Sztárrágcsáló: Geronimo Stilton


Rengetegen ismerik és szeretik ezt a félénk, érzékeny, de kicsit ügyetlen pacákot… akarom mondani, pockot, ám kevesen tudják, kinek köszönhető, hogy gyerekek milliói olvashatják Geronimo Stilton kalandjait. Mi lehet a titka a 49 nyelvre lefordított, világszerte 180 millió példányban megjelenő köteteknek? Ki áll a hatalmas népszerűségnek örvendő könyvek mögött?

„Én vagyok Geronimo Stilton anyukája”

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy milánói kislány. Akit, mire betöltötte a tizenhármat, teljesen elvarázsolt a könyvek világa. A családi vállalkozásban korrektorként segédkezett, hiszen apukája, Piero Dami gyerekkönyvkiadással foglalkozott. Elisabetta Dami arról álmodozott, egyszer majd író lesz. Igazán szerencsésnek mondhatja magát, hiszen húszéves korára édesapjával – kiadójuknak, a Dami Editorénak köszönhetően – beutazta a fél világot. Megtanulta a könyvkiadás csínját-bínját, miközben rájött, igazán boldoggá csak az írás teszi. Ettől a pillanattól kezdve – és azóta is – arra törekszik, hogy könyveit szeretettel, szenvedéllyel, izgalommal és elkötelezettséggel írja meg.

Piero és Elisabetta Dami

Miért pont egy egér?

A kilencvenes években tudta meg Elisabetta, hogy nem lehet gyereke. Ezt követően vállalt önkéntes munkát egy gyermekkórházban, ott hallott először Patch Adamsről, az orvosról, aki bohócnak öltözött, hogy nevetéssel segítsen a beteg gyerekeknek elviselni a kórházban töltött időszakot. Ez is ösztönözte Elisabettát abban, hogy vicces és kalandos történeteket meséljen egy szégyenlős, kicsit puhány és ügyetlen egérről: Geronimo Stiltonról. „Imádom az összes állatot, de mindig is volt valami lenyűgöző számomra az egerekben, megragadott rendkívüli kreativitásuk és intelligenciájuk… Én is kíváncsi vagyok, akár a gyerekek. Tudtátok, hogy hozzánk hasonlóan az egerek is hihetetlenül kíváncsiak?”

Elisabetta Dami és Geronimo Stilton

„Mindegyik könyvembe beleírom kicsit magamat, főleg a kalandok iránti rajongásomat”

Elisabetta imád utazni. Járt a Szaharában, felkereste az Északi-sark gleccsereit, a nepáli esőerdőket, meghódította a Himalája csúcsait, de volt már úti célja az ausztrál vadon, a fenséges Viktória-vízesés vagy a Közép-afrikai Köztársaság trópusi erdői is. Rajong a Föld természeti kincseiért, a régészetért és az olyan mitikus helyekért, mint a Machu Picchu, a gízai piramisok vagy Stonehenge.

Nemcsak az egzotikus tájakat keresi fel örömmel, hanem szívesen kísérletezik extrém sportokkal is. Néhány éve kisrepülőgép-vezetői engedélyt szerzett, és megtapasztalta az ejtőernyős ugrás lélegzetelállító élményét is. Huszonhárom éves korában részt vett egy amerikai túlélőtáborban, háromszor lefutotta a New York City Marathont, és egyszer a legendás szaharai 100 km-es távval is megbirkózott. Ezek a kihívások mind-mind inspirációt jelentettek Elisabettának Geronimo bajuszborzoló kalandjainak kitalálásában.

Az írónő másik nagy szenvedélye a jótékonyság. Rengeteg szervezetet és nonprofit céget támogat, hol adományokkal, hol kreatív projektekkel. Részt vesz többek között a WWF munkájában, és állandó tagja a Terre des Hommes-nak, Svájc legismertebb gyermekvédő társaságának is.

Elisabetta Dami szenvedélye a jótékonykodás

A vállalat

Elisabetta elkezdte publikálni az első Geronimo-történeteket, ezt követően csatlakozott Pietro Marietti kiadójához, akivel közösen folytatták ennek a különleges pocoknak a kalandjait. Hamarosan már egy egész szerkesztőségi csapat (illusztrátorok és grafikusok) dolgozott velük, Marietti pedig megalapította az Atlantyca Entertainmentet, amely a mai napig gondozza Geronimo Stilton szellemi tulajdonjogait.

És hogy mi lehet az oka Geronimo mai napig is töretlen sikerének? Claudia Mazzucco, az Atlantyca S.p.A. vezérigazgatója szerint a könyves karakterek, ha elérnek egy bizonyos mértékű népszerűséget, sokkal tovább a köztudatban maradnak, mint filmes társaik, és ez generációkon keresztül érezteti hatását. Olaszországban Geronimo Stilton első olvasói nagyjából 8 év körül lehettek, amikor 2000-ben először megjelent a sorozat. Ők mára felnőttek és szülők, akik örömmel és nosztalgiával osztják meg gyerekeikkel az általuk is jól ismert, kicsit kétbalkezes, de szerethető egér kalandjait.

Ti se maradjatok le Geronimo Stilton legújabb történetéről, amelyben a saját háza fordul kissé ügyetlen gazdája ellen egy különleges, interaktív kötetben, a Csapdában a saját házamban – Szabadulós könyvben!

Orbán Orsolya

A cikkben közölt képek forrása: https://elisabettadami.com/en/