Biztosan mindenki találkozott már olyan történettel, amiről azt gondolta, nem rossz, egynek elmegy, de aztán hirtelen – BUMM! – olyan váratlan fordulatba botlik, hogy nem győzte összeszedni a leesett állát. Egy-egy ilyen eset után akár napokig az adott történet hatása alatt állhatunk. Sőt, saját tapasztalat, hogy akár több év távlatából is fel lehet idézni bizonyos fordulatokat, amelyek felett azóta sem sikerült napirendre térni…
Ezen a héten 5 olyan könyvet ajánlunk, amelyek kimozdítanak minket a szokásos körforgásból, és garantáltan elképedünk, miközben olvassuk ezeket a történeteket.
Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek
(Libri Kiadó, fordította: Csonka Ágnes)
„Varázslatos, magával ragadó, letehetetlen” – világszerte ezekkel a jelzőkkel illetik az olvasók Delia Owens különleges atmoszférájú regényét, amelyet egyszerre olvashatunk tájleírásként, fejlődési regényként vagy, mivel egy különös haláleset is történik benne, akár tárgyalótermi drámaként, krimiként is. Nehéz egy ajánlóban, amelyben a kiszámíthatatlan történetvégi csavar a könyveket összekötő motívum, spoilerezés nélkül méltatni ezt a lebilincselő sztorit, de tulajdonképpen ebben az esetben mégsem az az igazán lényeges, hogy ki is a gyilkos. Olyan gazdag rétegei vannak a regénynek, hogy számos más okot is tudunk mondani, amiért érdemes elolvasni; a rendkívül láttató erejű tájleírás, a szereplők társadalmi beágyazottságának és jellemének rajza, az érzelmek széles skálája, amelyet megélhetünk általa – mindaz, ami miatt olvasók tömegeit nyűgözi le a világ minden pontján. Szóval, a váratlan fordulat a végén – csak hab a tortán.
Papp Sándor Zsigmond: Gyűlölet
(Jelenkor Kiadó)
„Már akkor sejtettem, hogy az lenne nekem a legjobb, ha magamra tudnám húzni a világot. Mint egy nadrágot. Hogy a világ és köztem ne legyen semmi. Semmi töltelék: emberek, tájak, poros utcák. Csak én és a világ, szűken, egymáshoz tapadva. Így képzeltem el a boldogságot.”
Papp Sándor Zsigmond második regényében, a Gyűlöletben egy erdélyi családtörténet fonódik össze a Ceauşescu-diktatúra történéseivel. Az egyik szálon Loboncz Márton, a moldvai Dreghinből Budapestre költözött építészmérnök az anyja halála után a szülővárosába utazik, hogy felkutassa az apját, akivel alig töltött időt élete során. A másik szálon a szülők történetét ismerhetjük meg az 1970–80-as években. Márton édesanyja, Borbándi Mária bár tehetséges textilmérnök hallgatóként ígéretes pálya előtt állt, sorsát alig egy pillanat alatt megpecsételte a diktatúra; a magyar fiatalok – köztük ő és férje is – messzi román városokban kaptak állást. Mária, férjével ellentétben, nem tudta elfogadni a rákényszerített életet. A gyűlölet végigkíséri és áthatja a szereplők történetét, a családi és társadalmi élet alattomosan fonódik össze a diktatúrával, és megmérgezi a benne élők kapcsolatait és mindennapjait. De hogy pontosan kinek az életét és hogyan befolyásolja, azt talán az utolsó sorig egyáltalán nem is sejthetjük…
H. P. Lovecraft: Árnyék Innsmouth fölött
(Helikon Kiadó, fordította: Kornya Zsolt)
Howard Phillips Lovercaft nem árul zsákbamacskát, és sokszor már az első oldalakon (nemritkán az első sorokban) előzékenyen jelzi olvasójának – ezek a történetek bizony rosszul fognak végződni. Szemléletes példái ennek az elbeszéléstechnikai eljárásnak az Árnyék Innsmouth fölött novellái; elég csak A dolog a küszöbönt említenünk, melynek narrátora az alábbi mondattal kezdi vallomását: „Tény és való, hogy hat golyót röpítettem legjobb barátom fejébe…”.
Ám az igazán jó rémtörténet többek között épp arról ismerszik meg, hogy hiába tudjuk (vagy legalábbis gyanítjuk) előre, a tragédia elkerülhetetlen, annak bekövetkezte mégis váratlanul ér minket – ebben a műfajban a csattanós befejezés legmegbízhatóbb bírája az olvasó összeszoruló gyomra. Nincs ez másképp Lovecraft fatális finálékra kihegyezett műveinél sem, ráadásul ezek az írások nem pusztán megismétlik a klasszikus rémtörténetek meghökkentő fordulatait (természetfeletti lények megjelenése, túlvilági bosszú stb.), hanem mintegy ki is szélesítik a horror hatókörét – a valódi felismerés ezáltal nem abban rejlik, hogy a félve várt rettenet végül elérkezett, hanem hogy mindig is velünk volt. Az Árnyék Innsmouth fölött olvasója többet kap néhány másodpercnyi zsigeri borzongásnál – egy olyan világba nyer betekintést, ahol az emberiség csupán jelentéktelen mellékszereplő egy ősidők óta zajló kozmikus játszmában, melynek szabályairól legfeljebb csak halovány sejtéseink lehetnek. Mert a Nagy Öregek útjai kifürkészhetetlenek…
David Attenborough: Egy élet a bolygónkon. A szemtanú vallomása – és látomás a Föld jövőjéről
(Park Könyvkiadó, fordította: Makovecz Benjamin)
Az idén 94 éves Sir David Attenborough korunk egyik legnagyobb hatású személyisége. Fiatalkorától a természet szerelmese, tanulmányozója. Szemtanúja volt annak, ahogy az ember az érintetlen természetet a saját szolgálatába állította, és egy emberöltő alatt tönkretette. Számos filmet készített és könyvet írt, hogy bemutassa a Föld csodálatos élővilágát, biológiai sokféleségét, mai napig fáradhatatlan képviselője a természetvédelemmel kapcsolatos kezdeményezéseknek. Legutóbbi filmje és könyve is egy természetvédelmi misszió. Az Egy élet a bolygónkon című kötetében arra hívja fel a figyelmet, hogy a klímaváltozás és az ember felelőssége hirtelen kézzelfoghatóvá vált, a Föld történetében eddig öt tömeges kihalás volt, és jelenleg a hatodik szélén állunk, de még van remény, ha azonnal cselekszünk.
„Az élet négymilliárd éves történetében öt kihalási esemény történt, és minden ilyen összeomlás után elegendő túlélő maradt fenn ahhoz, hogy újrakezdődhessen a folyamat. A legutóbbi alkalommal a feltételezések szerint egy több mint tíz kilométer átmérőjű aszteroida ütközött a Földdel, és a becsapódás a valaha kipróbált legnagyobb hidrogénbomba erejét kétmilliószorosan meghaladó robbanást eredményezett. […] Ez az esemény megváltoztatta a természet történetének folyásirányát. Örökre eltűnt a bolygón élő fajok háromnegyede, köztük minden, a mai kutyáknál nagyobb testű állatfaj. A dinoszauruszok 175 millió éven át tartó uralkodása véget ért. Az életnek újra kellett szerveződnie.
A természet az azóta eltelt 66 millió évben újraalkotta az élővilágot; új fajokat teremtett hallatlan számban és sokféleségben. Az élet újbóli feláradásának egyik szülötte az emberiség.”
Ez a könyv egy igaz történetet mesél el, amelynek még nem írták meg a végét. Vajon melyik forgatókönyv válik be: meghalljuk Sir David Attenborough és az idők szavát, és változtatunk az életmódunkon, hogy magunkkal együtt menthessük meg a Földet, vagy a hatodik tömeges kihalás áldozatai leszünk, és az élet utat tör majd magának, de nélkülünk…
Jo Nesbø: Doktor Proktor pukipora 1.
(Kolibri Kiadó, fordította: Petrikovics Edit)
Vegyünk egy kicsit (nem, inkább nagyon) flúgos kémiaprofesszort és két 10 év körüli gyereket: a nagydumás, ám magányos Bullét és a szerencsére kifejezetten eszes Lisét. A kivételes hármas pillanatok alatt összebarátkozik, közel is laknak egymáshoz és egymás társasága nélkül bizony nagyon egyedül éreznék magukat. Hiszen Doktor Proktor nem vehette feleségül szerelmét, Lise legjobb barátja nagyon messzire költözött, Bulle pedig nemrég érkezett a városba, és egy cseppet idegesítő. A két gyerek minden szabadidejében a furcsa, és általában hibát hibára halmozó professzor kísérleteinél segédkezik. Egy ilyen félresikerült kísérletnél akadnak rá a pukiporra is, mely a történet összes csavarját és megoldását adja. Ebben a kötetben – sőt a teljes sorozatban is – tökéletesen ötvöződik Nesbø félelmetes világa és féktelen humora, ami rengeteg kiszámíthatatlan és váratlan helyzetkomikumot tartogat. Petrikovics Edit csodálatos fordítása nélkül pedig ez a könyv se lenne olyan erős, hiszen ki adna olyan nevet egy bélgázt termelő szernek, hogy fingonauta por? A fordulatos, állandó meglepetést tartogató kalandokba érdemes már most belevágni!