Léteznek egyértelmű történetek: például egy szerelmespárt látva a borítón rögtön tudjuk, mire számítsunk a lapokon. Bart van Es Hiányos fényképe azonban nem ilyen. Csak ha alaposabban megnézzük, akkor jövünk rá, hogy a borítón lévő fényképről valóban hiányzik valaki. A virágminta annyira beépül környezetébe, hogy nehéz kivenni a pusztán csak felsejlő lányalakot. Maga a regény is éppen ilyen finom, érzékeny történet egy lányról, aki sosem tartozhatott oda, ahova igazán szeretett volna.
Bráder Edina írása a Nyugati tér blognak
A Hiányos fénykép nem szokványos életrajzi regény, Bart van Es saját családja múltjának nyomába ered, mikor elhatározza, hogy felkutatja azt a nőt, akit nagyszülei még kislányként egy ideig sajátjukként neveltek – hogy eltitkolják zsidó származását.
Hesseline de Jong-Spiero, vagy ahogy a család becézi, Lien, a Pletterijstraat 31. szám alatt éldegél szüleivel Hágában. Ugyan zsidó származásúak, de a szokásokat csak részben tartják, és a nevüket is hollandosították. Ahogy van Es írja: „Lient Hitler tette zsidóvá”, mikor a náci vezető a zsidótörvényekkel a Jong-Spiero családot is zsidóvá nyilvánította. A szülők, átlátván a helyzet súlyosságát, azt a döntést hozzák, hogy Lient elküldik egy nem zsidó családhoz, ahol úgy élhet közöttük, hogy közben eltitkolja kilétét és származását. A holland „onderduiken” kifejezés eredeti jelentése alámerülés, ám a háború idején egészen más értemet nyert, Lien és a hozzá hasonlók rejtőzködésére használták. Sok zsidó gyerek élt így Hollandiában a második világháború idején, szem előtt, de mégis rejtve. Az ország különleges helyzetben volt, hiszen szinte példaértékűnek számítottak a békés együttélés tekintetében, a második világháború idején azonban pedánsan és szisztematikusan gyűjtötték össze és szállították el a zsidókat. A mintegy 140 ezer főt számláló izraelita közösségnek körülbelül a harmada élte túl a háborús éveket.
A rejtegetett gyerekeknek azonban viszonylagos békében teltek napjaik, és Lien is élete legszebb időszakaként emlékszik vissza ezekre az időkre: iskolába járhatott, az utcán játszhatott „testvéreivel” és a szomszédokkal, ebihalak után kutathatott az árokban összegyűlt vízben, egyszóval egy normális gyerek életét élhette. De éppen mikor kezdte volna megszokni új életét, a rendőrség kopogtatott az ajtón, és Liennek menekülnie kellett. A kislány egy másik településre (Bennekom), egy másik családhoz került.
Bart van Es, holland származású, Angliában élő Shakespeare- és Spenser-kutató, ebben a könyvében is tudós marad, a minden díszítést nélkülöző, már-már távolságtartó stílusa még valódibbá és kendőzetlenül őszintévé teszi a szöveget. Számos történelmi tény, háttér-információ és dokumentum bukkan fel a memoárban, így nemcsak a személyes történetét, hanem egy korszak pontos leírását is olvassuk, mely egy gondos kutatómunka és a már idős Liennel folytatott beszélgetések eredménye. A rengeteg háttérmunka ellenére azonban maga van Es is több alkalommal elbizonytalanodik, vajon van-e joga elmesélni Lien történetét, hiszen ez nem az övé, és bármennyire is próbálja magát beleélni az akkor 11 éves lány szerepébe, vannak olyan pillanatok, amikor ez nem lehetséges, mert nincsenek hozzá kellő tapasztalatai. Ez a probléma később is előkerül a memoárban: a van Es család sem értheti meg, milyen elveszettnek, hely- és szerepnélkülinek érzi magát Lien a háború után közöttük. Minden igyekezetük ellenére sem érthetik, hiszen az ő családjuk nemhogy megfogyatkozott, hanem gyarapodott a háború után.
Ráadásul nem minden hős szent. Természetesen minden, gyermeket bújtató család hatalmas kockázatot vállalt, de nem mindenki törődött azzal, hogy az a fiatal a család tagjának érezze magát. Sőt, sok esetben szinte háziszolgaként kezelték őket, ahogy a bennekomi, szigorú, protestáns család is tette Liennel; és szexuális visszaélések is előfordultak. Amikor a van Es család és Lien a háború után végleg elhidegült egymástól, az azt bizonyítja, hogy bármennyire igyekeztek is, sosem sikerült a befogadott lányt teljesen a család részévé avatni: Lien igazi tragédiája, hogy két családot veszít el.
A Hiányos fénykép egy különleges regény, melyben háromféle múlt egyesül: a személyes, a családi és a történelmi; arra késztet, hogy mélyen alászálljunk magunkba, és ezáltal többet értsünk meg mind a világról, mind pedig saját emlékeinkről.