Ha Agatha Christie-re gondolunk, elsőre valószínű, hogy Hercule Poirot bajuszkája és Miss Marple folyton csattogó kötőtűi jutnak eszünkbe, és nem az, hogy maga a szerző milyen erős és céltudatos, hihetetlen akaraterővel rendelkező nő volt. Hogyan is lehetne egy tizenkilencedik századi vidéki háziasszony, aki szabadidejében detektívregényeket ír, korát megelőző feminista ikon? Pedig Agatha Christie hitt a női egyenjogúságban, és nemcsak saját életében, de regényeiben is példát mutatott ezzel kapcsolatban.
Bráder Edina írása a Nyugati tér blognak
Nem a korabeli konvenciók szerint élt
Agatha Christie ötéves korában tanult meg olvasni, teljesen autodidakta módon, mert testvérei jóval idősebbek voltak nála, így a kis Agatha unatkozott egyedül. 1912-ben megismerkedett egy pilótával, majd rövid románc után összeházasodtak. Később, amikor a férfi bejelentette, hogy egy másik nőt szeret, Christie egy időre eltűnt; majd a különválásuk után egy nála tizennégy évvel fiatalabb régésszel vigasztalódott. Második férjével, Max Mallowannel haláláig együtt élt, bár a férfi hűtlensége miatt házasságuk nem volt mindig idilli.
Eltartotta magát
Agatha Christie egy önfenntartó, jól kereső nő volt. Ráadásul egy olyan világban, ahol a nők legjobb munkalehetőségének az számított, ha teát szolgálhatott fel az arisztokratáknak; és a társadalom minden olyan nőt, aki nem kizárólag a háztartással akart foglalkozni, hisztérikának bélyegzett. Első regényét fogadásból írta, mert nővére, Madge azzal szekálta, hogy nem tudna tisztességes detektívtörténetet írni. Aztán meglátta benne a kereseti lehetőséget: a válása után úgy jutott pénzhez, hogy átdolgozta néhány Poirot-novelláját regénnyé, így jelent meg A titokzatos Négyes.
Kedvenc időtöltései egészen szokatlanok voltak
A honoráriumból, amit A barna ruhás férfiért kapott, vett magának egy Morris Cowley-t, hogy kipróbálhassa az autóvezetést. Az autó az egyik legféltettebb kincsévé vált, ráadásul még akkor is ritkaságszámba ment egy nő a volán mögött, amikor a könyv 1924-ben megjelent. Két évvel korábban birodalom körüli útra indult első férjével, hogy a Brit Birodalmi Kiállítást népszerűsítsék. Az út során kipróbálta a szörfölést, így ő lett az első olyan brit nő, aki szörfdeszkán állt. Szenvedélyesen érdekelte a régészet, és régi vágya volt, hogy felülhessen az Orient Expresszre, így amikor ezt végre megtehette, meg sem állt Bagdadig, ahol második férjét is megismerte. Max oldalán bejárta szinte az egész világot, nemcsak szende szemlélőként, hanem gyakorta segédkezett is az ásatásokon. Nemegyszer előfordult, hogy a reggeli-délelőtti órákban megírt pár fejezetet, délután pedig férje mellett dolgozott.
Fotó: surfertoday.com
Az elsők között teremtett erős női karaktereket
A 19. századi irodalom nőalakjai kifejezetten sematikusak voltak, legtöbbször a megfelelő kérő felbukkanására vártak, még a detektívtörténetekben is csak mellékszereplőkként vagy áldozatokként ábrázolták őket. Agatha Christie szembement ezzel a hagyománnyal: megteremtette Miss Marple-t, aki közel 40 gyilkossági ügyet old meg teája szürcsölgetése és kötögetés közben, mindössze a saját logikáját használva. Christie írásaiban a nők gyakran túljárnak a férfiak eszén, vagy éppen ők oldják meg a problémákat, még akkor is, ha nem ez lenne a dolguk. A Gyilkolni könnyű című kötetben például az amatőr Bridget Conway oldja meg a rejtélyt, nem pedig Luke Fitzwilliam, a nyugalmazott rendőr, akitől ezt elvárnánk. A Paddington 16.50-ben szintén nem Dermot Caddock detektív folytatja a nyomozás nagy részét, hanem a kotnyeles házvezetőnő, Lucy Eyelsbarrow, aki végül meg is oldja az ügyet.
Fotó: surfertoday.com
Írásaiban a házastársak egyenlő felekként jelennek meg
Ha meg is jelent a korábbi írásokban a nyomozó férfi oldalán egy nő, általában akkor is csak a segítő szerepét tölthette be, sosem vonhatta le a végső következtetést, ötleteit általában ostobaságnak bélyegezve mellőzték. Nem úgy Christie Tommy és Tuppence sorozatában, ahol a házaspár igazi partnerekként működik együtt, meghallgatják egymást, és valóban együtt nyomoznak. Sőt, az is előfordul, hogy Tuppence férjét megelőzve ér a bűntett helyszínére, és egyébként is jóval kalandvágyóbb, mint a sokszor összezavarodó Tommy.
A gyilkosok egyaránt nők és férfiak
Korábban az ábrázolt nők szinte kizárólag csak pozitív tulajdonságokkal rendelkezhettek. A lapokon megjelenő női alakok mind ideális feleségek és háziasszonyok voltak, akik pontosan tudták, mikor kell felszolgálni a teát és milyen alkalomhoz milyen virág illik az asztalra. A női bűnöző olyannyira ritkaságszámba ment, hogy amikor Christie születése előtt néhány évvel a kanadai Grace Markst gyilkossággal gyanúsították, országos botrányt robbantott ki (erről írt regényt Margaret Atwood Alias Grace címmel). Ezért is volt szokatlan, hogy Agatha Christie történeteiben gyakran felbukkannak női tettesek is, és nemcsak féltékeny feleségek vagy szeretők.
Női szereplői sikereiket az intellektusukkal érik el
Nem vonzó külsejével éri el sikereit Miss Marple vagy Tuppence Beresford, hanem azzal, hogy használják a fejüket, logikusan gondolkoznak. Christie a regényeiben ugyanúgy a dedukció módszerét alkalmazza, mint Sir Arthur Conan Doyle a Sherlock Holmes-történetekben.
Az irodalmi alteregója feminista
Ariadne Oliver, Agatha Christie egyik irodalmi alakja sok hasonlóságot mutat a szerzővel: egy írónőből lett nyomozó, aki detektívregényeket írt, majd végül megutálta az általa teremtett nyomozót. Talán kevesen tudják, de így járt Christie is, élete vége felé már egyáltalán nem rajongott saját Poirot-történeteiért. Ariadne gyakran állítja, hogy rendkívüli nyomozói képességét a női intuíciónak köszönheti, és többször is becsmérlően beszél a férfiak képességeiről, illetve annak ellenére, hogy Mrs. Oliverként hivatkoznak rá, sosem esik szó a férjéről.
Írásai valódi bűncselekményeket is inspiráltak
Kevés olyan nagy hatású író van, akinek történetei a való életre is hatnak, ám Agatha Christie regényei több bűncselekménnyel kapcsolatban is összefüggésbe kerültek. Irán első női sorozatgyilkosa, Mahin később bevallotta, hogy az írónő regényeiből merített ötletet, hogyan tudná eltüntetni maga után a nyomokat. John Douglas, az FBI profilozója pedig The Anatomy of Motive című könyvében arról ír, hogy egy floridai gyilkos (méreggel ölt) otthonában a Bűbájos gyilkosok egy példányát találták.
Mindig tudta, mit akar
Agatha Christie rendkívül céltudatos volt, keményen dolgozott azért, hogy elérje, amit szeretne. Ez világosan látszik, ha végig követjük az életét: ahogy gyermekkorában megtanult olvasni, ahogy viharos románcba keveredett; de üzleti kérdésekben sem hagyta magát mások által befolyásolni. Éppen a Brit Birodalom körüli útján járt, amikor ráeszmélt, kiadója kizsákmányolja. Ezért átszerződött a mai Harper Collins kiadóhoz, ahol jóval kedvezőbb feltételek mellett jelenhetett meg. A legtöbben már jóval korábban abbahagyták volna az írást, és békében töltötték volna a nyugdíjas éveiket, ám Christie még halála előtt egy évvel is dolgozott, hiszen túl népszerűek voltak a könyvei ahhoz, hogy abbahagyja. Utoljára a Gyilkosság az Orient Expresszen filmadaptációjának premierjén jelent meg, ahol a vetítés után azt mondta: „az adaptáció jól sikerült, de Poirot-nak nem elég nagy és sűrű a bajusza”.