X. fejezet
(Jéghíd a Dunán – Steppelt kabát és szőrmecsizma – A rakpart
tömzsi ólomfallosza – Baljós búgás – Franci sétálni indul – Egy
arisztokratikus kutya – Copfos kislány, Patinak hívják – Téli
üzemmódban a város – Franci csak egy szimpla „főkefés” – Győző
a jégen – „Azóta csak a kurva szesz” – Like ice into my heart –
Bűnös öröme: a mesterséges rianás! – Istenné lenni – Patrícia Donovalyba
kirándul – BEEENNNNNNNNNNNNGGG!! –
A repedés rianássá tágul – „Kis aprót adjál” – „Ó, Erdély,
fenyőgally a te kitűződ!” – „Te írtad neki, hogy ALL I WANT
FOR…” – „Úristen, mit műveltem?” – Iráni atom – A legjobb
dolog)
Novemberben, pár emberöltőnyi szünet után
Újra jéghíd keletkezett a Dunán.
Minden mai pesti polgár életében ez volt
Az első, részegítő alkalom,
Hogy átkelhetett a folyó szilárdnak látszó tükrén.
A kirándulás egy óriási jégtáblának volt köszönhető,
Amely leúszott a Dunán Alsógödnél,
Majd a Szentendrei-sziget déli csücske előtti vizekről
A jeges árhullámmal elindult lefelé
Kótyagosan imbolyogva, de azért mindig közelebb
Húzódva Újpesthez, mint a Római-parthoz;
Végül a Révész utca és a Margit-szigeti
Víztorony közé szorult be,
Hidat képezve így az Újlipótváros
És annak saját inzulája között.
A tizenöt-húsz centi vastag jeget
Öt centi ragyás hó borította,
S a kemény, egybefüggő jégtábla
Kellően biztonságos volt ahhoz,
Hogy a városiak átkeljenek rajta gyalogszerrel.
A koszfoltos jégmezőn máris ösvény kúszott keresztül,
Járókelők tünedeztek föl rajta;
De például sehol sem lehetett
Játszó gyerekeket látni, se csavargókat:
Nyilván a hideg miatt. Az út hamar közismert lett,
Főleg azért, mert itt nem volt ellenőrzési pont,
Mint az összes hídon, fegyveresekkel.
Egy másik jégtáblán nagyfejű, erős varjú gubbasztott
És töprengett, mert Pesten mindig volt miről.
Mellette egy steppelt kabát leszakadt és megégett ujja hevert;
A harmadik jégtáblán fél pár kővé fagyott,
Női szőrmecsizma állt, okot adva a találgatásra;
Mellette pedig hokibot meredezett,
Amelynek repedt rúdja belefagyott a jégbe.
Egész nap szél fújt, napközben is
Erős és állandó mínuszok jártak.
Utcán járni nem volt szívderítő élmény.
A túlélő budaiak, másnapukért vacogó pestiek
Álltak egy fagyos kikötőbaknál,
Hallgatták a jégtáblák surrogását.
Kabátjuk alá befütyült a hideg szél,
S ők igyekeztek, hogy ne érjenek hozzá
A hideggel telített vasoszlophoz,
A rakpart tömzsi ólomfalloszához.
A Margit-sziget szabályosan körbefagyott,
Mint a középkor telein, amikor gyakran
Zárta körül a jég az akkor még a nyulakról elnevezett szigetet.
A jelenleginél jóval kisebb és ritkábban
Lakott város, pontosabban városok
Alig szabályozott vizei hidak nélkül álltak,
Így a hajóforgalom megbénulása
Komolyan fölforgatta a pestiek,
Budaiak és óbudaiak életét;
De a jég hátán legalább prímán járhattak ide-oda,
Ha már egyszer szilárd összeköttetés híján
Voltak kénytelenek élni.
De most, amikor Békásmegyer felől
Besüvített a rettenetes szél,
A munkába igyekvőknek annyi erejük sem volt,
Hogy az ujjukat fújkodják, oldalukat csapkodva
Melengessék magukat, de még annyi sem,
Hogy megtöröljék védtelen, vöröslő orrukat.
Budapest teljesen összegémberedett.
Egész nap viharos szél fújt.
„Utcán járni nem valami szívderítő”,
Jegyezte meg valaki a rádióban is, a stúdió melegéből.
A betelefonáló hallgatók emlékeztettek rá,
Hogy nem is olyan rég még a Duna szakadatlanul morajlott,
Bőgése több száz méterre is elhallatszott.
A baljós búgás és zengés végighömpölygött a rakparton,
A Pozsonyi úton is visszhangzott a benyílókban, a kurta,
Keramittal burkolt közökben. Most ennek vége.
Budapest arca hetek óta egyöntetű fehér volt.
A Duna fekete csíkja eltűnt,
S a nagy fagy első napjain, mint egy betöretlen nő,
Makrancoskodott a folyó.
Ágyúdörrenéshez hasonló morajjal tépte föl
A partok felől hízó és naponta növekvő jégpáncélját.
Örvénylett, zajlott, míg az utolsó aznapi
Jégtáblát is el nem pörgette Csepelig.
Éjszakánként nem volt ritka a mínusz huszonöt fok;
Aztán mindenütt beállt a jég.
A tartósan mínusz tíz fok alatti
Hőmérséklet és az erős szél miatt
Nemcsak a Margit-szigetet övező két mellékág,
De az Óbuda és Angyalföld közti fősodor is befagyott.
A Duna önerőből tavaszig nem törte
Saját páncélját: maradandóan befagyott,
És belefagytak a főváros jégtörői is.
*
„Végre egy enyhébb reggel, csak mínusz öt!”
Szokatlan enyhület volt ez idén télen,
A sorozatos húsz fokok között.
Alkalom a mozgásra. Franci tehát sétálni indult.
Elmenőben a lépcsőföljárót őrző kőkutyára
Esett a pillantása. Az orrát Budapest ostroma alatt
A házba benyomuló szovjet katonák lőtték szét:
Házmesterük szerint nyilván bosszantotta őket
A kutya magabiztos, szinte
Arisztokratikus arckifejezése.
Sőt nem érték be ennyivel, a bal hátsó
Lábát is megcsonkították puskatussal.
Azóta is úgy áll, sérülten, sértetten, hetvenöt éve.