Az örökifjú természettudós


Számos európai országban, így Nagy-Britanniában ma van a győzelem napja: hetvenöt évvel ezelőtt ekkor ért véget a második világháború. Azon a májusi napon egy ifjú természettudós a 19. születésnapját ünnepelte. Mára ő egyike azoknak a köztiszteletben álló tudósoknak, akik a BBC, a brit közszolgálati csatorna karanténiskolájában oktatnak. Ő az óceánok élővilágáról és a világtérkép megismeréséről oszt meg ismereteket a gyerekekkel. Hiszen őt magát is egészen fiatalon nyűgözte le a természet, szívesen töltötte az idejét kövek, kövületek, „ősmaradványok” gyűjtésével.

A királynő lovagja, Sir David Attenborough ma 94 éves.

Gyűjtőszenvedélyének és az időközben megszerzett zoológusi diplomájának köszönhetően Attenborough az 1950-es években kivételes vállalkozásnak számító gyűjtőútra indulhatott. A BBC és a Londoni Állatkert közös vállalkozásában különböző fajok példányait gyűjtötték be az állatkertnek, miközben minderről filmet forgattak, sőt két könyv is született az időszakról: az Egy ifjú természettudós történetei. Állatkerti gyűjtőutak és az Utazások a világ túlsó felére. Egy ifjú természettudós újabb történetei. A szerző születésnapja alkalmából most az első kötetből olvashatják el a Fenevadak a fürdőszobában című részletet.

„Az állatgyűjtő számára a lakás leghasznosabb helyisége a fürdőszoba. Ezt az alapigazságot egy nyugat-afrikai vendégfogadóban ismertem fel, ahol a fürdőszoba annyira primitív volt, hogy könnyű szívvel lemondtam amúgy is csak elméleti kellemességeiről, és bimbózó állatkertünk kiterjesztéseként vettem használatba. A fürdőszoba elnevezést egy irdatlan, kissé lepattogzott zománcú fürdőkád miatt kaphatta, amely méltóságteljesen állt az egyébként teljesen csupasz döngölt vörösföld padló kellős közepén. Megvolt még a dugója is, súlyos láncon függött a bronz túlfolyó gombjáról, az elhomályosult, Viktória korabeli csapokon pedig ott díszelgett a »hideg« és »meleg« felirat, de ha valaha víz folyt belőlük, az valamikor jóval régebben és sokkal előkelőbb környezetben lehetett, most ugyanis semmiféle vezeték nem csatlakozott hozzájuk, és víz sok kilométeres körzetben egyedül a közeli folyóban volt.

A fürdőszoba tehát nem sok mindent kínált ahhoz, hogy mosakodni vagy mosni lehessen benne, ám annál alkalmasabb volt állatok elszállásolására. Egy hatalmas, pihés bagolyfióka nagyon kedvelte az eredeti odújára emlékeztető itteni félhomályt, és boldogan üldögélt a sarokban, a gyékényfonatos falon átdöfött rúdon. A kád alatti nyirkos mélyedésben hat jól megtermett varangy lakott, magában a kádban pedig később egy fiatal, alig egyméteres krokodil kapott helyet.

A fürdőkád valójában nem volt tökéletes otthon egy krokodil számára. Habár nappal nem tudott felkapaszkodni a sima, síkos oldalfalon, éjjel valami pótlólagos energiaforrásra tehetett szert, mert reggelente mindig a padlón mászkálva találtunk rá. A reggeli előtti elmaradhatatlan feladatok egyikeként felváltva csíptük el; nedves rongyot dobtunk a szemére, hogy elvakítsuk, aztán megragadtuk a nyakánál, és miközben hertyegett felháborodásában, visszaraktuk zománcozott tavacskájába.

Azóta tartottunk már kolibriket, kaméleonokat, pitonokat, elektromos angolnákat és vidrákat is a fürdőszobáinkban Suriname-ban, Jáván és Új-Guineán, és amikor Dick Barton Itá Caabóban megmutatta elegáns lakosztályunkat, elégedetten láttam, hogy ez a fürdőszoba minden eddiginél alkalmasabb. Padlója csempeburkolatos volt, falai betonból, az ajtaja erős volt és szorosan illeszkedett, és nemcsak fürdőkád volt benne – működő csapokkal –, hanem vécé és kézmosó is. A lehetőségek száma egyenesen végtelennek tűnt.

Amikor először utaztunk a társaság repülőgépével, úgy véltem, egyáltalán nincs rajta hely ahhoz, hogy hazafelé menet állatokat is Asunciónba hozzunk, ám ahogy teltek a napok, és a repülőgép parányi méreteinek pontos emléke elhalványult, lassan meggyőztem magam, hogy egy vagy két apró teremtményt azért csak hazavihetünk majd. Bűnös pazarlás lett volna, ha nem fordítjuk előnyünkre a fürdőszoba nagyszerű lehetőségeit.

Benjamin, a medvebocs, akit eleinte háromóránként kellett etetni – igaz, ő nem a legendás fürdőszobában kapott helyet

Az első lakót akkor találtam, amikor egy komoly égszakadás után lovagolni mentünk. A legelők csuromvizesek voltak, és a mélyedésekben sekély tavacskák alakultak ki. Amint az egyik mellett elhaladtunk, békaszerű pofácskát vettem észre a vízfelszínen, ahogy nagy komolyan bámul rám. Leszálltam a lóról, s akkor egy sáros kis örvényben eltűnt a víz alatt. Kikötöttem a lovat egy kerítéskaróhoz, leültem, és vártam. A pofácska hamarosan előbukkant, ezúttal a tócsa távoli felében. Körbesétáltam, és elég közel kerültem ahhoz, hogy lássam: akármi is ez a kíváncsi kis teremtmény, egészen bizonyosan nem béka. Megint eltűnt és a víz alatt elúszott, zavaros csíkot hagyva maga után. Ahol megállt, ott ért véget a csík. Belenyúltam a vízbe, és kiemeltem egy kicsi teknőst.

A hasoldalát szépséges, fekete-fehér rajzolat díszítette, és a nyaka olyan hosszú volt, hogy nem is tudta a teknősök megszokott módján visszahúzni a páncéljába, csak oldalirányban meghajlítva a testéhez szorítani. Egy kígyónyakú teknős volt, nem nagy ritkaság, de igen szép kis példány. Egészen biztos voltam benne, hogy helyet tudunk szorítani neki a repülőgépen – olyan kedves és olyan kicsi, hogy velünk jön, még ha a zsebemben kell is utaznia. Nagyszerű otthont rendeztünk be neki a fürdőkádban, a mélyebb végén elhelyeztünk néhány követ, amelyekre kimászhatott, ha beleunt az úszkálásba.

Két nappal később egy patakban társat is találtunk neki. Ahogy mozdulatlanul lebegtek a fürdőkádban, fényes fekete hátuk csillogott, és húsos bajszocskáik úgy csüngtek lefelé, mint az ügyvédek gallérszalagjai. Lehet, hogy ezek a különös függelékek, amelyeket mozgatni is tudnak, ha úgy tartja kedvük, a kishalakat csalogatják végzetes közelségbe, míg a teknős a környezetébe olvadva olyan mozdulatlanul fekszik a tófenéken, mint egy kődarab. A mi teknőseinknek azonban nem volt szükségük rájuk, hiszen minden este kértünk a konyhán némi nyers húst, és csipeszen nyújtogattuk nekik az apró darabkákat. Nyakukat sebesen előrelökve mohón csaptak le a falatokra. Amikor befejezték a vacsorát, kivettük őket a vízből, és engedtük, hogy mászkáljanak a fürdőszobában, amíg mi a legkevésbé sem szokatlan célokra használjuk a fürdőkádat.”

(A szövegrészlet Makovecz Benjamin fordítása)