Ma kerül a boltokba Fiala Borcsa új könyve, a Drill, amely azt vizsgálja, mitől romlik el egy házasság, hogyan őrlik fel a hétköznapok, hogyan lép be az a bizonyos harmadik.
Fiala Borcsa írása a Nyugati tér blognak
Már kamaszkoromban is nagyon foglalkoztatott a házasság intézménye, egyik kedvenc könyvem Bergman Jelenetek egy házasságból című műve volt, és később is sokat faggattam erről a témáról azokat az ismerőseimet, akik régóta gyűrték egymást a házastársukkal. Mitől működik, ha működik? Létezik sírig tartó kéj, öröm és mámor egyvalaki oldalán? Mi a boldog házasság titka, ha egyáltalán van ilyen, és nem naiv leányálom csupán? Egyáltalán (hogy egy barátom szavait idézzem, aki az urológusához intézte szavait): feltétlenül szükséges ez? Miért hajtjuk annyira a boldogító igent, ha pár esztendő múlva már nyögjük a rabláncot?
Aztán az élet úgy hozta, hogy nem csak a saját bőrömön tapasztalva merülhettem el még jobban ennek a tradicionális szövetségnek a vizsgálatában, de a WMN főszerkesztőjeként is temérdek olyan olvasói vallomás, levél került a kezembe, amely a házasság különféle fázisairól, mélypontjairól, magasságairól, elejéről és végéről szólt. Nyersanyag tehát volt bőven, bár azt nem állítom, hogy ezzel birtokomba is került a bölcsek köve, és minden kérdésemre tiszta, világos választ kaptam, és ezentúl TED-előadásokon fogom hirdetni az igét. Hiszen ahány ember, annyiféle örökölt minta, útközben elszenvedett sérülés, annyi bonyolult viszony, fennkölt elképzelés, perzselő vágy, elvetélt tervek és rögvaló.
A Drill sem köteleződik el egy szemszög és elképzelés mellett, hiszen a történet három ember sorsán keresztül bontakozik ki. Judit a családi otthon oroszlánszívű őrzője, számára ez az egység (még akár a saját egyéni boldogsága kárára is) mindenek felett való. András ellenben úgy gondolkodik, hogy az embernek egy élete van, abból kell a legtöbbet kihozni, egy idő után pedig a puha fészek helyett inkább a kalitka rácsait érzékeli, és kitörni vágyik onnan. Réka jó darabig csak a partvonalról szemlélhette más emberek házasságát. Nem fért a fejébe, hogy képesek egyes nők nem megbecsülni azt a férfit, akivel összekötötték az életüket. Így amikor az élet elé sodorja a nagy szerelem lehetőségét, két kézzel kap utána.
Szerettem volna, ha az olvasó mind a három szemszöggel szimpatizálni tud. Hogy ne a jó és a rossz klisés csatáját kelljen végigszurkolni, hanem érteni lehessen mindhárom szereplő motivációit, gondolatait. Hiszen ha a szívünk mélyére nézünk, valamilyen mértékben mindannyian voltunk már egyik vagy másik szerepben. A könyv megírása során így nekem is át kellett lényegülnöm Judittá, aztán Andrássá, majd Rékává. És hogy melyiket szerettem leginkább? Egészen őszintén nem tudnám megmondani. Mindhármójuknak kívánom, hogy a kártyalapokat, amelyeket a sors kioszt nekik, jól tudják majd kijátszani, szem előtt tartva a römi szabályát: ha ászt húztál, még nem biztos, hogy nem csupán egyes értékben fogod tudni letenni az asztalra.