Vajon hogyan szólalnak meg a hajnal katedrálisainak turbinái franciául? Beszélheti-e a tajga Rimbaud és Michaux nyelvét? Ritkán történik meg, hogy egy verseskötet idegen nyelvű fordítása már a könyv megjelenése előtt elkezdődik, Sirokai Mátyás A beat tanúinak könyve című kötetével azonban ez a helyzet. Damien Bonneau-val, a Magyarországon élő fiatal francia költővel és képzőművésszel beszélgettünk a beat fordíthatóságáról, beszélgetésünk végén pedig meg is mutatunk két elkészült szöveget.
Mióta élsz Magyarországon? Hogyan kerültél kapcsolatba a magyar nyelvvel?
2001-ben, Párizsban Horváth Iván előadást tartott a Sorbonne-on a magyar költészetről, és én feliratkoztam az órájára. Ő javasolta nekem később, hogy szakdolgozatomat a magyar avantgarde-ról (Kassák és a Ma folyóirat) írjam. Először nyári egyetemre utaztam Budapestre, majd Erasmus ösztöndíjjal az ELTE-n tanultam egy évet. Közben elkezdtem megismerni, nagyon megszeretni a nyelvet. Én is írok, és nagyon örültem annak, amit a magyarokkal kapcsolatban, Magyarországon tapasztaltam: hogy itt fontos a költészet. Franciaországban sosem érezhettem ezt ennyire. Később sokat ingáztam Párizs és Budapest között, de csak 2010-ben költöztem Budapestre, Fenyvesi Orsolya miatt, aki 2009-ben megtalált egy könyvesboltban, Párizsban. Ő az én társam, az én verseimet például ő fordítja, így láthattam saját verseimet magyarul, nyomtatásban a Prae folyóiratban, hamarosan pedig a Tiszatájban fog megjelenni egy adag. Mióta együtt írunk, a magyar nyelvvel még szorosabb kapcsolatba kerültem.
Más kortárs költőket is fordítottál már? Miért épp A beat tanúinak könyvére esett a választásod?
A szakdolgozatomhoz sokat kellett fordítanom Kassák Lajost és társait. Magamnak, önszorgalomból csak Pilinszky-t, József Attilát, Radnótit, Kosztolányit fordítottam, aztán Weöres Sándornál egy időre feladtam – lehetetlennek tűnt. A kortárs költőket Orsolya révén ismertem meg. Azóta nem csak barátaim lettek, de az írásaikat is megszerettem. Igaz, hogy eddig szigorúan véve kortársat nem fordítottam, de nagyon szeretnék egyszer egy antológiát a magyar kortárs költészet fiataljainak verseiből. Talán lesz majd rá lehetőség, fontos lenne.
Volt egy év, amikor együtt laktam Bajtai Andrással, és akkoriban gyakran összeültünk négyen, Orsolyával és Sirokai Mátyással kiegészülve. Ezek voltak a „lelkigyakorlatok”, világirodalmat és a saját verseinket beszéltük meg közösen. Úgy alakult, hogy ebben az időben született A beat tanúinak könyve is. Mátyás minden alkalomra új szövegeket hozott, rengeteget beszélgettünk róla, az írás, a tartalom mögötti tapasztalatokról is. Amikor később, már a kész, megszerkesztett kötet birtokában Mátyás felkért a fordításra, nem is volt kérdés, hogy vállalom-e. Nagyon örültem, nem csak azért, mert végre fordíthatok, hanem mert ezek mindannyiunk számára nagyon fontos szövegek.
Ez a könyv eléggé társtalan a magyar irodalomban. Van olyan francia irodalmi hagyomány, amihez kapcsolódni tudsz a szöveg francia fordításának elkészítésekor? Szerinted a francia olvasó hová, kihez tudná kapcsolni ezeket a szövegeket?
Furcsa módon azt érzem, a francia olvasó otthonosabban érezné magát ebben a világban. A beat tanúinak könyvében van egy olyan fajta összetettség és különösség, a belső utazásnak egy olyan élménye, amiről Henri Michaux mindenképpen eszembe jutott. De Mátyás szövegei hasonlíthatóak a szürrealisták írásaihoz is, csak Mátyásnál ez egy személyes, saját szürrealizmus. Olyan, mint egy fordított, kifordított Lautréamont. Nekem eszembe jutott Rimbaud is, az ő látomásossága, illetve nála is fontos az utazás, a trip. Vagy Blaise Pascal, akinek csodálatos stílusa van, igaz, ő filozófus, de olyan a gondolkozása, a logikája, ami engem mindig is egy utazásra emlékeztetett.
Franciaországban egyébként nagy hagyománya van a fantasztikum elméleti irodalmának. Számtalan elméletírót, költőt említhetnék, akihez kapcsolódni tudnék, de amikor fordítok, nem támaszkodok ezekre a szövegekre. Picit én is befelé figyelek, próbálok alámerülni a beatbe, megtalálni franciául egy hasonló, ösztönös nyelvi és gondolati lüktetést.
Sirokai Matyival együtt dolgoztok a szövegeken, vagy egyedül csinálod?
Megegyeztünk, hogy amit tudok, nyersen lefordítom, aztán együtt megbeszéljük, finomítjuk a részleteket. Próbálunk gyakori szeánszokat tartani, együtt fordítani a nehezebb szövegeket. Egyrészt nagyszerű könnyűség és inspiráció, hogy a szerző ott ül mellettem. Másrészt ennek a szövegnek még az én magyartudásommal is megvannak a komoly nehézségei, például ahogy a mondatok tekeregnek, pulzálnak. Nagyon sok új szót, kifejezést tanulhattam, mióta elkezdtem. Én nem ismertem eddig a pántos kaput vagy a diólevélmérget. Pilinszky után én is megtanultam, mit jelent a férgeké lenni.
Mátyás Sirokaï: Le Livre des témoins du Beat
Sirokai Mátyás: A beat tanúinak könyve
I.5.
A ház egy völgyben áll, a völgy a tajgáról vándorolt oda. A völgyek északról valók, vonulásuk lassabb és konokabb, mint a hegyek hullámverése. A földrész, amin a völgy megpihenni látszik, kelet felé sodródik, a nyílt víz alatt működő homokhullámok hajtják. A hullámok felőli partja harapásnyomoktól szaggatott. A feladat elhagyni a bolygót, de mivel az kettős forgást végez, és a forgások hatalmas szelet keltenek, az utazás ívét előre kell érezni. A sikeres átlépés feltételei a biztos, lassú szívverés, az összpontosítás tisztasága, hiszen minél messzebb jut az utazó a tajgától, annál nagyobb a bolygó visszatartó ereje, valamint az összpontosítás rugalmassága, mivel a forgásokban egyenetlenségek állhatnak be, és el kell tudni viselni az ív remegését.
A forgások keltette szél tempója lassú, barokk tánczenével gyakorolható, amely végső tempóját akkor éri el, amikor már megszűnik tánczene lenni, de a hallgatóság lelke még együtt lüktet a zsúfolt kastélyterem mennyezete alatt. Aki nyugalmat talál abban, hogy a leglassabb táncot mozdulatlanul élvezi, képes lehet kifeszíteni a húrt teste és az űr között, amin a gyönyörűségtől fel és alá száguld a játékos lélek.
I.5.
La maison se trouve dans une vallée, la vallée est arrivée là depuis la taïga. Les vallées viennent du nord, leur transhumance est plus lente et opiniâtre que le déferlement des montagnes. Le continent sur lequel semble se reposer la vallée dérive à l’est, les vagues de sables s’agitant sous la haute mer le pousse. La côte où tombent les vagues est déchirée par des traçes de morsure. La mission est de quitter la planète mais puisqu’elle accomplit une double rotation et que les rotations créent des vents énormes, il faut par avance sentir la trajectoire du voyage. Les conditions du passage réussi sont un battement de coeur sûr, lent, la clarté de la concentration, car plus loin s’échappe le voyageur de la taïga, plus grande sera la force de gravitation de la planète ainsi que la flexibilité de la concentration, puisqu’il peut se trouver des disparités dans les rotations et qu’il faut savoir supporter l’oscillation de la trajectoire.
L’allure du vent provoquée par les rotations peut être pratiqué sur une danse baroque lente dont le dernier mouvement touche à sa fin lorsqu’il cesse de l’être, mais que l’âme de l’auditoire bat encore sous le dais de la salle du château bondée. Celui qui trouve la paix en jouissant de la danse la plus lente tout en restant immobile pourra être capable de tendre la corde entre son corps et l’espace, sur laquelle l’esprit ludique file à toute allure ivre de joie.
III.8.
Amikor a vakuló rezeken még épp felismerhető arcunk mellett megjelenik egy másik, mintha valaki betoppanna megméretés idején, mikor utoljára vannak együtt az elöregedő hegyek lakói, akik a völgyekbe járnak vadászni, a síkságok leányaival, akik fantáziáikban őz képében járják a völgyeket, és a mindig igazságtalanul elválasztó domborzat megszűnik elválasztani minket, a fenyvesek tiszteletet parancsoló nyugalmát hordozó magasakat az alacsonyaktól, a szoptató dajkákat a szülőanyáktól, a bűntelen vastagokat a vékonyaktól, a fokozatos feloldódás pedig egyre nagyobb ugrások modulációs sorává alakul, és a földi életet őstörténetté, a rezek levegőt repesztő hangját idegen civilizációk jeladásává, a tükröződő felületeket vissza nem tükrözővé változtatja, hogy az a másik arc ne jelenhessen meg többé, mert félő, hogy üzenetét nem lehetne elég idegen színben feltüntetni, akkor hurkolódnak egymásra DNS-spiráljaink, és hoznak létre egy harmadikat.
III.8.
Lorsque sur les cuivres ternes apparaît à côté de notre visage encore reconnaissable un autre, comme si quelqu’un arrivait par surprise à l’heure de la pesée des âmes, quand pour la dernière fois les habitants des montagnes vieillissantes, qui vont chasser dans la vallée, sont avec les jeunes filles des plaines, qui dans leurs fantaisies parcourent les vallées sous la forme de la biche, que le relief nous séparant injustement toujours cesse de nous séparer, des petits les grands pleins de dignité portant le calme des pinèdes, des mères les nourrices donnant le lait, des minces les gros innocents, alors se transforme la dissolution graduelle en changement de modulation de plus en plus brusque, la vie terrestre en préhistoire, le son des cuivres déchirant l’air en signal des civilisations extra-terrestres, les surfaces réfléchissantes en non-réfléchissantes, pour que l’autre visage n’apparaisse plus jamais, car il est malheureusement possible que son message ne pourrait pas assez représenter l’étranger, alors nos ADN s’entortillent et génèrent une troisième spirale.
A kettős portré Fenyvesi Orsolya, az egyszemélyes Bajtai András munkája. A kötetből származó szövegeket Dominik Smialowski “The Pilot’s Melancholy” című fényképsorozatának darabjaival illusztráltuk.