Árnyképektől a diafilmekig


Árnyjátékok, camera obscura, képmutogatók, üveglemezekre festett képek és megannyi találmány és felfedezés előzte meg a diafilm feltalálását és mai formáját. De hogyan is készül a diafilm? Mi a titka, amitől minden gyerek és sokszor a szülők is szájtátva képesek elmerülni egy-egy sötétben vetített történetben? Hogyan tud segíteni a mindennapokban? Ennek jártunk utána.

Egy kis eredettörténet

A vetítés nem új találmány, a kínaiak és más keleti népek már évezredekkel ezelőtt szórakoztatták egymást árnyjátékokkal. A középkorban, a vásárok forgatagában sokszor bukkantak fel az úgynevezett képmutogatók, akik meséikhez vászonra festett képek sorozatával játszották el a történeteket. A tudomány és a technika fejlődésével az eszközök is modernizálódtak. A vetítés alapja, hogy a fénysugarak egyenes vonalban terjednek. Ennek a fizikai ténynek a képformáló hatását először Leonardo da Vinci alkalmazta sötétkamrájánál, a camera obscuránál. Később gyűjtőlencsét használva fényforrás is került a sötétkamrába, ez lett a diavetítő őse, a laterna magica, vagyis a bűvös lámpa. Ezekkel az eszközökkel annak idején üveglemezekre festett képeket vetítettek. A 19. század – mint annyi mindenben – ezen a területen is sok változást hozott: a fényképezés, az izzólámpa, majd a rugalmas, fényérzékeny film feltalálása lehetővé tette, hogy a diavetítés is fejlődhessen.

A filmtekercsek eleinte tűzveszélyes anyagból készültek, és csak 1953-tól sikerült olyan biztonságos filmet előállítani, ami lehetőséget adott arra, hogy az otthonokban is használhassák ezeket. Az 1950-es években (1953 és 1954 fordulóján) itthon a Lemezárugyár hozta forgalomba az első mese-diavetítőt, ezzel indult máig tartó hódító útjára a diázás. 1954 őszén a Népművelési Minisztérium megalapította a Magyar Diafilmgyártó Vállalatot, mely azóta 6000-féle kiadványt készített. Kezdetben elsősorban az oktatás, a népnevelés és a tömegtájékoztatás eszköze volt a diafilm.

Hogyan készül?

A diafilmkészítés a mese kiválasztásával kezdődik. Miután a szöveget maximum 5 soros szakaszokra bontják, átkerül az illusztrátorhoz, aki storyboardot készít, felvázolja a diakocka képi világát. Kiemelkedően fontos, hogy egy-egy ilyen kocka képi világa érdekes és változatos legyen. Az egymást követő képek más-más szemszögből ábrázolják a figurákat, váltakoznak a beállítások, a jelenetek, mint a mozivásznon, izgalmasan követik egymást. Sokat tud adni ehhez a vizuális világhoz, ha a képek élénk, erős színnel rajzoltak. „A kész rajzok ma már többnyire digitálisan kerülnek hozzánk, ezekhez hozzáadjuk a diafilm kötelező kellékeit (az ollókat, az üres kockákat, a logónkat), majd az anyagot a Magyar Filmlaborba küldjük, ahol negatívra fordítják, filmre írják, majd előhívják” – mesélte a folyamatról Lendvai Gabriella, a Diafilmgyártó ügyvezetője. Ebből a negatív kópiából készül egy úgynevezett mintapozitív, ami maga a diafilm! A sorozatgyártás után több száz méteres tekercsekben érkezik meg a műhelybe a diafilm, amelyet a mai napig kézzel vágnak mesehosszúságúra, majd szintén manuálisan kerülnek az általunk jól ismert diafilmek a kis – jellemzően piros – műanyag dobozokba.

Részlet Bartos Erika Nagypapa születésnapja című diafilmmeséjéből

Miért jó a diafilm?

Erre a kérdésre ma már szerencsére mindenki legalább 4-5 érvvel tudna válaszolni. Mi összegyűjtöttünk néhányat a pszichológusok tudományos magyarázataiból. A diafilm valódi irodalmi élmény, mely az értelmi és az érzelmi nevelés eszköze; ugyanakkor vizuális élmény is, hiszen a művészi értékkel bíró képek szerepet játszanak a gyerekek esztétikai nevelésében is. Ez a két hatás fölerősíti egymást, és együtt maradandóbb élményt nyújt, ezért a tanulásban, a bevésésben, különösen óvodáskorban, a diafilmeknek jelentős szerepük lehet.

Kutatások kimutatták, hogy a kisgyerek a számára domináns felnőtt közlései által szerez fontos információkat az őt körülvevő világról. És csak akkor válik képessé a lényeg kiemelésére, ha a hang és a kép együtt és szakaszosan, pontosabban a saját ritmusában találja meg őt. A diavetítés épp erre ad lehetőséget.

Nagyobbaknak segít olvasni tanulni: a kisiskolások is szívesen betűzgetik a képek alatti rövidke szövegeket, a nagyobbak pedig szeretik maguk felolvasni a diameséket kisebb testvéreiknek vagy barátaiknak. Van, hogy a jótékony félhomályban a – kezdetben nehéz – olvasás jobb eredményt produkál, mint ha könyvből olvasnának, ezért ajánlják szakemberek, hogy kisiskoláskorban gyakorlásként is használjuk a diavetítést.

Mindezeken kívül – kevésbé tudományosan – valljuk be, a vetítés varázslat. Ahogy a besötétített szoba falán egyszer csak megelevenedik egy mese! Kockáról kockára peregnek az események, élő hangon szól a történet, és közben együtt a család. Ez már önmagában is elég ahhoz, hogy életre szóló élményt nyújtson a diafilm – mindenkinek!