Az idei Ünnepi Könyvhét másként alakult, mint szerettük volna, de arról nem mondtunk le, hogy ha személyesen ugyan nem is tudunk találkozni, mégis megmutassuk nektek a legfrissebb könyveinket. Tittel Kinga hivatásos idegenvezetőként Budapest minden apró szegletét jól ismeri. 2016-ban írta meg első, átfogó kötetét, a Mesélő Budapestet, hogy a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt apró érdekességekkel, gyönyörű illusztrációkkal és korabeli fotókkal teli értékes olvasnivalót adjon a kezükbe. Azóta már kapható a Mesélő Zsebkönyv-sorozata is, melyben a Várnegyedet és A Duna kincseit veszi górcső alá. Ez utóbbiról el is mesélte a Nyugati tér blognak, hogyan készült.
A Duna díszes hídjai sokunkban kellemes, nosztalgikus érzéseket keltenek, azt pedig nem is sejtjük, mennyi titok és kincs rejtőzik a víz alatt és a felszínen, ha alaposan tanulmányozzuk Európa leghosszabb folyóját. Rendhagyó könyvbemutatónkon, amit a Kolibri Kiadó Facebook-oldalán követhettek majd szombaton (szeptember 19-én, 10.30-tól), rengeteg részletre, eddig el nem mesélt dunai történetre fény derül. Mi dolga a vízhordóknak? Vannak-e még hídmesterek? Mi történt a legendás hajókkal? A szombati bemutatón eláruljuk, hol találjátok az egykor Kassa nevet viselő hajót. Kattintsatok a videóra!