Hyeonseo Lee: A lány hét névvel


A „nehéz menetelésre” – mert ezzel a fonák elnevezéssel illette a propaganda az éhínséget – a hivatalos magyarázat az volt, hogy a jenkik nyomására az ENSZ gazdasági szankciókat léptetett életbe az ország ellen, a terméskiesés és a váratlan árvizek pedig tovább rontották a körülményeket. Amikor ezt hallottam, még hittem abban, hogy Kim Dzsong Il mindent megtesz értünk ebben a szörnyű helyzetben. Mit is csinálna a nép nélküle? A valódi oknak azonban, amely csak évekkel később jutott tudomásomra, és amelyet csak igen kevesen ismernek Észak-Koreában, jóval több köze volt a Szovjetunió összeomlásához, és ahhoz, hogy az új orosz kormányzat nem volt hajlandó élelmiszerrel és fűtőanyaggal támogatni minket.
Ekkor már Kim Dzsong Il vezette az országot. Az egyik közismert tévés műsorvezetőnő meghatottságtól remegő hangon adta elő, hogy a mi Kedves Vezetőnk csupán egyszerű rizsgombócokat és krumplit eszik, annyira együtt érez a szenvedő néppel. Ám amikor megjelent a képernyőn, ugyanolyan jól táplált, sőt kövér volt, mint bármikor. Hogy ne foglalkozzanak annyit a gazdasággal, ami a jelek szerint igencsak akadozott, a híradókban örökösen azt mutatták, amint a Kedves Vezető a katonai bázisokat és a védelmi létesítményeket ellenőrzi. Ha a két ország egyesítése céljából háborút vívnánk Dél-Koreával, az mindent megoldana, mondogatták az emberek.
A városban megjelenő koldusokat hallgatva azonnal tudtam a kiejtésükből, hogy nem hjeszaniak – Észak- és Dél-Hamgjong tartományból jöttek. Úgy hallottuk, hogy arrafelé nagyon súlyos a helyzet. De hogy mennyire súlyos, azt csak akkor láttam a saját szememmel, amikor 1996 tavaszán meglátogattam Csinos nénit Hamhungban.
Pokoli tájon át vezetett az utunk.
A tavasz a legnehezebben átvészelhető évszak Észak-Koreában, mivel ekkorra elfogy az előző évi termés, új viszont még nem terem. A föld kopár volt és barna. Mintha valami különös csapás sújtotta volna a környéket, mintha el lett volna átkozva. A dombokon kivágták a fákat, és kilométereken át azt láttuk, hogy a mezőkön emberek bóklásznak céltalanul, akár az élőhalottak, élelmet keresve; mások meg csak az út szélén kuporogtak tétlenül, a semmire várva.
Az éhínség előtt senki sem utazhatott úgy, hogy ne lett volna bepecsételve az utazási engedély a személyi igazolványába, amelyet a vasútállomáson ellenőriztek. Most nem volt semmiféle ellenőrzés. Mindenütt felbomlott a rend. Katonákból tolvajok lettek, rendőrökből rablók. A vonatok összevissza, menetrend nélkül jártak. Az állomásokon sok száz ember várakozott, miközben ülőhely alig akadt, az utazás szörnyű élménnyé vált. Az egyik állomásnál majdnem eltalált egy üvegszilánk, az emberek ugyanis, hogy elkerüljék a torlódást az ajtóknál, betörték az ablakot, és ott másztak be a zsúfolásig megtelt kocsiba. Munkanélküli, éhező emberek utaztak a vonaton, abban a reményben, hogy élelemért cserében eladnak majd valamit. A tömeg olyan sűrű volt, hogy amikor végre Hamhungba értünk, át kellett másznom az embereken, hogy eljussak az ajtóig.
A peronon hátranéztem, és ekkor vettem észre, hogy több száz ember kuporog a vonat tetején. Akik csempészáruval üzleteltek, inkább a tetőn utaztak. Egyetlen hivatalnok sem kockáztatta volna az életét azzal, hogy felmászik ellenőrzést tartani.

Hyeonseo Lee: A lány hét névvel
http://bit.ly/a_lany_het_nevvel