Az „Első Osztályú Nyúzómester” (1. rész)


100 éve született Boris Vian, a Patafizikai Kollégium transzcendens satrapája

Takács M. József írása a Nyugati tér blognak

Boris Vian temetésének napján, 1959. június 26-án a ville-d’avray-i sírkert halottvivőinek váratlan sztrájkja miatt az író barátaira hárult a feladat, hogy a koporsót vállukon a sírgödörhöz szállítsák. Most, Boris születésének századik évfordulóján a Franciaországot is megbénító járvány miatt sajnos el kell halasztani a tervezett centenáriumi programok és megemlékezések jelentős részét. Mi a magunk részéről egyelőre annyit tehetünk, hogy ismét kiadjuk – új, javított változatban – Boris Vian főművét, a Tajtékos napokat, illetve itt, a Nyugati tér blogon felidézünk néhány érdekes – és talán kevéssé ismert – részletet a 20. századi francia irodalom egyik legszínesebb egyéniségének életéből.

Boris Vian akkor döntött úgy, hogy mindenképpen be kell jutnia a Patafizikai Kollégiumba (a továbbiakban: PK), amikor megtudta, hogy a francia szellemi élet krémjét – pontosabban a sok fölös energiával rendelkező, bolondosabb lelkületű krémjét – tömörítő társaság szervezeti szabályzata szerint „csak az lehet a PK tagja, aki egy legalább 30 gramm súlyú aggyal és maximum 2 szemmel rendelkezik, továbbá fel tud mutatni legalább 300 hajszálat a fején és legalább 45 szőrszálat az állán”. Vian megfelelt e feltételeknek, ráadásul egyes műveivel – különösen a Mindenkit megnyúzunk! című, 1950 áprilisában bemutatott drámájával – már sikerült magára vonnia a PK egyes tagjainak figyelmét is…

A gall kulturális élet egyik legkülönösebb – és talán legjellegzetesebben francia – irodalmi egyesülete, a saját meghatározása szerint „tudós és haszontalan kutatásokat” folytató PK 1948. május 11-én jött létre (az 1920-ban született Boris Vian ekkor még csak huszonnyolc éves), s az alapítók vállalt feladatukként Alfred Jarry szellemi örökségének ápolását jelölték meg.

(„Jó, jó, de ki a fene az az Alfred Jarry?” – kérdezhetik a francia irodalom világában kevésbé tájékozott, ráadásul színházba se járó egyének, de az ebbe a csoportba tartozó hölgyeket és urakat máris arra buzdítom, hogy keressenek maguknak valami más olvasnivalót, mert ha eddig sem tudták követni a történetet, akkor a továbbiakat még érthetetlenebbnek fogják találni.) Szóval a PK tagjai (köztük olyan hétpróbás lókötők, mint Eugène Ionesco, Jacques Prévert és Raymond Queneau, a képzőművészek képviseletében pedig Max Ernst, Marcel Duchamp és Joan Miró) ezen örökségen belül kiemelt fontosságot tulajdonítottak Jarry három, legnagyobb hírnevet szerzett „gyermekének”: mindenekelőtt a patafizika feltalálójának, Faustroll doktornak; másodszor Übü királynak; harmadszor André Marcueil-nek, a szuperhímnek. Vélhetően egyrészt a fent nevezett Jarry-hősök népszerűsítésének szándéka, másrészt túlcsorduló energiáik patafizikushoz méltó módon való eltékozlásának vágya késztette a PK-tagokat arra, hogy létrehozzák saját időszámításukat és az azt kézzelfogható formában megtestesítő kalendáriumukat.

Az Alfred Jarry által 1899-ben, majd 1901-ben (javított, bővített változatban) megjelentetett Übü papa almanachja című kiadványban már megtalálható a Patafizikus Naptár (a továbbiakban: PN) első, még igencsak kezdetleges verziója, amelyet aztán a PK tagjai öntöttek végleges, jóllehet időnként egy picit változó formába. A PK naptárának kezdő dátuma, vagyis a Patafizikus Éra (a továbbiakban: PÉ) kezdete Alfred Jarry születésének napja, 1873. szeptember 8-a, ami az abszolút nevet viselő hónap első napja. (Ebből könnyen kiszámítható, hogy jelenleg – 2020 májusában – a PN szerint A. J. után 147-ben vagyunk.)

Jarry kétségkívül méltó arra, hogy egy külön időszámítást alapozzanak a születésnapjára. Mert az, hogy ez a – Boris Vianhoz hasonlóan nagyon fiatalon elhunyt – breton himpellér korszakos zseni volt, nem képezheti vita tárgyát. Hogy különc volt-e? Ezt már nehezebb eldönteni. Igaz, néha zöldre festette a haját, de az a punk vesse rá az első követ, aki még sosem tett ilyet. Tény az is, hogy gyakran királyi többesben beszélt, és elvárta, hogy Übü királynak szólítsák, de igazán kegyes uralkodó volt, és nem minden alkalommal lövöldözött revolverével a társasági eseményeken (bár a pezsgőspalackokat többnyire azzal nyitotta ki), és egész életében csak egyetlen fiatal költőt dobott ki az ablakon. Köztudott, hogy imádott biciklizni, és kerékpárját „a külső csontvázának” nevezte. De tényleg olyan nagy dolog, hogy időnként női körömcipőben tekerte a pedált? Vagy azért kéne ujjal mutogatni rá, mert egy baglyot választott lakótársául, akit egy gyászos éjszakán végül lepuffantott, mert túl vészjóslóan huhogott? És – bár ez nem annyira Jarry érdeme, de mégis – hány szerző dicsekedhet azzal, hogy élete első premierjén a színjátszás (botrányos) forradalmaként elkönyvelt drámájának cím- és főszerepét (Übü papát) alakító színész bezuhant a súgólyukba? E véletlen balesetet felidézve Jarry bizonyára még ma is megfordul a sírjában: „Ez miért nem jutott eszembe? Beírhattam volna a színpadi utasítások közé!”

Jarry Übü királyának színpadi adaptációja

De térjünk vissza a PK különleges kalendáriumához. A PN hónapjai (absolu, haha, as, sable, décervelage, gueules, pédale, clinamen, palotin, merdre, gidouille, tatane, phalle) javarészt a fentebb említett három Jarry-műben szereplő személyekről, tárgyakról, illetve az e művekben elhangzó szavakról kapták a nevüket. Például A patafizikus Faustroll doktor cselekedetei és nézetei című Jarry-regénynek köszönheti nevét az ász, a haha és a clinamen hónap (az első Faustroll doktor hajójának a neve, a második a doktorral együtt hajóra szálló majom röhögése, a harmadik pedig egy eredetileg Lucretiustól, az epikuroszi iskolához tartozó poéta-filozófustól származó kifejezés, amelyet költőien – ám kissé pontatlanul – így fordíthatnánk le: „az atomok tánca”); az Übü királyból jön a szahar, az agytalanítás, a töstér (testőr) és a (nagy) potroh hónap neve; a (kerékpár)pedál és a fallosz havának nevét pedig A szuperhím című Jarry-műnek a kerékpározásban és a bujálkodásban egyaránt bajnoki teljesítményekre képes címszereplője ihlette. Ezekhez társul a már említett abszolút hónap, továbbá két, a heraldikából kölcsönzött hónapnév, a vérvörös meg a fekete, s végül a csuka hava (amely ez esetben nem a ragadozó halat, hanem a kissé már elnyűtt cipőt jelöli).

A PN egyébként forradalmian egyszerű: a patafizikus évben 13, egyöntetűen 4 hétből álló (vagyis 28 napos) hónap követi egymást (ami 364 napot tesz ki), de minden hónaphoz tartozik egy-egy „hunyadinak” (!) nevezett 29. nap, ám ezek többnyire csupán képzeletbeliek, és valójában csak a két „kövér hunyadi” válik az év részévé: a (nagy) potroh hónap 29. napja (a Gergely-naptár szerinti július 13-a) minden évben, a vérvörös hónap 29. napja (február 23-a) pedig csak a szökőévekben, amelyek a PÉ harmadik évétől (1876-tól) kezdődően négyévente fordulnak elő.

A PN minden hónapja vasárnappal kezdődik, s ennek köszönhetően minden hónap 13. napja péntekre esik. Bár a PN átvette néhány katolikus szent ünnepét a Gergely-naptárból, a kalendárium készítői ezeket gondosan más időpontokra helyezték át (a cél nyilván a kóbor apácák megtévesztése volt), a napok elsöprő többségét pedig a PK-tagok sajátos értékrendjében különös fontossággal bíró eseményeknek vagy személyiségeknek szentelték. Számos olyan valós személy kapott emléknapot a PN-ben, akire Queneau, Prévert és a többiek „rokon lélekként” tekintettek, esetleg a patafizika korai előfutárának tartottak. Íme néhány név a teljesség igénye nélkül: Szent Lautréamont, Szent Cyrano de Bergerac, Szent Lewis Carroll, Szent Sade márki, Szent Jonathan Swift lelkész, Szent Jules Verne, Szent Hieronymus Bosch, Szent Gauguin, Szent Van Gogh, Szent Leonardo da Vinci („az illuzionista”), Szent Henri Rousseau („a vámos”), Szent Guillotin doktor. Ide sorolhatjuk még Szent Lázárt is, igaz, ő St Lazare, gare-ként, vagyis mint párizsi pályaudvar szerepel a kalendáriumban.

A PK emellett fiktív személyeknek (többnyire irodalmi alakoknak) is juttatott ünnepnapot, olyanoknak, mint Szent Münchhausen báró, Szent Bardamu, Szent Ossian, Szent Pangloss mester, Szent André Marcueil, Szent Susan Calvin doktornő, Szent doktor Moreau, továbbá (a szentség rangja nélkül) Don Quijote „világbajnok” lovag és Monsieur Sisyphe, azaz Sziszüphosz „úr”.

Alfred Jarry 1896-ban

A vasárnapokra kerültek a PK által a legfontosabbnak ítélt – jelentős részben Alfred Jarryhoz kapcsolódó – ünnepek, egyebek között Alfred Jarry, illetve Pantagruel születésének és Übü papa fogantatásának ünnepe, Faustroll doktor hajóra szállásának, Übü mama deflorálásának, Übü papa zöld kandeláberének és a szuperhím erekciójának emléknapja, Übü papa felszarvazásának, a Patafizika feltalálásának és a Csodaországba látogató Alice-nek az ünnepe.

Azok kedvéért, akikben még ezek után is maradtak kétségek afelől, hogy a PN a valaha volt legagyamentebb kalendárium, felsorolok további néhány, benne szereplő jeles emléknapot. Egy magára valamit is adó PN-ből természetesen nem maradhat (és nem is maradt) ki Faustroll doktor bajuszának, Übü papa zsebének, a Kifogott halak visszadobásának és a Munka helytelenítésének ünnepe, miként magától értetődik az is, hogy egy nívós PN-ben helyet (ünnepnapot) kell kapnia Jarry (egyik) kedvenc italának, az abszintnak, a (Jarry – és mások – által is igen kellemes időtöltésnek tekintett) dugásnak, a pánsípnak, a „filantróp kannibáloknak”, egy „felkapott bretagne-i közjegyzőnek, Szent Josebnek” és a fogpiszkálónak (utóbbinak azért, mert Jarry a halálos ágyán, mintegy utolsó kívánságként, egy ilyen praktikus – és a haldokláshoz nyilván nélkülözhetetlen – eszközt kért).

A PN-t időnként frissítik, vagyis apróbb módosításokat eszközölnek rajta/benne. Nos, itt jött el az ideje annak, hogy visszatérjünk a második bekezdésben eléggé el nem ítélhető módon magára hagyott Boris Vianhoz, merthogy a PN negyedik, 1971-ben megjelent, javított kiadása óta az ász hónap 9. napja, amely addig a „Vágóhidak meglátogatásának” volt szentelve – mivel ezen a napon, (1918.) november 11-én írták alá az első világháborús mészárlást lezáró fegyverszüneti egyezményt –, tehát az ász hónap 9. napja Boris már említett katonai bohózatának az emléknapja.

A PK egyik, „A színfalak mögött” elnevezésű albizottsága már a Patafizikai Kollégium Füzeteinek (a továbbiakban: PKF) 1951 októberében megjelent 3–4. számában nagy elismeréssel szólt a Mindenkit megnyúzunk!-ról, ám majdnem egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Boris Vian neve ismét felbukkanjon a PK háza táján, jelesül annak a még Alfred Jarry által 1898-ban megalapított szervezetnek, a Nagy Potroh Rendnek (L’Ordre de la Grande Gidouille) az Őskönyvében, amely szervezetet a PK fél évszázaddal később újra életre keltett. Az A. J. utáni 79. év szahar havának 22. napján (1952. június 8.) kelt bejegyzés a Rend „Jeles Előmozdítójának” nyilvánította Borist. Ez azt jelentette, hogy Vian, ha hivatalosan nem is, de fél lábbal már bent volt a PK-ban, amely egyesületet – a korábban már ismertetett okokon kívül – Boris azért is rettenetesen vonzónak talált, mert tudta, hogy tagjai az alábbi privilégiumokat mondhatják magukéinak: éjjel-nappal viselhetik a PK jelvényét, az Übü papa potrohát szimbolizáló gidouille-t; használhatják a Patafizikus Naptárt; anyagilag támogathatják a PK-t; számíthatnak arra, hogy patafizikus társaik búcsúztatóbeszédet mondanak a temetésükön.

A PK egyik, Alfred Jarrynak szentelt füzete

Viant végül a PK megalapításának ötödik évfordulóján, az A. J. utáni 80. év töstér havának 22. napján (1953. május 11.) fogadták be a PK-ba, méghozzá rögtön az egyesület vezetőségét alkotó Transzcendens Satrapák testületébe, s ezzel egyidejűleg megkapta az „Első Osztályú Nyúzómester” címet is. Hogy Satrapává (főleg Transzcendens Satrapává) válni mekkora dicsőség és megtiszteltetés volt, azt jól szemlélteti az a tény, hogy Boris Viannal egyidejűleg lett Satrapává Jacques Prévert is – csakúgy, mint a kutyája, Ergé.

A PK annyira komolyan vette az esélyegyenlőség és az egyenértékűség elvét (ez utóbbiról később még szót ejtünk), hogy néhány évvel később egy másik Satrapa, Jean Ferry házi kedvencét, a Coco Desgranges nevű papagájt nevezték ki – a Boris Vian kezdeményezésére létrehozott – az agylágyulás folyamatát tanulmányozni hivatott kísérleti tanszék élére.

Vian igazán elemében érezhette magát a PK pihent agyú művészei és tudósai körében (igen, néhány tudós, igazi tudós – például egy elméleti matematikus – is akadt a társaságban), s bizonyára elmesélte nekik, hogy ő már ifjú éveiben is gyakorló agyalágyult volt. Boris ugyanis annak idején a cimboráival létrehozta a Cercle Legateux-t (körülbelül: „Agyalágyultak Baráti Köre”), amelynek különböző szekcióiban a tagok a legkülönfélébb szórakozásokkal múlatták az időt. E társaságról már írtam a Venyigeszú és a plankton utószavában: „A sakkozástól a kínrímfaragáson át a repülőmodellezésig terjedő tevékenységi skála alkalmat adott arra is, hogy a kör tagjai újabb és újabb, az egyes szekciók működését meghatározó mókás szabályzatokat fogalmazzanak meg és fogadjanak el. A repülőmodellező szekció szabályzatát maga az elnök, Boris alkotta meg, rögtön leszögezve, hogy az elnök feladata az, hogy ne csináljon semmit. Ezek után talán nem meglepő, hogy a szekció főbb tisztviselői között egy pincemestert, egy tesztpilótát, egy alamizsnást, sőt még egy – nyilván a »fegyverhordozó« analógiájaként elképzelt – »farokhordozót« is találunk.”

Úgy vélem, e hosszú bevezetés után most már igazán itt az ideje, hogy megpróbáljuk definiálni, voltaképpen mi is az a patafizika. Már csak azért sem halogathatjuk tovább e kényes és bonyolult kérdés megválaszolását, mert…

A. J. után 147-ben, töstér havának 13. napján,
Szent Leonardo da Vinci lelécelésének ünnepén

(folyt. köv.)

Addig is olvassatok Boris Viant!