A világ egyik legkedveltebb zenekara, a Red Hot Chili Peppers basszusgitárosának, az utánozhatatlan és utolérhetetlen Flea-nek a nyár közepén, július 15-én magyarul is olvasható lesz az önéletrajza. Az LSD gyerekeknek című könyv megjelenése 2020 egyik olyan pillanata lesz, ami némileg feledteti velünk, hogy ez az év, úgy, ahogy van, eddig ment a kukába.
Flea-vel életemben először 1994 nyarán találkoztam Los Angelesben, ugyanúgy, ahogy nem sokkal korábban egy ismerősöm Bohumil Hraballal Prágában, az Aranytigris sörözőben: bementem egy klubban a vécébe, megálltam a piszoárnál, majd balra néztem, és ott állt mellettem a kedvenc zenekarom kedvenc basszusgitárosa. Annyira meglepődtem, hogy majdnem eldobtam, ami a kezemben volt, de aztán türtőztettem magam, és csak odakint, a vécé előtt szólítottam meg. Mint egy jól nevelt magyar gyerek, elnézést kértem a zavarásért, és megkérdeztem tőle, hogy adna-e autogramot. Mondta, hogy természetesen, de nem volt nálam papír, így előkaptam az útlevelemet, és azt nyújtottam át neki. Alá is írta, meg bele is rajzolta a kis jelét, ami a hiányos fogazatának stilizált ábrája volt, aztán még egy kicsit beszélgettünk, arról például, hogy honnan származom, és amikor mondtam neki, hogy Magyarországról, felcsillant a szeme, és közölte, hogy a dédnagyanyja magyar volt, és egyszer mindenképpen szeretne eljutni hozzánk. Aztán feltűnt a kedvenc zenekarom kedvenc énekese, Anthony Kiedis a bárpultnál, hozzá is odamentem, és vele is aláírattam az útlevelemet. Megkérdezte, biztos vagyok-e benne, mert szerinte így nem fognak kiengedni majd az országból. Mondtam, hogy persze, akkor annál inkább, legyen olyan kedves. Aztán még aláírattam a dobossal, Chad Smithszel is, és mint egy szédült fejű rajzfilmfigura, odébbálltam.
Egy Luna Park nevű klubban voltunk, ahol aznap este a Jim Jarmusch filmjeiből (is) ismert John Lurie játszott Lounge Lizards nevű zenekarával. Fantasztikus élmény volt, pláne hogy Flea végig ott ült előttünk kalapban, és ha jól emlékszem, egy fehér GERMS pólóban.
Aztán két évvel később, 1996-ban a Red Hot Chili Peppers eljutott Magyarországra, és kisstadionbeli koncertjük előtt a Várban volt szerencsém Anthony Kiedisszel interjút készíteni. Többször szóba került Kalifornia és Los Angeles (nyilván), és mivel Anthony érzékelte, hogy már jártam ott, megkérdezte, hogy ez így van-e. Mondtam neki, hogy igen, két évvel azelőtt, és megemlítettem neki, hogy találkoztunk is: a Luna Parkban, John Lurie koncertjén aláírattam velük az útlevelemet. „Ja, te vagy az! Arra emlékszem, mert korábban még soha nem írtam alá útlevelet!” Ezen jót nevettünk, és abban a pillanatban úgy éreztem, én vagyok a világ legmenőbb csávója.
Hat évvel később, 2002-ben, a By The Way album megjelenésekor egy barátommal mentünk ki megnézni őket Párizsba a Wan2 magazin megbízásából, ahol így újra találkozhattam Flea-vel. Egy gyönyörű szállodában csináltam vele és kedvenc zenekarom kedvenc gitárosával, John Frusciantével interjút. Flea ugyanolyan kedves volt és közvetlen, és mint sok évvel korábban, sajátságos, túláradó stílusában és humorával készségesen válaszolgatott a kérdéseimre.
Egy évvel később Berlinben játszott a zenekar, ahol a koncert után belógtam a backstage-be, és pont szembetalálkoztam Flea-vel, aki épp műanyag tányérból evett egy nagy adag frankfurti levest, csak úgy, kanál nélkül döntötte magába. Megismert, kedvesen üdvözölt, kérdezte, hogy vagyok, hogy tetszett a koncert, és úgy beszélgettünk, mint két régi ismerős. Azóta sokszor láttam a zenekart, de már nem sikerült újra találkoznom a fiúkkal. De igazából ennyi élmény velük egy életre elég.
Hálás vagyok azért, hogy úgy hozta a sors, hogy fordítóként is többször foglalkozhattam már a zenekarral, sőt én fordíthattam magyarra Flea könyvét is. Megcsináltam eddig a Red Hot Chili Peppers története saját szavaikkal című csodálatos albumot, illetve a By the Way című biográfiát. Aztán hosszú évek várakozása után tavaly végre megérkezett önéletrajzának kézirata a kiadóhoz. (Kulisszatitok: Flea könyvének joga már legalább három-négy éve a Helikonnál van, azóta vártuk, hogy elkészüljön vele.) Szép és nehéz feladat volt, de hamarosan végre kézbe vehetjük!
Az LSD gyerekeknek nagyon személyes írás, már-már vallomásos regény és egyben önterápia. Flea első huszonvalahány évéről szól, azaz arról, hogyan lett a félénk, apró termetű, fura ausztrál akcentusú, drogos utcagyerekből, Michael Balzaryból Flea, a világ egyik, ha nem a legjobb basszusgitárosa. Persze ő ilyet nem mond magáról, fantasztikus alázattal, őszinteséggel és lendülettel önti ránk a szöveget, utólag sem menti fel magát azokért a hülyeségekért, amiket elkövetett (pedig volt belőlük elég), és legtöbbször olyan lelkesedéssel beszél a zenéről, a zenélésről, a barátságról, az elhivatottságról és az életről, hogy tényleg úgy érezhetjük, mint a legnagyobbak, Prince, David Bowie, Lou Reed, Lemmy és a többiek esetében: de jó, hogy megadatott, hogy akkor élhettünk ezen a bolygón, amikor ezek az emberek is.
Nem egy szokványos rock and roll önéletrajz ez. Kicsivel kevesebb, ugyanakkor jóval több annál. Az LSD gyerekeknek útlevél Flea világába, oda, ahová eddig nem engedett rajongót. Elvileg lesz folytatása is, de addig azért ne álljunk fél lábon. Inkább feküdjünk le a fűbe, vegyük kézbe a könyvet, és merüljünk el a világ egyik legszerethetőbb zsenijének életében.
Pritz Péter
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
„(Tizenhárom éves voltam.) Maximálisan elmerültem a játékban, szakadt rólam az izzadság, transzban voltam; a képzeletem és a zene totálisan magával ragadott. Teljes egésznek éreztem magam. Életemben nem éltem még át ilyet »zenélés« közben, és tök mindegy volt, hogy csak imitáltam. Az, hogy a sötétben vadul ütöttem a levegőt arra a szívből jövő groove-ra, ami a zenéből áradt, egységbe hozta az elmémet és a testemet. Egy hihetetlen fantáziavilágban jártam, időutaztam, alakot változtattam – egész éjjel tudtam volna folytatni. De a dalnak egyszer csak vége lett, felkapcsolódott a villany, és…
Innen ered az életen át tartó meditációm a groove fogalmáról, arról, hogy mit jelent mélyreható ritmust létrehozni. Ez zenészként természetesen életem egyik legfontosabb kérdése, ahogyan az is, hogy mindez hogyan kapcsolódik magához a létezéshez. Amikor egy groove-ot játszom, akkor a természet munkál rajtam keresztül, és nálam soha senki nem fogja azt intenzívebben játszani. Olyankor megszabadulok az elme börtönétől, egy kölykeit védelmező grizzly anyamedve vagyok, és az sem érdekel, ha meghalok. Tökéletesen megbízom az állati ösztönömben. Elengedek minden gondolatot, megszűnik körülöttem a világ, és KINYÍROM azt a groove-ot. A szívemben lévő fájdalom váltja meg a repülésre a jegyet, és abban a pillanatban, amikor eljön az ideje, hogy a forrásból merítsek, és nyomjam a zenét, lemondok minden földi vágyról. Én pusztán a groove lehetek, semmi más, a világot meg leszarom, azért, hogy felemelhessem. És ti, gyerekek, akiknek ugyanolyan fájdalmaitok vannak, mint nekem: ott leszek veletek a mágikus helyen.”
Szövegrészlet és képek – Flea: LSD gyerekeknek (Pritz Péter fordítása)
Nyitókép (bal oldali portré): The New York Times