A rózsaszín térdnadrág és az Utolsó vacsora
Leonardo arról álmodozott, hogy egyszer majd harckocsikat tervez, roppant kupolát emeltet Milánó épülő dómjára vagy megalkotja a világ legnagyobb bronzszobrát. Egyik vágya sem teljesült, ehelyett festett egy közel hét méter széles freskót, mely bő 500 év alatt az emberiség egyik legfontosabb kultúrkincse lett.
Az Utolsó vacsora keletkezésének történetét tárja elénk Ross King, a Brunelleschi kupolája, a Michelangelo és a Sixtus-kápolna és a Párisz ítélete szerzője. Kiderül, hogy az Utolsó vacsora festésekorLeonardo új módszerrel kísérletezett, ami nem bizonyult időtállónak. Giorgio Vasari az 1550-es években a festményt már csak festékfoltok kusza halmazának látta. Az Utolsó vacsora – érvelnek egyes kritikusok – ma 80 %-ban a restaurátorok, és csak 20 %-ban Leonardo műve. King viszont hangsúlyozza, hogy a kép nem pusztán egy evangéliumi történetet ábrázol, maga is legendává vált: páratlan remekmű, mely annyi hányattatás után 500 év elteltével újjászületett.
Tudta-e, hogy…
… Leonardo balkezes volt, sőt jobbról balra rajzolt és írt?
… Júdást a festő „lefokozta”: arcára árnyék vetül, sőt, a ruhája megfestéséhez a méregdrága ultramarin helyett inkább az olcsó kék azuritot használta?
… az ifjabb Jakab apostol (balról a második) valószínűleg egy önarckép, melyben Leonardo vonásai köszönnek vissza?
… King elveti Dan Brown elméletét, miszerint a Jézus balján ülő alak Mária Magdolnát rejti. A nőies vonású János szerinte egyike a „hipnotikus androgün” figuráknak, melyek homoerotikus jelleget kölcsönöznek a Leonardo által megfestett vallási témáknak?
… Leonardo szerette a színes, feltűnő ruhákat, kivált a rózsaszín térdnadrágot?