelyek nem elég, hogy bosszúszomjasan lihegnek a nyakába, de elfeledni vágyott, veszélyes titkokat hoznak napvilágra. Kíváncsi vagy Kondor Vilmos legújabb, Örvényben című krimijére? Nos, itt a remek alkalom, olvass bele most a Nyugati tér blogon!
Kondor Vilmos: Örvényben (részlet)
1989. június 16.
– Megyek már, megyek, megyek, MEGYEK! – kiabálta Ferenczy a bejárati ajtó felé botorkálva. Nem tudta, mennyi az idő, nem is érdekelte, a nap fenn volt, hét ágra sütött, és neki ennél többet nem kellett tudnia. Akárki ébresztette is fel, Ferenczy még egy ennél is melegebb éghajlatra kívánta.
– Apukám, gyere már! – tolta félre Ferenczyt az ajtóból Tamás, amint nagy lendülettel belépett.
– Azt most hagyjuk, hogy kivertél az ágyból, de mi a szar van rajtad? Rád szakadt a virágláda? – Ferenczy visszatámolygott a nappaliba. Tamás az ablak előtt állt, arcán a világ legszélesebb vigyorával, alatta a keleti blokk legpálmafásabb hawaii ingében, mellközépig kigombolva, amely alatt egy szintén virágokkal erősen megnyomott bermudagatya harangozott Tamás kifejezetten vékony vádlija fölött. Hajáról nem sajnálta a zselét, orrán egy Marlboro feliratú napszemüveg egyensúlyozott.
– Mégis mi a retkes rossebért keltettél fel? – nézett rá Ferenczy a napfénytől hunyorogva.
– Miért? Még kérded, hogy miért? – kérdezett vissza Tamás harsány-vidáman. – Miért?
– Ezt kérdeztem, jól hallottad.
– Helló, tesó – nyújtotta Tamás a kezét. Ferenczy darabosan előretolta jobbját, mire Tamás elkapta, és ezt üvöltötte: – Soha, bazdmeg, soha!
– Soha nem fogsz velem kezet? A falhoz, oda baszódjál hozzá, de gyorsan.
– Egy hétig senkivel sem, ha érdekel. Legalább egy hétig nem mosok kezet, és enni is csak bal kézzel fogok. Tudod, milyen kurva nagy meló bal kézzel felöltözni?
– Eltörted?
– Úgy néz ki?
– Nem – rántotta meg a vállát Ferenczy. – Eltörjem én? Akarod? Mert szívesen.
– Bal kézzel fogom a farkam is, amikor hugyozok.
– Huh – bólintott Ferenczy. – Az tényleg nem egyszerű. És miért, ha már így rám törted az ajtót az egyetlen kibaszott szabadnapomon?
Tamás úgy nyújtotta előre jobb kezét, mintha az országalmát tartotta volna benne.
– Tudod, kivel fogtam kezet tegnap este?
– Mittomén. Teréz anyával.
– Hogy te milyen hülye vagy.
– A Lindával.
– Uramisten, hogy lettél te rendőr?
– Tudod, mit? Inkább nem is akarom tudni.
– De akarod.
– Akarom? – sandított rá Ferenczy a frissen meggyújtott Helikon füstje mögül.
– AZ ÖTVÖS CSÖPIVEL! – bömbölte Tamás. – A Bujtorral, bazmeg, tegnap a Bujtorral fogtam kezet. Egy hétig nem mosok kezet. Egy hónapig!
– Hol a nyálban találkoztál te a Bujtorral? Azt ne mondd, hogy gázolajat vesz tőled, mert kitépem a szalagot A Pogány Madonna-kazettából.
– Tihanyban, a hegyen, Felsőváron, megvan?
– Meg.
– Na, tegnap délután felmentem oda – magyarázta kedélyesen Tamás, és a napszemüveg szelleméhez illően a szájába dugott egy szál Marlborót. – Felsővárra. Nem mondom, amilyen út volt, vityillókra számítottam.
– És miért pont Felsővárra? Miért nem Sajkodra? Diósdra?
– Mert reggel a vizeletem színe ezt javasolta – fújta ki a füstöt Tamás. – Mert megnéztem az adatbázist, és Felsőváron élő ember nem járt nálunk évek óta. Csak van valaki, mondom magamban, akinek kell egy kis biztosítás jutányos áron. És van, bazeg.
– Várj, kitalálom. Az Ötvös Csöpi?
– Rohadjak meg, te egy sámán vagy, tesó! Csatlakozz a Waszlavikhoz, micsoda csapat lennétek! Das ist mein Auto! – rikkantotta Tamás. – Kicsit bolyongtam, és az az igazság, hogy először azt hittem, lukra futottam. Tudod, mit csinálnak ezek a kurva drága nyaralóikban?
– Nyaralnak? – kérdezett vissza Ferenczy, noha tudta, hogy téves választ adott.
– Lófaszt, semmit, bazdmeg, semmit, mert nincsenek ott! – csóválta a fejét Tamás. – Nekem, ha ilyen nyaralóm lenne, akkor benne laknék. De nem ezek, mert ezek ott sincsenek. Mi van most? Június közepe?
– Az. – Ott töltöttem az egész napot, rohadjak meg, legalább ötven házba becsöngettem, az ujjam leszakadt, a lábam lerohadt, kurva meleg volt, csak mondom, amíg te benn vakartad a heréidet a kapitányságon, addig nekem a tökömről is izzadság csurgott, kopogtatok, csöngetek, kiabálok, amit akarsz, tíz ember, ha volt az egész faluban.
– Nem lehet, hogy többen is, csak nem akartak szóba állni az óbégató barommal? – érdeklődött Ferenczy.
– Lófaszt, apukám, én rendesen kiabálok, nem óbégatok – legyintett Tamás széles ívben, amitől a hamu végre leesett a cigarettáról. Ferenczy percek óta irigykedve nézte az egyre hosszabbodó hamut a Marlboro végén. Bezzeg a Helikonra elég ránézni, potyog le a hamu róla, olyan pocsék dohányból van. – Aztán az egyik házból kijött a Csöpi, esküszöm neked, meg se bírtam szólalni, köpni-nyelni nem tudtam, ott állt előttem a Csöpi, és azt kérdezte, hogy miben segíthet. Érted? Tőlem, bazdmeg, tőlem! – Elvégre te álltál ott.
– Micsoda véletlen, úristen, nem is értem! Kinyitotta a kaput, kezet nyújtott, bemutatkozott, hát én majdnem megöleltem, érted te ezt? Mondok, biztos van már biztosítása, ugye, Csöpi?
– Csöpinek hívtad?
– Mi másnak? – nézett rá Tamás értetlenül. – Mondta, hogy van. Hát akkor én mennék is, mondtam, mire tudod, mit kérdezett?
– Hogy akarsz-e egy autogramot?
– Ez egy ember, te, ez egy rendes, igazi ember, nem olyan egy hülye, mint te, tesóm – rázta a fejét Tamás. – Azt mondta, kér egy üveg vizet? Olyan meleg van, látom, izzad. Ezt mondta.
– Várjál – emelte fel Ferenczy a kezét. – A víz azóta a lakásodban van, a vitrinben.
– És tudja! – csapott az ablakpárkányra Tamás. – Na, szedd össze magad, megyünk.
– Mégis hova? – nyomta el a csikket Ferenczy.
– Hova, te nyomorult, ilyen szép az idő, megröffentjük a sárga szörnyet.
– Kurvaélet – állt fel Ferenczy –, hajnali hatkor értem haza, alig aludtam öt órát, és most üljek be melléd abba a szartalicskába?
– Ja – bólintott Tamás. – Miért, van jobb dolgod?
– Meg akartam nézni a temetést.
– Hogy mi van? – vonta fel Tamás a szemöldökét. – Temetést? Te hülye vagy az agyadban? Benne?
– A Nagy Imre-temetést.
– Aha.
– Újratemetést.
– Aha. Nem baj. Majd megnézed máskor.
– Vagy hazahozol délutánra, vagy útközben megnézzük valahol.
– A temetést. Mégis hol a nyálban nézzük meg?
– Adja a tévé.
– A magyar?
– Nem, a kambodzsai. Te melyik országban élsz? De most tényleg, bazdmeg, mindenki ezt hallgatja, a híreket, kivéve persze téged.
– Lófaszt. Ma is hallgattam híreket.
– Mert ja.
– Azt hallottam, hogy begörbült a homlokod, összement a pöcsöd, és szőr nőtt a füledben. De ne aggódj, tudom a gyógymódot.
– Ja, megkergetjük a sárga villámot.
– És tudja!