Minden abszolút személyes. Aki ír, az nem tud és nem is akarhat máshonnan meríteni, mint saját élményanyagából, melyet ideális esetben nagy mennyiségű kulturális javak fogyasztása is duzzaszt. A kérdés persze sosem a „mi”, hanem a „hogyan”. Vagyis a megírásra érdemes tapasztalatok miként jelennek meg és alakulnak át egy szövegben. Az életünket meghatározó alaphangoltságok – unalom, szorongás, halálfélelem stb. – többnyire mindent valamiféle monokróm aurába vonnak és homogenizálnak. Lényegében semmit, vagy csak nagyon keveset fogunk fel abból, hogy mi történik velünk. Az írás sokkterápia, nem abban az értelemben, hogy közvetlen gyógyulást kínálna, hanem abban, hogy segíthet megérteni és megértetni a létezés folyamatos és szüntelen traumáját.
/ Bartók Imre /