Christelle Dabos A tükörjáró negyedik, Visszaverődések viharában című kötetével – amelybe itt tudtok beleolvasni – lezárta az elmúlt évek egyik jelenséggé vált regényfolyamát. A sorozat első kötetével (A tél jegyesei) a szerző 2013-ban megnyerte a Gallimard Kiadó ifjúsági részlege által hirdetett regénypályázatot. Az azóta megjelent folytatásoknak mostanra félmilliós rajongótábora van, és már nem is csak a szigorúan vett ifjúsági korosztályból. A szerzőt a kezdetekről és a lezárásról kérdeztük.
– Mikor és hogyan kezdett el írni?
– A nizzai egyetemre jártam, amikor egy barátnőm valahogy a fejébe vette, hogy írónak születtem, pedig még soha egyetlen sort sem olvasott tőlem. Az órákon rendszeresen elém tolt egy üres lapot, rajta egyetlen sorral, egy címmel, hogy írjak belőle történetet. Mivel ez a barátnőm ritkán mosolygott, általában megpróbáltam vicces szöveget kanyarítani. Odaadtam neki, és mikor óra közben hangosan elnevette magát, magamban megdicsőültem. Egy napon kiindulópontnak A csodapalota címet adta. Nem álltam neki azonnal a történetnek, ezt a lapot hazavittem magammal. Ez volt az első alkalom, hogy másként fogtam hozzá az írásnak, sokkal személyesebben. Tisztára transzba estem tőle, talán a szerelemhez tudnám hasonlítani azt az érzést. És rögtön tudtam, ebből már nem fogok tudni kiszállni, írnom kell.
– És hogyan alakult a folytatás?
– Miután ez így beakadt nálam, gondoltam, írom tovább ezeket a rövid elbeszéléseket, de sehogyan sem ment. Aztán felfedeztem a Harry Pottert. Akkoriban még csak az első négy kötet jelent meg, és türelmetlenül vártuk az ötödiket. Egy barátnőm pedig, akivel a Warner Bros. fórumán akadtam össze – és aki mellesleg ma Belgiumban a szomszédom –, bevezetett a rajongói oldalak és a „fanfiction” világába. Szóval írtam egy alternatív történetet Perselus Pitonnak. Korábban a szövegeim nem voltak hosszabbak három-négy oldalnál, és tessék, ezzel a sztorival több száz oldalt telefirkáltam.
– Montreuil-ben, a könyvvásáron a könyvei pont a Harry Potterek mellett kaptak helyet a Gallimard standján…
– Ezt nem is tudtam. Iszonyú furcsa érzés. Emlékszem, egyszer a barátnőmmel arról álmodoztunk nevetve, hogy egy nap a mi könyveink is ott lesznek J. K. Rowling regényei mellett. De akkoriban ezt egyáltalán nem gondoltuk komolyan. Olyan ez, mintha átléptem volna a tükör túloldalára.
– Mikor kezdte el írni A tükörjárót?
– Néhány hónappal azelőtt, hogy kiderült volna, beteg lettem. Amikor belekezdtem a történetbe, amelynek a legelején egy arc bukkan elő a tükörből, még nem voltam tisztában a rákkal. Aztán nem sokkal később az én tükröm darabokra tört. A műtét kemény volt, és nehezen gyógyultam, sokat kellett várni a csontbeültetésre. Két évig alig mozdultam ki otthonról. Abban az időszakban az írással kezeltem magam, nagy szerepe volt mind a fizikai, mind a lelki felépülésemben.
– Amikor elkezdte írni A tükörjárót, tudta, hová fut majd ki a történet? Megvolt a fejében a vége?
– Egyáltalán nem. A legelején úgy ugrottam bele a történetbe, hogy még arról sem volt konkrét gondolatom, hogy mi lesz a következő oldalon. Rögtönöztem. Csak pakolgattam bele az elemeket anélkül, hogy belegondoltam volna, hogyan fogom azokat a későbbiekben kezelni, mihez kezdek majd velük. Amikor nekiültem a negyedik kötetnek, le is kapcsolódtam az internetről, hogy ne befolyásoljanak az olvasók, akik elkezdtek találgatni, elméleteket gyártani, vagy épp elmesélték a reményeiket. Szóval miközben megpróbáltam kiötölni, én milyen végkifejletet szeretnék, elvágtam magamat mindettől. El kellett vonatkoztatnom az olvasók vágyaitól, mert fontos volt, hogy a magam módján meséljem el azt a történetet, amely kikívánkozott belőlem.
– Milyen volt írni a negyedik kötetet?
– Szélsőséges érzelmek kavarogtak bennem. Voltak nagyon boldog pillanatai, amikor teljességgel belemerültem a szövegbe és a szereplők életébe. Az első fele könnyen ment. De a másodikat végigszorongtam. Mivel a történet nagyjából egyidős a rákommal, azt hiszem, tudat alatt a kettő összekapcsolódott bennem. Úgy éreztem, mintha a történettel együtt magamban is le kellene zárnom valamit. És átfordultam. Szorongós, de egyben felszabadító időszak volt. Bizonyos félelmeimen sikerült felülkerekednem, és nagyon sokat tanultam belőle.
– A regénysorozatot a Gallimard Kiadó ifjúsági részlege gondozta, de A tükörjárónak tagadhatatlanul vannak felnőtt rajongói is. Kiknek ír, milyen közönségnek?
– Ezen soha nem gondolkoztam. Nyilván elsősorban olyasmit írok, ami olvasóként nekem is tetszene, és mivel én magam megragadtam valahol a gyerek- és a felnőttkor között, a regényeim is ezen a határmezsgyén mozognak. Annak idején, amikor beadtam a szöveget a kiadó pályázatára, megfordult a fejemben, hogy vajon megfelel-e az ő célközönségüknek. És némi döbbenettel láttam, hogy a regényt 13 éves kortól ajánlják. 13 évesen velem nehezen lehetett volna végigolvastatni egy ilyen vaskos könyvet. De legnagyobb meglepetésemre a fiatalokat bevonzza ez a kicsit ellentmondásos és nem is kifejezetten divatkövető történet. És ott vannak még a gyermeklelkű felnőttek, az örökifjak. Van egy közel százéves olvasóm, aki Párizsban eljött dedikáltatni, és a lelkemre kötötte, hogy lehetőleg fejezzem be a negyedik részt, még mielőtt meghalna. A megjelenéskor eszembe is jutott, remélem, elolvashatta.
– A negyedik kötettel tényleg véget ért A tükörjáró, vagy számíthatunk még folytatásra?
– A kiadóm nagyon szeretné, ha valamilyen formában folytatnám. Próbálta is kihúzni belőlem a szerkesztő, hogy nem tervezem-e utólag megírni az előzményeket, vagy kiegészíteni a történetet afféle spin-off részekkel, mint azt a sorozatoknál szokás. A jövőbeli Christelle nevében nem nyilatkozhatok, de a mai fejemmel lezártnak tekintem a történetet. Fontos volt, hogy lezárjam. Lapoznom kellett, hogy a saját életemben új oldalt kezdhessek.
– Lesz filmadaptáció?
– Mivel Hayao Miyazaki animációs filmjei nagy hatással voltak arra, ahogyan írok, legjobban egy rajzfilmes feldolgozásnak örülnék. De a sorozatokat is imádom, az a forma sem lenne ellenemre. Miért is ne lehetne valós környezetben leforgatni? Voltak megkeresések, főleg azóta, hogy az első kötet angol fordításban is megjelent. Van egy komolynak tűnő érdeklődő, de megvárjuk, lássuk, mit ajánl.
– Vannak új tervei?
– Az agyamban már elkezdett formálódni egy új történet, de amíg nem zártam le A tükörjárót, félretettem, nem hagytam előtörni. De most, hogy méltóképpen elköszöntem ettől a regényfolyamtól, végre előszedhetem, meglátjuk, mi kerekedik ki belőle.
Az interjút Manon Botticelli készítette a France Télévisions részére, amelyet Molnár Zsófia fordításában közlünk.