Bajzáth Mária írása a Nyugati tér blognak
Online oktatás, pedagóguskarakterek a népmesék tükrében
A karantén, az online oktatás mesebeli helyzetbe hozott intézményeket és családokat. Igen. Mesebelibe. Téren és időn kívüli állapotba kerültek pedagógusok, szülők, gyerekek. Világunkban felborult az egyensúly, szétzilálódott a rend. Próbák sora várt az összes hősre, és ha akartuk, ha nem, útnak kellett indulnunk. Volt, ahol az útnak indulást tele tarisznya (informatikai eszközök, felkészült tanárok, támogató szülői háttér) segítette. Az volt a kérdés, hány új kompetenciát sajátít el a diák, milyen új ismeretekre tesz szert, tudja-e alkalmazni az eddig megtanult kooperatív technikákat.
Máshol (de nem egy másik mesében és nem egy másik birodalomban) a pedagógusok március 16-án azzal kezdték az online tanítást, hogy személyesen, a saját otthonukban, egyesével felkeresték az intézményükbe járó gyerekeket. Megálltak a kapuban, és elmagyarázták, miért van veszélyhelyzet és mik az ezzel kapcsolatos intézkedések az azokat értelmezni nem tudó gyerekeknek és szülőknek. Ott ezek voltak a kérdések: „Tanító néni, most mind meghalunk?” „Hogy tanul így a gyerek? Kitől?” „De ha nincs iskola, ebédet se kapunk? Mi lesz velünk?”.
A különböző szakmai internetes fórumokon, virtuális megbeszéléseken, online képzéseken pedagógusként is egy szempillantás alatt csöppentünk egyik meséből a másikba. Jártunk varázsmesében és csúfoló történetben, voltunk selyemréten, bolyongtunk sűrű, sötét erdőben, és másztuk szorgalmasan az Üveghegyet. Hol egyik, hol másik szereplő alakjában nézett vissza ránk az online térből a népmesék egyszer vidám és felemelő, máskor fájdalmasan szomorú mesei tükörképe.
Például Szerencsefi János, akiből szerencsére nagyon sok van a pedagógusok között… Ez a mesehős sokévi szolgálatáért kapott emberfejnyi aranyrögét először lóra, később tehénre, majd kövekre cseréli. Útja közben rengeteg terhet lerak, tapasztalatokat szerez és ad át, folytonosan megújulva, boldogan halad az úton. Az a tanártípus hasonlít rá, aki minden helyzetben, minden eszközben talált valami jót. Bátran kísérletezett, az új lehetőségek felkeltették az érdeklődését, sok mindent kipróbált, majd tovább is adta frissen megszerzett tudását. Magát az utat élvezte, kíváncsi volt, és kíváncsivá tette a tanítványait is. A tanítást tanulásnak, a kudarcot és a sikert egyaránt a tanítás-tanulás természetes velejárójának látta és élte meg.
Nagyon sok képernyőn a Hétszépségű királykisasszony című magyar népmese bölcs mesterének alakja öltött testet. Azokban a pedagógusokban ismerjük fel őket, akik a gyerekek igényeihez és a technikai eszközök, valamint a virtuális tér lehetőségeihez igazodva tanítottak. Igazi mágusként, rugalmasan változtatták módszereiket és eszközeiket. „…előszedett mindenféle nagy könyveket. Azokból három nap és három éjjel folyton olvasott, magyarázgatott, de olvashatott, magyarázgathatott, Bandi éppen olyan bolond, éppen olyan kolontos volt, mint annak előtte. Mondotta az ősz öregember: »No, fiam, látom, hogy így semmire sem megyek veled, majd másképp próbálom.« […] hát Bandiból olyan okos ember lett, hogy alig fért a sok okosság a fejében. Megtanította az öregember mindenféle tündérigékre…”
A nagy hatalmú, félelmetes királyok és királynék is megjelentek a virtuális térben. Ők azok, akik a mesében „egyetlen éjszaka alatt kakassarkon forgó aranypalotát parancsolnak a kunyhó helyére, majd másnapra két palotát összekötő aranyhidat, a híd két oldalán aranyfákkal és éneklő aranymadarakkal.” A valóságban az ilyen pedagógusok elképesztő mennyiségű és nehézségű feladattal terhelték a diákokat. Online órát ugyan nem tartottak, de tartották a szintet. Megvalósult az online oktatás, hisz naponta digitálisan osztották ki a feladatokat: tk.: 77. o. 1–99. feladat, mf.: 35–101. oldal, plusz egy esszé, két plakát, három olvasónapló. Ha nem készült el a hős (diák, szülő) határidőre, fejük karóba húzatott egy kör-e-mailben.
Eigal, a rettentő harcos… bár kacagtató helyzetet teremt, nem könnyű vele. Látja és hallja, mégsem hiszi el, hogy a faluban már zajlik a csata, pedig a társai életre-halálra küzdenek. Amikor mégis kénytelen szembenézni a tényekkel, akkor komótosan rákészül a harcra. Előveteti a fegyvereit, felkantároztatja a lovát, eszik, iszik (erőt gyűjt), majd teljes harci díszben háttal ül a lóra, és az ellenkező irányba fordítja. Eigal alakja azt a pedagógustípust idézi, aki sosem használt IKT-eszközöket, a digitális táblát faliújságként működtette, és amikor mégis meg kellett írnia egy e-mailt, kereste a kölcsönlaptop billentyűzetén a kukacot. Júniusig azért kihúzta valahogy, küldött pár látszatfeladatot az osztálynak, természetesen egy kollégán keresztül. A lényeg, hogy adminisztrálni lehessen!
A tündérkeresztapák és -keresztanyák kifogyhatatlan varázserővel bíró segítők. Még a nevüket is jó érzés leírni. Ők azok, akik mindig elérhetőek voltak, akikre mindig lehetett számítani, akiknek, ha baj volt, csak bele kellett fuvintani a sípba (megcsörgetni a telefont vagy írni egy e-mailt), és rögtön ott termettek.Válaszoltak az aggódó kérdésekre, mindenre tudtak egy varázsigét. Szereztek pénzt, paripát, fegyvert (laptopot, telefont, tabletet), és akinek nem jutott, annak kinyomtatták a feladatokat. Ha a család nem tudott a tananyagért jönni, házhoz vitték. Ha elromlott a nyomtató, leírták kézzel. Hogy egy gyerek se vesszen el…
A bölcs királyok és királynék Classroom birodalmában öröm volt az online élet. Mérték- és értéktartók, mérték- és értékadók voltak ebben a térben, ebben a helyzetben is. Világuk biztonságos, igazságos, kiszámítható, próbáik teljesíthetőek. Nem estek túlzásba, sem a túl „kevésség”, sem a túl „sokság” hibájába. Nem zárkóztak el az újtól, de nem is próbáltak ki mindent. Motiváltak voltak, és motiválták a gyerekeket is. Online tanítottak, de offline feladatokat adtak. Egyensúlyban tartották az osztályt, sőt sokszor a szülőket is. Példájuk példakép. Pont úgy, mint a mesében.
Hosszan folytathatnám a sort, írhatnék a szülőkről és a diákokról is hasonlót. Sok ezer éve sok ezer mese tart örök tükröt minden helyzetre, mindannyiunknak. Szerencsés esetben olyat, amiben hősnek láthatjuk magunkat, és ami még fontosabb, a gyerekek is azzá válhatnak a példánk nyomán.
Az értékes tükrök készítésének vágyával vágtunk bele a Kolibri Kiadóval a Népmesekincstár online meseórák készítésébe, amelyek egyszerre nehéz és örömteli útkeresések a virtuális térben. Útkeresések az egyes témákhoz, tananyagokhoz, pedagóguskollégákhoz, de leginkább a gyerekekhez. Örülnénk, ha minél többen csatlakoznának hozzánk, ha tele lenne az internet kezdeti szárnybontogatásból megerősödő, jobbnál jobb minőségű tananyag-magyarázó, a különböző témaköröket különböző módszerekkel feldolgozó órákkal. Mert bár a kész online óra nem helyettesítheti mindenben az élő (online vagy offline) órát, nagyon sok gyerek számára jelenthet könnyen hozzáférhető értékes tudást, és nagyon sok pedagógusnak inspirációt, hogy közös kincstárunk még gazdagabb lehessen.