Élvezni szeretné a szabadidejét, barátokkal akar a teraszon kávézni a pályáját kereknek érző Rochlitz András, aki 32 év után adta át az általa alapított Park Könyvkiadó élén a stafétabotot. A kezdetekről, sikerekről és kudarcokról, valamint a könyvpiacon bekövetkezett változásokról beszélgettünk.
Palugyai István exkluzív interjúja a Nyugati tér blognak
– Úgy tudom, matematikusnak tanult…
– Igen, az ELTE-n. A diploma után a Csepel Vas- és Fémművekben, az ifjú Bokor Jóska (ma Széchenyi-díjas akadémikus) operációkutatási osztályán kezdtem dolgozni, ahol két hét után jöttem rá végleg, hogy ez a világ nem nekem való (aztán másfél évig ott ragadtam). Amikor a matek szakra jelentkeztem, még nem voltam érett a pályaválasztásra, leginkább a szülői elvárásnak akartam megfelelni. Menet közben már éreztem, hogy baj lesz, így felvettem a bölcsészkaron az esztétikát is. Ez tette lehetővé, hogy a matematika világából való dezertálásom után az Akadémiai Kiadó Lexikonszerkesztőségében landoljak. Itt akkor már évek (évtizedek?) óta folyt a Magyar Nagylexikon előkészítése, bár akkoriban a szócikkek gyűjtögetésén túl nem sok történt.
– Itt szerette meg mégis a könyvkiadást?
– Mondjuk inkább úgy, hogy a könyvszakmát, ugyanis amíg ott voltam, az öt év alatt mindössze az Új magyar lexikon egy még újabb kiegészítő kötete jött ki a kezünk alól. A kiadó ekkortájt a béke szigetének számított, a munka lassan csordogált, viszont jól éreztük magunkat az édes semmittevésben az itt összejött fiatal, nagyon képzett társaságban. Aztán fél évre kijutottam Torontóba, onnan pedig elmentem az Encyclopaedia Britannica chicagói kiadójához. A Britannicánál töltött egy óra úgy felvillanyozott, hogy hazatértem után azt mondtam magamnak, elég a köldöknézésből, próbáljuk meg a nagylexikon projektjét kirángatni a kátyúból. Nem sokkal ezután azonban beindult a GMK-korszak, a gazdasági munkaközösségek néven ismert kisvállalkozások kora, és az az ötletem támadt, hogy jobb híján csináljunk legalább egy kétkötetes kislexikont. A kollégák és külsősök közül szerkesztőket verbuváltam, és nekiálltam finanszírozót keresni, így jutottam el a Novotrade Rt.-hez.
– A részvénytársaságként működő Novotrade eleinte számítástechnikai ügyekkel vált híressé. Miért rájuk gondolt?
– Volt ott minden, nem csak számítástechnika, Rényi Gábor vezérigazgatót pedig régóta ismertem. Az elképzelés tetszett neki, készítettünk egy üzleti tervet, amit az akkori idők szabályai szerint beadtunk engedélyeztetésre a Kiadói Főigazgatósághoz. Ott hosszas vívódás után elutasítottak minket, a tervemet visszautalták az Akadémiai Kiadóhoz, ahol nem engem bíztak meg a megvalósításával. Másodhegedűsként viszont nem akartam a saját ötletemet továbbvinni, úgyhogy átléptem a Novotrade-be, ahol a Commodore64 számítógéphez kezdtünk segédkönyveket készíteni. A Novotrade a nyolcvanas évek közepén a szocialista időszak első kísérleti részvénytársasága volt rengeteg üzletággal, fénykorában legalább 70 különféle érdekeltséggel. Ezek közül az egyik lett a Novotrade Kiadó, ahol megunva a gépkönyvek készítését, csakhamar más irányba kezdtem tájékozódni. Először az akkor induló új korszak menedzsereinek a kezébe akartam szakkönyveket adni. Ma is emlékszem, Gowernek hívták az angol kiadót, amely menedzserkönyveket adott ki, s ezek jogait a Londoni Könyvvásáron sikerült zöldfülűként megszereznem. Aztán egy szülés előtt álló régi osztálytársnőm adta az ad hoc ötletet az addig a piacról hiányzó új szemléletű és kiállítású terheskönyv kiadásához. Az angol könyv jogainak megszerzéséhez akkoriban nem volt se törvényes jogunk, se nyugati devizánk, úgyhogy egy magyar adaptációt képzeltem el azzal, hogy olcsón megvesszük az eredeti könyv szerkezetének és illusztrációinak felhasználási jogát. Marton Istvánt, a MÁV Kórház főorvosát kértem fel az így kifundált könyv megírására, aki a saját, külföldön megkeresett pénzéből kifizette a jogokat, amit mi a szerzői díjban kompenzáltunk. A kompenzáció nem jelentett gondot, mivel a könyvet legalább 150 ezer példányban adtuk el. Így nézett ki az új, nem állami könyvkiadás hőskora. És nem ez volt az egyetlen eset a rafinált különutakra: jó pár könyv hátsó borítójára nyugati, ún. vegyesvállalatok hirdetését tettük, cserébe ők utalták a royaltyt Stockholmból, Frankfurtból, Londonból.
– Hogyan született az első Attenborough-könyv, az Élet a Földön kiadásának ötlete?
– Lőcsei Gabriella a Magyar Nemzetben, most utánanéztem: 1987. május 6-án egy remek cikkben méltatta az akkor futó tévésorozatot. A cikket olvasva ötlött fel bennem, hogy fantasztikus lenne a sorozatból könyvet csinálni. Nem tudtam, hogy már létezik is, de hamar kiderült, és a jogdíj kifizetését is meg tudtuk oldani. A Novotrade Rényinek köszönhetően nagyon vagány cég volt, és mi ott megtanultuk, hogy nem a kifogások keresésébe kell energiát fektetni, hanem a megvalósításba. Az angoloknak is újdonság lehetett, hogy jön valaki a keleti blokkból, aki nem áll központi kontroll alatt, valószínűleg ezért is tudtunk nagyon méltányos megállapodást kötni velük. Egy szinte jelképes összeget fizettünk ki példányszámtól függetlenül. Ilyen megállapodásra ma már nincs mód. Ebből a könyvből is több mint százezer példány fogyott.
– Ezt a kötetet fel lehetett már mutatni külföldön is…
– Igen, el is vittem magammal 1988 elején három hónapos Fulbright ösztöndíjamra Amerikába. Ezt az ösztöndíjat a Ránki Zsuzsa irányításával akkoriban formálódó menedzserképző főiskola kapcsán kaptam, amelynek felajánlottam a könyveimet tananyagként. Washingtonban és New Yorkban rengeteg kiadói emberrel ismerkedtem meg, eljutottam az az évi amerikai könyvvásárra a kaliforniai Anaheimbe is. Az út rendkívüli mértékben szélesítette könyves látókörömet. Mikor 1988 nyarán hazajöttem, a rendszerváltás előszele már jócskán megérintette a Novotrade-et, szaporodtak körülötte a kft.-k, így szinte természetes volt, hogy Rényi számomra is ezt az utat ajánlotta. Volt bennem nem kevés szorongás, hogy ez ugrás a bizonytalanba, de a húgomék már fél éve elindultak a Novotrade-del közös saját reklámügynökséggel (akkor Spotnak hívták, később lett GGK), úgyhogy legalább az alapítás formaságait tőlük átvehettem. Az egymilliós tőke 90 százalékát a Novotrade adta, én kölcsönből szálltam be tíz százalékkal. Fél éven át a Novotrade műszaki infrastruktúráját és könyvelését használtuk, egy titkárnővel és egy műszaki szerkesztővel, hárman dolgoztunk a központhoz közeli lakásban, egy iker telefonnal 1988. december 1-jén. Ez lett a Park Könyvkiadó Kft.
– Könnyen ment az elválás?
– Keményen kellett harcolni, végül a Terheskönyvet, a máig a piacon lévő, Török András-féle Budapest Guide-ot és Attenborough-t vihettem magammal, így az Élet a Földön később már a Park Könyvkiadó logójával jelent meg. Ezután még három könyvét jelentettem meg és a továbbiakra is volt opcióm, de Attenborough ügynöke egy mondvacsinált ürüggyel felmondta a megállapodást, és eladta a jogokat a Kossuth Kiadónak. Később egy ízben Kepes András interjút készített a nagy természetfilmessel, és összekötött vele telefonon. Elmondtam Sir Davidnek a velünk esett méltánytalanságot, de miután meghallgatott, közölte, ebben az ügyben az ügynökének a szava a döntő. Egyébként korábban, még 1992-ben meghívtam őt az Élet erőpróbái megjelenésére, sajnos azonban a világ másik felén forgatott, de egy kézzel írt nagyon kedves levélben mentette ki magát (úgy hírlik, levelezésre ma is a postát használja). Hosszú évek után, szinte a pályám befejezéseként, az idén visszatértem hozzá, mivel Makovecz Benjámin új fordításában ismét kiadtuk a felújított Élet a Földönt.
– Hogyan határozta meg ki a kiadó profilját? Ma sokszínűnek mutatják be a neten, annak idején mégis zömmel ismeretterjesztéssel indult.
– Kezdettől fogva különleges (most nem találok rá jobb szót) könyveket akartam kiadni, de hogy milyen úton, azt nem tudtam előre. Tisztában voltam azzal, hogy nem vagyok avatott irodalmár, de az amerikai út során ösztönösen arra éreztem rá, hogy a non-fiction, azaz az ismeretterjesztő irányba kell elindulni, pláne, hogy ott nagyon „lyukas” a magyar könyvpiac, az való nekem. Az angolszászok által bevett, olvasmányos, magas színvonalon művelt, praktikus „segédletek” volt az egyik irány, akár pszichológia, gyermeknevelés, lakberendezés, kertészet lett légyen a témakör. Kevés pénzünk lévén arra jutottam, hogy múltat hirdető és jövőt felfestő sorozatokat kell kiadni. A Terheskönyv kapcsán kerültem kapcsolatba a Dorling Kindersley (DK) brit kiadóval, és megéreztem, hogy ők valami egészen egyedit művelnek. Még csak négy Szemtanú (Eyewitness) könyvük volt, mégis megvettem a teljes sorozat jogait. Végül a sorozat magyar kiadása tíz évig tartó nagy menetelést tett számunkra lehetővé közel száz kötettel, amelyek egy egész generáció számára nyújtottak különleges vizuális élményt. A Park indulásakor nagyon jó szerződést kötöttünk a Művelt Nép könyvterjesztővel, mert a szokásosnál tíz százalékkal nagyobb árrés fejében fix fizetéssel kizárólagosan megvették a teljes első évünk termelését, mind a 18 könyvet. Közte az első Szemtanút, a Lepkék és pillangók című kötetet. Amelyben, érdekes módon, nem nagyon hittek, ezért csak 13 000 példányt rendeltek belőle…
– A Dorling Kindersley könyvek a szövegbe beillesztett tökéletes nyomdatechnikával készült fotókkal váltak híressé, és vizuális áttörést hoztak a megjelenésükben is a hazai piacon.
– A kiadó az egész világon nagyon sikeres volt, egy időben a Frankfurti Könyvvásáron például szigorú kordon védte az üzleti titkok kifürkészésétől a standjukat, ahová csak a meghívottak mehettek be. Már a novotrade-es időszakban elkezdtem tárgyalni a DK-val egy kizárólagos együttműködésről, ami végül sajnos nem jött össze. 1995-re viszont megjelent a Parknál a 100. magyar nyelvű DK-kötet, amiért külön oklevelet kaptunk tőlük a Bolognai Könyvvásáron. A 90-es években a legtöbb kiadott könyvcím tekintetében nemzetközileg is mi voltunk az egyik legnagyobb partnerük, ami nem volt kis dolog, tekintettel arra, hogy a DK nemcsak a vizuális ismeretterjesztésben volt a nemzetközi piac vezetője, hanem abban is újat hozott, hogy olyan színes könyveket csinált, ahol eminens szempont volt a nemzetközi kooperáció. A Szemtanú-sorozat sikere nyomán a magyar piacon minket követve számos konkurens kiadó indult be a DK könyvek jogaiért, aminek persze nem örültem.
– Végül is miért hagyott alább a DK-láz?
– Szerintem részben azért, mert a fél világ utánozta őket, így egy idő után megkopott az egyediségük, az olvasók megunták, megcsömörlöttek. Amit még hallottam, hogy a Star Wars könyveket „túltolták”, 30 millió példányt gyártottak, és elég lett volna 20 millió is. Kis híján tönkrementek, a stílust meghatározó Peter Kindersley eladta üzletrészét, a kiadó ma a Penguin Random House nevű „mogul” tulajdonában van. Hosszabb idő kellett, amíg újrapozicionálták magukat. Most a Libri és a HVG kiadók jóvoltából kelt újra életre nálunk a DK-vonal.
Az interjú második részét itt tudjátok elolvasni.