Tirexorr irányba!


Hamarosan a boltokba kerül M. Kácsor Zoltán legújabb dínós meseregénye, a Zabaszaurusz-sorozat következő része, a Dragalád visszavág. Ebből az alkalomból kértük meg a szerzőt, mesélje el, hogyan kezdődött a történet, ki lett volna eredetileg a főszereplője a meseregényfolyamnak és mit változtatott meg a legautentikusabb szakértők, a gyerekek javaslatára.

M. Kácsor Zoltán írása a Nyugati tér blognak

„»Tirexorr irányba teljes gőzzel előre!« – adta ki az utasítást Kunyi, a keselyű, és a Zabaszauruszok megindultak a kalandok útján.” Ezt a mondatot még nem olvashatta a lelkes olvasó, hiszen a július 10-én megjelenő Dragalád visszavágból, azaz a Zabaszauruszok 4. kötetéből való. Reményeim szerint mégis jól visszaadja a sorozat lendületét. Mint a történet írója, már most elárulhatom, hogy a kalandok ezután is tovább folytatódnak majd, ám ebben a cikkben nem a jövőről, inkább a kezdetekről szeretnék mesélni. Sok olvasói kérdést kapok azzal kapcsolatban, hogyan találtam ki a karaktereket, miként született a cselekmény, Rilex mindig Rilex névre hallgatott-e, és hogyan került a derék tirexnek a fogai közé Kunyi, a csibész keselyű?

Ott kezdem, hogy elárulom: a Zabaszauruszokat eleinte nem is regénynek szántam. Inkább lazán egymáshoz illeszkedő mesék sorának, amilyen például A boszorkány seprűje is. Amikor Vilmos fiam úgy ötéves korában még javában a dínós korszakát élte, mindenáron róluk szóló meséket szeretett volna hallani. Biztos mindenkinek ismerős a helyzet, amikor a könyvesboltokat járja egy megfelelő kötet után kutatva. Igen ám, csakhogy én alig találtam ebben a témában nem ismeretterjesztő könyvet. Akkor azt gondoltam, meg kellene írni a dinoszauruszok nagy kalandját! Mindjárt elő is vettem a jegyzetfüzetemet, és belevéstem a kisfiam kívánságát: „Tirex és raptor feltétlenül legyen benne!” Azután nekiültem, hogy egy-egy rövid, humoros történetben meséljek róluk, meg persze az apatoszauruszokról, a gallimimuszokról, a pachycephaloszauruszokról meg a többiekről. A szemfüles olvasó fel is fedezheti ezeket a regénnyé fűzött sztorikat az Utazás Dínómdánomba (Zabaszauruszok 1.) című kötetben. Az eredeti koncepció alapján a történetnek egy kisfiú lett volna a főszereplője, akinek esténként a szobájában egy akváriumban élő, a fikció szerint több millió éves teknősbéka mesél az őslényekről, merthogy ő még személyesen láthatta őket. Ám ahogy a dinoszauruszszereplők személyisége egyre formálódott, nagyobb és nagyobb teret követeltek maguknak. Megszületett az első helyszín, a Dínódombok is, aztán egyszer csak beugrott Dínómdánom, ami a nevében hordozza a dínók paradicsomát, Rilex, a tirex pedig (aki akkor még Félix névre hallgatott) vágyakozni kezdett arra, hogy ő is oda utazzon. Ezt pedig már csak és kizárólag egy hosszú történetben, vagyis egy regényben lehetett elmesélni. Belépett a képbe Barmol, a fogatlan raptor, akinek csakis egy híres dínómdánomi fogász, bizonyos Fogkopács tud új fogakat varázsolni a szájába, no, meg Káró, a gonoszkodó idegenvezetőjük, és persze ne feledkezzünk meg Leiszút Feliszútról, a híres selypítős sárkányról. A csapat pedig nekiindult, és azóta is kalandból kalandba keveredik.

Kecskés Judit illusztrációja M. Kácsor Zoltán Sárkánytörvény című kötetéből

Azt is többször kérdezik tőlem, hogy a gyermekeim sokat segítettek-e a mese kitalálásában. Öt évvel ezelőtt, amikor az Utazás Dínómdánomba született, a kislányom, Boglárka négy-, a kisfiam hatéves volt, nekem pedig bizony nagy szükségem volt a segítségükre, hiszen mégiscsak életem első meseregényének megírására készültem. Ötletelni azonban nem nagyon kellett, azok szerencsére a mai napig csőstül születnek a fejemben. Inkább arra kellett figyelnem, hogy egy négyévesnek is érthetően írjak, miközben egy hatévesnek (vagy idősebbnek) is izgalmasan tálaljam a történetet. Ezért aztán mindennap, amikor elkészültem egy fejezettel, magam elé ültettem őket, és felolvastam nekik az aznapi „termést”. Nem mindig tetszett nekik a végeredmény. Amikor például Bogi fogta magát, és kiment a szobából, Vilmos pedig egyszerűen mással kezdett foglalkozni, már tudtam, hogy újra kell írnom a részletet. És én addig írtam a regény minden egyes fejezetét, amíg azt nem láttam, hogy feszülten figyelnek, mi több, tűkön ülve várják a folytatást.

Így tanultam bele a meseírók küzdelmes mesterségébe, amit annyira megszerettem, hogy azóta is nap mint nap összecsapok a hétfejű sárkánnyal. Ti is szerettek a mesék világában kóborolni? Akkor csak azt tudom ajánlani nektek, hogy „Tirexorr irányba teljes gőzzel előre!”.