Kőrösi Zoltán Szívlekvárjában a szívlekvár nem csupán a gyógyír metaforája, hiszen Luda, a regény orosz származású hősnője el is készíti azt egy budapesti konyhában. Ebben a lekvárgőzben családtörténetek izgalmas szövevénye sejlik fel, amelynek szálai a közelmúltból a jelenkorig tekergőznek. Kőrösi nem először játszik el a hagyományos regényformák összebogozásával, miként a szív is visszatérő motívuma műveinek. És ahol szív van, ott nők is vannak, meg persze szerelem is.
Luda élettörténete különös módon keresztezi a regény szereplőinek kanyargós életútját. A Szívlekvár ugyanis nem egy, hanem több család regénye: ne tévessze meg az olvasót, hogy ebben a könyvben „mindenki Magyar”, minden nagyapát Magyar Sándornak hívnak, ahogy minden fiút és unokát is. Mert ezek a Magyar Sándorok mind a 20. századi Magyarország húszas−harmincas éveinek gyermekei: egyikük zsidónak született a fővárosban, a másik szegény vidéki család sarja vagy épp módosabb gazda fia – ekképpen a sors különböző utakra rendelte a derék Magyarokat. S ahogy az apák életének alakulását rendre meghatározza az elmúlt majd’ száz év történelme − amelyet olykor kijátszani igyekeznek, máskor pedig bedarálódnak a könyörtelenül csikorgó fogaskerekei közé −, úgy az újabb generációknak is meg kell küzdeniük apáik múltjával.
De lehetséges-e megválasztani sorsunkat a világháború és a szocializmus korában? A Szívlekvár sorsvariációi, amelyek mind a nagypapák meséiből kerekednek ki, megrendítő vagy éppen humoros történetek rólunk, akik mind születhettünk volna Magyar Sándorokként vagy azok gyermekeiként.