Itt az utolsó figyelmeztetés


Gyerekkorban még mindenki bogaras. A kicsi emberek feje és szeme egészen közel van a földhöz, ezért jobban érzik a szagokat, és észreveszik a színes rovarokat, az évmilliós kövületet, a halkan tovasurranó kisemlőst. A felnőttek ebből a csodából sokkal kevesebbet észlelnek. Ha szól is a gyerek, hogy talált valamit, mire lehajolunk, a fosszília kivételével minden eliszkolt. A látásunk nem a régi, és túl magasan hordjuk a fejünket. Eltávolodtunk a Földtől.

Molnár Attila Dávid természetfilmes írása a Nyugati tér blognak

David Attenborough legújabb könyvében, az Egy élet a bolygónkon címűben arra kér minket, hogy lassítsunk le, forduljunk vissza, és hajoljunk le! Nézzük meg, mit találunk! Úgy kéri ezt, mint egy rövidgatyás kisfiú, lelkesen és őszintén, ami nem csoda, mert a 94 éves természettudós, természetfilmes, korunk legnagyobb hatású polihisztora a lelke mélyén még mindig gyerek. Nehéz ellenállni neki.
Sir David eddigi könyveiben mindig a természeti szépségeket, a csodákat tárta elénk. Tartózkodott a megrázó tényektől, és a bolygó érintetlen részeit mutatta be. Most a nagyítóját a sebek felé fordítja, szemtanúnak nevezi magát, helyenként a szöveg is olyan, mint egy adatokkal, dátumokkal, helyszínekkel tűzdelt tanúvallomás, amit a Föld ellen szánt szándékkal elkövetett bűncselekmény-sorozat tárgyalásán olvasnak fel. De hát annyi nehézség, baj van a világban, és nekünk pihenésre, kényelemre, szórakoztatásra van szükségünk. Miért olvasnánk ilyet?

A bölény az európai visszavadítási mozgalom „totemállata” lett.
(fotó: Wild Wonders of Europe/Unterthiner/naturepl.com)


Azért, mert mint az ősz öreg írja, „Ma mindannyian pripjatyiak vagyunk”. Pripjaty az a város, ahol egykor 50 ezer ember élt modern épületekben, kényelemben, egészen a tőle három kilométerre fekvő csernobili atomerőmű négyes blokkjának robbanásáig. Tévedések, hibák sorozata vezetett a katasztrófához, amit előrelátással, megfelelő óvintézkedésekkel meg lehetett volna előzni. Pripjaty ma már üres szellemváros, emberek számára lakhatatlan.  
Napjainkban sokkal nagyobb környezeti katasztrófák vannak készülőben. Olyan ütemben tűnnek el a rovarok, változik a klíma, csökken a biodiverzitás, hogy a végkifejlet borítékolható. Az Egy élet a bolygónkon David Attenborough egyik utolsó és kétségkívül legnagyobb jelentőségű írása, kötelező olvasmány. Egy olyan kötet, amit meg kell venni, olvasni és ajándékozni, hogy ott legyen minden könyvespolcon. Miért? Mert ez az utolsó figyelmeztetés.
Ezek szerint pusztulásra vagyunk ítélve? Sir David Attenborough szerint nem. Könyve figyelmeztetés, de nem ijesztgetés. Ha úgy tetszik, amolyan „receptkönyv”, ami egész fejezeteket szentel a teendőknek: pozitív és inspiráló példákon keresztül mutatja be, mit kell tennünk a termőfölddel, a vízzel, tengerekkel és erdőkkel. Mindezt nem azért, hogy megmentsük a bolygót. Azért, hogy megmentsük magunkat és a bolygót. Talán ez a gondolat képes lesz arra, hogy egyesítse az emberiséget. Mert ha hallgatunk a józan észre, ha elkezdjük a változást, ha követjük a pozitív példákat, akkor van remény. Van remény, hogy az ember által előidézett hatodik tömeges fajkihalás nem söpri el az embert magát. Az ősz lovag megtett minden tőle telhetőt, hogy legyen jövőnk ezen a bolygón. Ahogy ő írja: „Az egyetlen égitesten, amiről biztosan tudjuk, hogy életet hordoz.”.