Illékony szerelem és az a drága élet
Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Alice Munro régóta várt új kötete a Park Kiadó gondozásában jelent meg az Ünnepi Könyvhétre.
A Munro-hősnők utaznak. Napokon keresztül vonatoznak, mondjuk, Torontóból Vancouverbe, és közben megváltozik az életük. Nagy, mitikus utazások ezek, amilyennek egy igazi utazásnak lennie illik, átmeneti rítusok egy másmilyen magunkba. Találkozások, érintések, választások. „A Munro-nőt leginkább a szexuális határok áthágása izgatja” – írta egyszer Margaret Atwood. És valóban, legújabb kötetében alig találkozunk férfival és nővel egyszerű, konvencionális keretek között. A lányok, a fiatal nők itt felvilágosultak, tudják, hogy a szex örömteli, „még ha anyáink nem is”, és ez a tudás nem könnyíti meg az életüket. Ahogy azt is tudják, hogy a szerelem az összes emberi érzés közül valószínűleg a legillékonyabb, nem egy „van vagy nincs” állapot, mert valahogy egyszerre van is meg nincs is, nem lehet tetten érni, definiálni. Csak egy biztos: „a szerelemben soha semmi nem változik”, el kell hát valahogy fogadni, együtt kell a tudattal élni, hogy a szép történeteknek mindig szomorú a végük. Mert „mindig van egy reggel, amikor rájövünk, hogy a madarak kirepültek. Valamit megtudunk. Megüzenik az álmaink.”
Legújabb, minden bizonnyal utolsó kötetében Munro megdöbbentő, bámulatba ejtő elbeszélőket sorakoztat fel. De a legmeglepőbb, a váratlan ajándék, hogy a Drága élet négy olyan történettel zárul, melyek a szerző gyerekkorában játszódnak, bevallottan önéletrajziak, és fölidézik azt a világot, ahonnan ez a rendkívüli pálya felívelt.
Ez az egyedülálló elbeszélő tehetséggel megalkotott, hol elképzelt, hol valóságos közeledésekről és távolodásokról, véletlenekről és kimódolt aljasságokról, veszélyes és veszélytelen vágyakról szóló tizennégy történet ragyogó, kitörölhetetlen képet fest arról, milyen furcsa, ijesztő, kegyetlen és különleges tud lenni az életünk és a minket körülvevő világ, melyben így vagy úgy létezünk. Úgy tűnik, a Nobel-díjas írónő ezzel a kötettel búcsúzik az irodalomtól, ezt a nehéz tudást hagyva ránk örökül.
Tönkő Vera