Spoilerezzek vagy sem? – Így készülnek az Agatha Christie-sorozat borítói


Tillai Tamás írása a Nyugati tér blognak

Kedves Olvasó, egy játékra hívlak. Vedd le a polcról Agatha Christie Temetni veszélyes című könyvét, ami a Helikon Kiadó gondozásában jelent meg. Ezen a könyvön keresztül megpróbálom elmesélni, hogyan is készülnek a sorozat borítói.

Az első, amit meglátunk, a borító színvilága. Ha ismered a helikonos Agatha Christie-sorozatot, már tudod, hogy a Poirot-regények alapszíne sötétkék, a Miss Marple-könyveké sötét púderrózsaszín, az önálló regényeké zöld, a Tommy & Tuppence-könyveké sárga, a Battle felügyelő-köteteké pedig égetett narancs. És ez nem véletlen. Már a sorozat tervezésének első pillanatában eldöntöttük a kiadó munkatársaival, hogy ezzel a színkóddal is segítjük az olvasókat, hogy minél könnyebben megtalálják az őket érdeklő köteteket. A szín kiválasztásánál a főszereplő nyomozó személyéből indultunk ki. A vénkisasszony Miss Marple-höz gyakorlatilag kínálkozott a rózsaszínnek ez a kissé megfáradt árnyalata. Tommy és Tuppence kalandjai egészen fiatal korukban indulnak, így hozzájuk valami fiatalos, életvidám, energikus színt kerestünk. Battle felügyelő az angol rendőr tipikus megtestesítője, talpig derék, elszánt, de nem épp a humorérzékéről híres – hozzá remekül illik a józan, becsületes barna szín. Poirot-hoz, akit élete derekán túl ismerünk meg a regényekben, briliáns elméjéhez és sajátos módszeréhez a titokzatos mélykéket választottuk.

Ha most a gerincére fordítod a könyvet, láthatod, hogy a színvilág mellett még egy elemet, egy piktogramot is használtunk a kötetek megkülönböztetésére. Ahol csak lehetett, a nyomozóra jellemző fejfedő szerepel – Miss Marple virágos kalapkáját, Battle felügyelő rendőrsisakját, Poirot keménykalapját (erről még mesélek) –, hiszen mind arról híresek, hogy a fejüket használják a rejtélyek megoldásához. Tommy és Tuppence logóján is a két fiatal profilja látható, és az ő fejükről sem hiányzik a kalap.

A mára logóvá vált Agatha Christie-szignó meglehetősen hangsúlyosan jelenik meg a borítókon; ez a jogtulajdonos által előírt elem. Sok más kérése is van általában a jogtulajdonosoknak, amelyeknek mi persze igyekszünk megfelelni, de azért küzdünk, hogy a saját ötleteink is megvalósulhassanak. A Poirot-kötetek esetében például az volt az egyik kérés, hogy ne jelenjen meg Poirot alakja a borítón (valójában ez eredetileg magának Agatha Christie-nek az előírása volt), főleg ne a David Suchet-féle feldolgozás ikonikus figurája. Én viszont nagyon szerettem volna eljátszani azzal, hogy a nyomozó figuráját megjelenítem a borítókon, ezért trükköztem egy kicsit: a tévésorozat Poirot-jának homburgkalapja helyett, amelynek a szélei legömbölyítettek, a kissé szögletesebb angol keménykalapot használtam, és Poirot alakja elég kis méretűen, de szerepel minden borítón. Szóval úgy jártam el, mint a mesebeli okos lány, és a jogtulajdonosok végül örömmel rábólintottak a „tiny Poirot” figura használatára.

Agatha Christie több mint hatvan krimit írt, és bár mind rendkívül szórakoztatóak, fel lehet ismerni bennük bizonyos vándormotívumokat, mondhatni kliséket. Mivel nekem az első perctől szem előtt kellett tartanom, hogy egy sok kötetből álló, de egységes sorozatot kell megterveznem, úgy gondoltam, jó ötlet lenne a borítók motívumvilágában is valamiféle alapkészletet összeállítanom. Vannak tehát elemek, amelyeket rendszeresen használok a borítókon, ilyenek például a lámpák, képkeretek, méregfiolák, fecskendők, sőt egy komplett tevekaraván. A Temetni veszélyes című könyv borítóján a falon lógó festmény icipici módosítással Az Ackroyd-gyilkosság borítóján is felbukkan. A nőalak sziluettje pedig a készülő, még az idén megjelenő Lord Edgware meghal borítóján is szerepelni fog, mindjárt két példányban! Mivel évi tíz kötetet kell megterveznem, ez némiképp a munkámat is megkönnyíti, de leginkább azért használom ezeket a vándormotívumokat, mert abban bízom, hogy az olvasók is észreveszik és értékelik ezt a kis játékot.

Színek és apró részletek – ez mind a Chimneys titka

És ha már a játéknál tartunk: egy krimiborító tervezésénél nagyon kell figyelni. Spoilerezzek vagy sem? Elrontani nyilván nem szabad az olvasó örömét, viszont pluszélvezetet jelenthet, hogy a könyvet becsukva adott esetben rácsodálkozik: nahát, végig ott volt az orrom előtt a megoldás, és nem vettem észre! Szóval szeretek spoilerezni, de csak óvatosan. Ezen a borítón is rajta van a rejtély megoldása; ha tudni szeretnéd, mi az, olvasd el a könyvet!

Ahogy a regényekben sok apró, finom részletből áll össze a megfejtés, úgy a borítókon is próbálok minél több apróságot elhelyezni. Nagyon sok olyan részlet van, amelyeket a könyvet kézbe véve csak igen alapos megfigyeléssel vagy nagyítóval lehetne észrevenni. Az egyszerűnek tűnő rajzok olykor akár 2000, egymásra helyezett rétegből, úgynevezett layerből állnak: a megcsillanó fények és az árnyékok, az ablakok függönyén átsejlő figurák, a talaj egyenetlenségei, az icipici kocsiban épp csak kivehető sofőr alakja – mindezek talán fel se tűnnek az olvasónak, de nélkülük lapos, élettelen lenne a borító.