Az utóbbi hónapokban a Föld lakossága egy láthatatlan ellenséggel küzdött, és küzd ma is. Mi, emberek – láthatóan vagy láthatatlanul – a Földet pusztítjuk. Ha így folytatjuk, bolygónk egyre lakhatatlanabbá válik. Esélyünk van azonban, hogy változtathassunk. Változtatnunk kell.
E heti válogatásunkban olyan könyveket hoztunk nektek, amelyek frissek és aktuálisak. Ezek a kötetek is azt mutatják meg – mind különbözőképpen –, mennyire fontos az életünkben az egyensúly és a harmónia. Legyen szó a minket körülölelő természettel, a növényekkel, az állatokkal való viszonyunkról vagy az emberi kapcsolatainkról.
Selyem Zsuzsa: Az első világvége, amit együtt töltöttünk (Jelenkor Kiadó)
Világ végletei, egyesüljetek! Selyem Zsuzsa legújabb novelláskötete a current affairs irodalom hazai hírnöke. Az elbeszélések mind változatos poétikai megoldásaikat, mind céljaikat tekintve egyedi és eredeti kísérletek olyan sűrű problémagócok tárgyalására, mint a nemi erőszak, a pedofília, a klímaváltozás, az idegengyűlölet vagy éppen a háború. Egyetlen változatlan változó marad ezekben a novellákban: az irónia. Ennek híján ezekben a tűzfészkekben könnyen porrá éghetnek még az értelmesebb gondolatok is. Mindezek talán már elég vakmerőnek tűnnek ahhoz, hogy a kötet kapcsán más kifutási pontokban ne gondolkozzunk, ám amikor egyes szövegeknek még marad ideje ravasz (és nem intertextualizáló) irodalmi kereszthivatkozásokra is, akkor a vakmerőség felett érzett kétely egy aprólékos munka őszinte csodálatába csap át.
A szövegek történeti szálai gyakran egymásba bújtatva várják, hogy a megfelelő pillanatokban rántson rajtuk egyet az olvasó, amelynek hatására a könyv összeugrik, a zsinegek összerántják a szöveganyag távoli, már lefoszlottnak hitt fonalait, újabb rétegeket létrehozva e hirtelen mozdulatok által. Amennyiben ez nem lenne elég, a könyv kapcsán felmerül egy roppant időszerű kérdéskör, ami remélhetőleg elindít valamiféle diskurzust a recepcióban. Megteremthető-e bántó antropomorfizáció nélkül egy egyenlőbb, nem emberközpontú, hiteles elbeszélői attitűd? Ha igen, akkor miként működhet az a lapos, az élőlények vonatkozásában nem hierarchikus irodalom, amelyben egy elefánt, egy kavics vagy épp egy fűzfa perspektívájából olvashatunk a minket is körülvevő világról? „És lebeghetünk benne, mint valami boldog molekula.”
Tartsatok velünk Selyem Zsuzsa Az első világvége, amit együtt töltöttünk című novelláskötetének szombat esti bemutatóján az online Margó Fesztiválon, minden részletet megtaláltok itt.
Alessandro Vespignani: A jóslás algoritmusa. Hogyan befolyásolható a jövő a tudomány segítségével (Libri Kiadó, fordította: Balázs István)
Bár Barabási Albert-László a koronavírus bestsellereként hivatkozik erre a könyvre, nem kizárólag a pandémia miatt izgalmas olvasmány az olasz-amerikai fizikus, Alessandro Vespignani kötete, A jóslás algoritmusa. Vespignani munkáját világszerte ismerik és elismerik, hiszen ő volt az, aki munkatársaival annak idején prognosztizálta az Ebola terjedésének ütemét, mértékét, és mások mellett az ő előrejelzéseire támaszkodtak és támaszkodnak a döntéshozók most is, a koronavírussal kapcsolatos intézkedések meghozatalakor. A tudományos előrejelzés és a hálózatkutatás világszerte tekintélyes alakjának munkájába most a magyar olvasók is bepillantást nyerhetnek; a könyvben Vespignani történeteken keresztül mutatja be, hogy az idők során, a mesterséges intelligencia, a digitális forradalom és a big data révén hogyan fejlődött az előrejelzés tudománya, mit jelent a datifikáció, milyen lehetőségeket rejt a tudományos előrejelzés az emberiség számára, és azt is, milyen felelősséget jelent ennek a tudásnak a birtoklása. A könyvről korábban mesélt nekünk a szerkesztője, Déri Ákos, az ő írását itt tudjátok elolvasni.
Jonathan Safran Foer: Globális öngyilkosság. Bolygónk megmentése a reggelinél kezdődik (Helikon Kiadó, fordította: Tábori Zoltán)
„Rajtunk kívül senki nem fogja elpusztítani a Földet, és rajtunk kívül senki nem fogja megmenteni. A legreménytelenebb helyzetek sarkallhatnak a legreménytelibb cselekedetekre. Módokat találtunk az élet helyreállítására a Földön egy totális katasztrófa esetére, merthogy módokat találtunk az élet totális katasztrófájának az okozására a Földön. Mi vagyunk a vízözön, és mi vagyunk a bárka.”
Bár az 1977-es születésű Jonathan Safran Foer elsősorban különleges hangulatú, érzelmes és elgondolkodtató regényeiről (Rém hangosan és irtó közel, Minden vilángol) ismert világszerte, írt már könyvet az ipari állattenyésztés és a húsevés visszásságairól (Állatok a tányéromon), tavaly pedig egy bátor környezetvédelmi állásfoglalást tett le az asztalra, amely Globális öngyilkosság címmel jelenik meg hamarosan (június 11-én) magyarul.
Az amerikai szerző alapos kutatások után ebben az írásában arra keresi a választ, hogyan lehet érdekeltté tenni az emberiséget, hogy felülemelkedjen saját természetén, és túlélje a Földön eluralkodó környezeti válságot. Nem egy szimplán vádaskodó és az unalomig ismert sémákat ismétlő kiáltványról van szó: Foer élvezetes történelmi példákkal mutatja be, hogyan működik a közvélemény, mekkora ereje van az összefogásnak, közben pedig leszámol a klímaválságot övező félelmekkel, sőt konkrét megoldási javaslatokat tesz. Magával ragadó személyes vallomásában a szerző kíméletlen őszinteséggel tárja fel az írást kísérő belső vívódásait. Jonathan Safran Foer új könyve illúziómentes, reményteli és lelkesítő felszólítás a kollektív cselekvésre.
Elli H. Radinger: A farkasok bölcsessége. Mire taníthatnak bennünket a vadon lakói? (Park Könyvkiadó, fordította: Malyáta Eszter)
„Nap mint nap újra megtanítanak arra, hogy a világot más szemmel lássam” – állítja a farkasokról Elli H. Radinger, aki az ügyvédi pályát hagyta ott, hogy az általa rajongásig szeretett vadonlakókkal foglalkozzék. Napjainkban ő Németország egyik legnevesebb farkasszakértője. Ideje jó részét az amerikai Yellowstone Nemzeti Parkban tölti: ide hetven év után 1995-ben telepítették vissza a kanadai keleti erdei farkasokat, így testközelből tanulmányozhatja az életüket. A könyvből megtudhatjuk, milyen hierarchia uralkodik egy falkában, hogyan nevelik kicsinyeiket, miben áll „barátságuk” a hollókkal. Megismerkedünk a híres Farkaskirálynővel (akiről ezzel a címmel dokumentumfilm is készült), Casanovával, Cinderellával, és olyan fontos dolgokat tanulhatunk tőlük, mint hogy szeresd a családodat, gondoskodj a rád bízottakról, soha ne add fel a küzdelmet, és ne szűnj meg játszani, add át magad a pillanat örömének. Mivel Európa-szerte, így Magyarországon is fokozatosan visszatérnek erdeinkbe a farkasok, a szerző fontosnak tartja hangsúlyozni: hagyjunk fel a „Piroska-effektussal”, ne féljünk a farkastól, ellenkezőleg, ismerjük meg és próbáljunk újra együtt élni vele. Szívet melengető történeteivel A farkasok bölcsessége ehhez nyújt hasznos segítséget. A jó hír, hogy a magyar olvasóknak már csak június 12-ig kell várniuk, hogy olvashassák a szenvedélyes természettudós könyvét.
Bajzáth Mária: Gingalló – Magyar népmesék óvodáskortól (Kolibri Kiadó)
„Mesét hallgatni és mesélni öröm. A népmesék a gyerekek számára ismerős és érthető nyelven szólnak a világról, arról, hogy minden változik és megváltoztatható, hogy az élet családdal, barátokkal, növényekkel, állatokkal együtt teljes, varázslatokkal és próbákkal teli, izgalmas kaland” – mondjaBajzáth Mária, aki egy újabb remek válogatással folytatja a Magyar Népmesekincstár sorozatot. A Gingalló az óvodáskorú és kisiskolás gyerekekhez szól, amelyek olyan fontos témák köré csoportosulnak, mint a család, a barátság, a születés, a halál, az ész, az erő, az idősek tisztelete vagy épp az elvégzett munka értéke. A népmesék mellett fontos szerepet kapnak a könyvben a szólások és közmondások, amelyeket Láng Anna böngészője varázsol izgalmas játékká minden fejezet előtt.
Ahogy a szerző fogalmaz: „A gyűjtemény egyaránt tartalmaz rövid, egyszerű cselekményű és kevés szereplős, valamint összetett és hosszú történeteket, ismerősnek tűnő és teljesen újszerű meséket is. Így a meseolvasó és -hallgató kedvére válogathat köztük pillanatnyi állapota és igénye szerint. A mesék minden típusa megtalálható a könyvben: az állat-, a formula-, a legenda-, a novella-, a tréfás, a hazugság- és a tündérmese éppúgy, mint a rászedett ördög vagy a falucsúfoló mesék. Mint minden hasonló gyűjtemény esetében, itt is az a legjobb, ha a felnőtt olvassa fel a történeteket, még akkor is, ha a gyerek már ismeri a betűket, hiszen csak így lehet teljes és örömteli a népmeseélmény. Ezért is törekedtem a válogatásnál a változatosságra, hiszen fontos, hogy a felolvasónak is kedve kerekedjen a meseolvasásra vagy akár a mesemondásra.”