Németh Miklós, a rendszerváltás miniszterelnöke az elmúlt huszonöt évben ritkán szólalt meg, most azonban Oplatka András segítségével kötetbe rendezte legfontosabb emlékeit. Tabuk nélkül vall életéről, a nagypolitika és a magyar állampárt kulisszatitkairól.
– A rendszerváltást rontottuk el vagy az elmúlt huszonöt évet?
– Én ’90-ben többet vártam, mást vártam. A kerekasztal szétesett, a pártok és vezetőik stigmatizálták egymást, míg az országot feszítő, megoldandó problémák ott feküdtek az asztalon. Ugyanakkor optimista vagyok: bízom benne, még nem késő, és hogy a fontos kérdésekben lehetséges olyan konszenzus, ami Magyarország hosszú távú érdekeit szolgálja.
– Elegendő távlatot nyújt az azóta eltelt negyed század?
– A teljes igazságot most sem ismerhetjük, hiszen nagyon fontos archívumok nem hozzáférhetők a mai napig. A szovjetek például a nyolcvanas évek végéig minden magyar belügyi iratról tudtak, azokról másolatokat készítettek. Ezeket a dokumentumokat hosszú napokon át kamionokkal szállították el. Ha valahol a magyar ügynökakták hiánytalanul meglehetnek, az Moszkva. Ennek ellenére úgy gondolom, a könyvemben a lehető legjobb tudásom szerint igyekeztem az akkori emlékeket és élményeket feleleveníteni. Ezek azért is lehetnek érdekesek, mert nemcsak tanúja, de alakítója is voltam a történéseknek.
– Mennyire lehetett biztos abban, hogy alakítója a történelemnek?
– Annak ellenére, hogy személyes barátomnak tekinthettem Gorbacsovot, nem lehettem biztos abban, hogy azok a változások, amelyek zajlottak, békés mederben maradnak. Nem lehettem biztos, mi lesz a következménye, hogy előre jeleztük a vasfüggöny lebontását vagy azt a magyar igényt, hogy a szovjet katonák hagyják el az országot.
Benyó Rita