Minden, magára egy kicsit is adó ezoterikus, látó, madárjós, asztrológus, vasárnapi mágus vagy újabban holisztikus életvezetési coach, netán Harry Potter-fan ugyanúgy kívülről fújja az „egydalos” Hermész halhatatlan slágerét, az „Ahogy fent, úgy lent”-et, mint az egyszeri hippi a Steppenwolf Born to be Wildját, és ezzel mintegy alátámasztja bárminemű saját (?) meglátását a világról, az emberiségről, a múltról, a jelenről és a jövőről stb. És valóban, ez az egy mondat mindent magában foglal, amit a világról tudni érdemes. Van, aki itt megáll, és jóleső érzéssel lapogatja a zsebét, amelyben immáron ott lapul a mindent (is) tudással felruházó Bölcsek Köve.
A történelem folyamán azonban szép számmal akadtak olyanok is, akik erre az egy mondatra építve lapok százait írták tele. E törekvések mögött valószínűleg nem csak kiadói bestseller-megfontolások álltak, hogy minél több (de minimum három) bőrt lehúzzanak a Háromszorosan Legnagyobbról. Az eredeti szándék olyan jól sikerült, hogy a Hermész tanaira épülő (filozófiai) hermetika több mint 2000 évre meghatározta nagy gondolkodók, filozófusok, sőt uralkodók és nemesemberek világnézetét. Írástudó körökben – a kor elvárásának megfelelően később keresztény álcát öltve – mainstreammé vált a hermetikus világkép, és ilyen-olyan változtatásokkal, egyes ágainak kiemelésével gyakorlatilag egységes ontológiai rendszert alkotott, és töretlen vonalat húzott az eszmetörténetben az ókortól egészen a „felvilágosodásig”, amikor is a hermetikát – tokkal-vonóval avítt, misztikus-babonás kacatnak bélyegezve – egy laza csuklómozdulattal a lejárt szavatosságú gondolatok szelektív kukájába hajították.
Innen szép nyerni – gondolta a hermetizmus, és a modern kor mindent vivő racionalizmusára és materializmusára fittyet hányva, csiricsáré rongyokba burkolózva, a pszichológia farvizén csak-csak visszalopakodott a közgondolkodásba. Azonban hogy ez nyomelemekben tartalmaz-e bármit is az eredeti hermészi alapelvekből, már erősen kérdéses (gondoljunk csak az ezoipari szak- és segédmunkások siserahadára).
A most megjelenő Hermész Triszmegisztosz bölcsessége azért tekinthető egyedülálló vállalkozásnak, mert a kötet első részében helyet kapó filozófiai hermetika forrásai – Corpus Hermeticum, Asclepius, Koré koszmu, Tabula Smaragdina – mellett a második részben megjelenik mindezeknek a (korabeli) gyakorlati alkalmazása is: a hellenisztikus asztrológia kb. 2. századi kézikönyve, a magyarul most először napvilágot látó Liber Hermetis.
Lévén, hogy ez utóbbi nem alkímiai mű, az aranycsinálás gyors és mindenki számára játszi könnyedséggel elsajátítható, YouTube-os DIY-módszere sem szerepel benne, ámde (nem éppen fesztelen strandolvasmányként összeállított) soraiból beleláthatunk az ókori-középkori emberek fejébe, hogy miként akarták megvalósítani a gyakorlatban mindazt, amiben hittek. A manapság az ezoközhelyek toplistáján befutott „mindent megtehetsz, csak akarnod/kérned kell” varázsige mantrázása helyett az égi hatalmak révén osztályrészül juttatott sors és az isteni tervbe illeszkedő élet elfogadását és mély megértését tűzték célul maguk elé, hogy ezáltal nyerjék el a Lélek szabadságát.
A hermetikus dialógusok – Hermész tárlatvezetésével – nem kínálnak sikert, pénzt, nőket és csillogást a mozivásznon, viszont segítenek közelebb kerülni ahhoz a minden időben aktuális kérdéshez, hogy „ki vagyok valójában, és honnan származom”. Azt, hogy ez vajon az ezo-gagyi kategóriájába tartozik-e, vagy sem, mindenki döntse el maga – miután elolvasta a Hermész Triszmegisztosz bölcsességét.
Kárpáti Gábor Csaba