Egy terapeuta dilemmái


Irvin D. Yalom, korunk egyik legnépszerűbb pszichiátere az
őszinteség és a hazugság lehetőségeit számba véve avatja be olvasóit a titokba,
hogy mi minden játszódik le a terapeuta fejében, amikor kezelésbe vesz valakit.

Létezik-e olyan ember, akit nem lehet hagyományos terápiás
módszerekkel megközelíteni? Felfedheti-e a terapeuta saját kétségeit? Hogyan
lehet minél több emberséget vinni a terápiás folyamatba? Lehet-e minden
módszert és technikát elhagyva a megérzésekre hagyatkozni? Hogyan lehet
megszerezni egy másik ember bizalmát? Rávenni, hogy ne hazudjon se önmagának,
se a vele szemben ülő terapeutának? Van-e létjogosultságuk a terápiában a
szilárd határoknak? Létezik-e kölcsönös és abszolút őszinteség? Szabad-e a
terápiában megérinteni a másikat? Egyáltalán kinek van nagyobb szüksége az
érintésre: a páciensnek vagy a terapeutának? Többek között ezekkel a
kérdésekkel küzd Irvin D. Yalom Terápiás
hazugságok című regényének két pszichoterapeutája:
a fiatal, kísérletező kedvű Ernest Lash és idősebb kollégája dr. Marshal.

És ezek
azok a kérdések, amelyekkel előbb vagy utóbb minden terapeuta szembesül, és
amelyekre nem is olyan könnyű válaszolni. Hiszen, ha feltesszük, hogy az
ideális terápiás kapcsolat valódi és hiteles, akkor nem kell-e a terapeutának
is valóságos személyként megjelennie a terápiás folyamat során? S ha igen, mennyire
legyen valóságos? Mint a terápiás üléseken kívül? Mi lenne, ha ő is őszinte
lenne, ahogy azt a pácienseitől elvárja? Beszélne a szorongásairól, vágyairól,
mohóságáról, pénzsóvárságáról, sebezhetőségéről? Mi történik olyankor, amikor
fordul a kocka és a páciens segít a terapeután? Mi van akkor, ha az egész
pszichoterápia csak blöff? Hiszen mindenki rejtőzködik, hazudik, mindenki védi
a saját magáról kialakított tökéletes képet. Ráadásul a legtöbbször még a
terapeuták is átverhetők, manipulálhatók. A lelkük mélyén gyarló, narcisztikus,
kétségbeesett emberek.

Tönkő Vera