Titkok és tények Roald Dahlról
Roald Dahl kivételes írózseni volt. Úgy tudott csavarni egyet (kettő, hármat) a történetein, hogy azzal egy szempillantás alatt rajongójává tette és teszi ma is az olvasóit. Ösztönösen tudta, mi az, amivel a gyerekszívekhez szólhat, hiszen minden, amit papírra vetett, saját gyermeki lelkéből táplálkozott. Így születtek sorra a regényei: a Matilda, A Barátságos Óriás, a Charlie és a csokigyár, a hamarosan (újra) mozivászonra kerülő Boszorkányok és még sok-sok kötet. De milyen lehetett Roald Dahl civilben? Mi inspirálta? Voltak-e titkai, amelyekről talán jobb nem is tudni?
Különc névválasztás
Dahl szülei, habár ő Walesben, Cardiff mellett született, norvégok voltak, ezért a kis Roald már gyerekkorában folyékonyan beszélt norvégul és angolul. Nevét a híres norvég felfedezőről, Roald Amundsenről kapta. Végül felfedező és kutató lett ő is, csak nem éppen úgy, ahogy azt a szülei elképzelték.
Ha egy karrier elindul…
Az írók sem születnek rögtön íróknak. Amikor Roald Dahl 1934-ben befejezte iskolai tanulmányait, élete első munkahelye 17 évesen a Shell Olajvállalat lett. Egy Hawker Hurricane pilótájaként szolgált a háborúban, miután 1939-ben csatlakozott a fegyveres erőkhöz. Alig telt egy év, és olyan súlyos repülőgép-balesetet szenvedett a Líbiai-sivatagban, hogy fél évig kórházban ápolták, majd ezután leszerelték. Nem tartott azonban sokáig a civil élete, 1942-ben már Washingtonban kémkedett a brit nagykövetség légügyi attaséjaként. Az Egyesült Államokban találkozott C. S. Forester brit íróval, ő javasolta neki (állítólag épp sült kacsát ettek, amikor ezt mondta): „Arra gondoltam, van egy jó sztorid, amit megírhatnál. Írj a repülésről.” Így történt, hogy az első Roald Dahl-történetet Forester elküldte a The Saturday Evening Postnak, amely azonnal közölte is. Elindult Dahl írói karrierje, ami megváltoztatta az életét.
Provokáció vagy gyűlölet?
Habár Dahl írói munkásságáért csak rajongani lehet, magánemberként igencsak ellentmondásos gondolatai láttak napvilágot. 1983-ban a New Statesmannek adott interjújában azt nyilatkozta: „A zsidó karakternek van egy olyan jellemzője, mely ellenségeskedést idéz elő… Mindig van egy ok, amiért egy anti-valami felbukkan valahol, s még egy olyan »görény« sem utálta őket minden ok nélkül, mint Hitler.” Ennek a kijelentésnek a valódi háttere sokkal inkább társadalmi, mintsem az antiszemitizmusból eredeztethető. Dahlt ugyanis mélyen megérintette Libanon izraeli megszállása és az 1982-es bejrúti bombatámadásban elhunyt 22 000 civil áldozat értelmetlen halála. Rendkívül bosszantotta, hogy a korabeli lapok ezt az esetet egyszerűen „eltussolták”. Emiatt is mondta azt a The Independentnek adott 1990-es interjújában, nem sokkal a halála előtt: „Izrael-ellenes vagyok és antiszemita lettem.” 2014-ben a brit Királyi Pénzverde ezért nem adott ki Roald Dahl születésének 100. évfordulóján emlékérmet, mert szerintük „a legelismertebb szerzők sem érdemlik meg ezt a kitüntetést, ha összefüggésbe hozhatók olyan nézetekkel, mint az antiszemitizmus”. Amelia Foster, a Roald Dahl Múzeum igazgatója úgy véli: „Ez a viselkedés egyértelműen tükrözi azt, hogy Dahl semmit sem volt képes komolyan venni, még saját magát sem. Borzasztóan dühös volt az izraeliekre. Gyerekesen reagált mindarra, ami Izraelben folyik. Dahl nem akart mást, csak provokálni, ahogy mindig is. A kiadója zsidó volt, az ügynöke zsidó volt… és nem is gondolt másra velük kapcsolatban, csak a jó dolgokra. Azt szerette volna, hogy én legyek az igazgatója, és én is zsidó vagyok.”
Egyedi munkamódszer
Miután az írásnak szentelte életét, Roald Dahl szigorú napirendet követett. Művei hóbortos ember benyomását keltik, azonban az élete számos területén nagy szüksége volt rendre és fegyelemre. Mindennap 2-szer 2 órára elvonult dolgozni: délelőtt 10-től délig, délután pedig 4-től 6-ig. Leginkább a kertjében felállított kis házban alkotott, a karosszékében üldögélve. Aki ismeri a munkásságát, tudja, rengeteg új szóval gazdagította az angol nyelvet, összesen több mint 8000 szó és karakternév köthető hozzá. Idehaza, könyvei bravúros műfordítóinak – Pék Zoltánnak, Nagy Sándornak, Borbás Máriának és Totth Benedeknek – köszönhetően a magyar gyerekek is rengeteg új szót, szófordulatot tanulhattak meg. Bizton állíthatjuk, hogy sok családban bontanak újévkor, szülinapon hoppfüzsgőt az emberbabok. Igaz vagy zagi? Habár szeretetre és utálatra méltó karakterei, valamint újszerű szókincse előrébb vitte a világot, akadt, amiben Dahl igazán konzervatív maradt: nem volt hajlandó megtanulni gépírni. Írásait egytől egyig kedvenc foteljében vetette sárga papírra, folyóírással. Titkárnőjének ezekről a lapokról kellett kibogarásznia és legépelnie egy-egy könyv anyagát, hogy a csodás történetek megjelenhessenek.
Kicsoda Charlie? Na, és a többiek?
Dahl több, világszerte ismert karakterét valós személy ihlette. Édesanyja figuráját használta a Boszorkányok nagymamakarakterének tökéletesítéséhez, de a HABÓ bátor Szofiját is közeli rokonáról, az unokájáról, Sophie-ról mintázta. Sőt egy félig-meddig igaz történet rejlik a Charlie és a csokigyár (és folytatása, a Charlie és a nagy üveglift ) keletkezése mögött is. Amikor a kis Roald a nagy múltú Repton Primary Schoolba járt, egy barátjával minden évben pályáztak, hogy a Cadburynek bemutathassák legújabb találmányaikat. „Arra jutottam, hogy a Cadbury csokoládégyárban biztosan kell lennie egy feltalálóhelyiségnek, egy titkos helynek, ahol fehér overallos férfiak és nők folyamatos rendetlenség közepette játszanak cukorral, csokoládéval és ragacsos dolgokkal, és összekeverik őket, hogy megpróbáljanak valami újat és fantasztikusat kitalálni.”
Fura, bogaras ember hírében állt
A macska- és kutyaimádat végtelen csatájában Dahl egyértelműen a kutyák mellé tette le a voksát. Szeretett Jack Russell terriere, Chopper 16 évig volt társa jóban-rosszban. Dahl kedvenckényeztetése nem ismert határokat, saját bevallása szerint nem törődött az előírásokkal, és kutyáját „kagyló, kaviár és cukor”-diétán tartotta.
Jó néhányan azok közül, akik közelebbről ismerték Dahlt, nem festettek igazán barátságos képet róla. Keserű és kellemetlen embernek írták le, aki egyszerűen kizárta az életéből azokat, akik ellent mertek neki mondani. A visszaemlékezések szerint lobbanékony természete elviselhetetlen egoizmussal párosult. Kegyetlenül szeretett társasági összejöveteleken provokálni, azt vallotta, hogy „a kifakadások izgalmasak”.
Az életében is különc Roald Dahl végakarata sem volt mindennapi. Vele együtt temették el kedvenc dolgait is, így kerülhetett a sírjába a villanyfűrésze, némi csokoládé, a snookerdákója és a HB-s ceruzái is.
De bármennyire is ellentmondásos és bogaras fickónak is tartották Roald Dahlt, abban mind egyetértünk, hogy a könyvei nélkül szegényebb lenne ma a világ gyermekirodalma.
Sugár Judit