Ha egy könyved sincs otthon, ezek között biztosan megtalálod azt az egyet, ami örök társad lesz a buszon, villamoson, metrón, vagy éppen a kedvenc takaródba bugyolálva egy esős délutánon. Ha annyi könyved van, hogy már a hűtőben is regényeket tárolsz párizsi helyett, és a zoknisfiókból is verseskötetek szamárfülei kandikálnak kifelé, idén tavasszal nem lehet teljes a kollekciód ezek nélkül.
Simon Márton: Polaroidok
Ha egyszer technóból, designból és építészetből is létezik minimál stílus, miért ne lehetne költészetből is? Simon Márton verseinek többsége rövidebb, mint egy átlagos Facebook-poszt, mégis jobban gyomron vág, mint egy frontális találkozás egy kamionnal. Pillanatfelvételek, talált képek és szavak váltakoznak elkapott párbeszédtöredékekkel és szlogenpontosságú megfigyelésekkel, mintha egy hosszú filmből csak azokat a mondatokat tartanád meg, amikre örökre emlékezni fogsz.
(Megjelenik április 11-én, a Költészet Napján)
Sirokai Mátyás: A beat tanúinak könyve
Meditációs alapanyagnak ajánlanám ifjú szerzetesnövendékeknek, gyakorlott asztronautáknak és nyugalmazott fejvadászoknak. De világtól elzárt helyekre való kiránduláskor is érdemes helyet szorítani neki a hátizsákban. Sirokai Mátyás valami olyat csinál ebben a könyvben, amit nagyon kevés kortárs költő: felemeli a tekintetét a mindennapok piszlicsáré magánparáiról, és olyan költészetet csinál, ami kozmikus mértékegységekben méri az embert. Felemelő és testen kívüli élmény, mint egy jól fényképezett, filozofikus sci-fi.
(Megjelenik április 11-én, a Költészet Napján)
Pion István: Atlasz bírja
Aki még egyszer sem hallotta élőben Pion István első kötetének címadó versét valamelyik rogyásig megtelt slam poetry esten, az nagy valószínűséggel egy atombunkerben töltötte az utóbbi másfél évet. Pion kíméletlen higgadtsággal esik neki a családi történelem élveboncolásának, a bemetszések mentén pedig az orosz tankok lánctalpaitól a Tévémaci haláláig magántragédiák és közbotrányok sora fakad fel, ami így összességében nem más, mint mi magunk, és a hely, ahol élünk, közepén a kötet főhősével, aki bombatölcsért hord a szíve helyén.
(Megjelenik április 11-én, a Költészet Napján)
Barta András: Magyarország = anyád
Félelem és reszketés Budapesten, avagy mi történik, ha egy szerző képzelete elszabadul, és felzabálja az egész fővárost, az országot, közös jelenünket, múltunkat, a politikai és történelmi vérkabarét, amiben élünk, és még megspékeli néhány népvezérré avanzsált éjjel-nappali bolttulajdonossal, hamvaikból feltámadt németekkel (igen, Goethe is köztük van), a főszereplő agyában fészkelő földönkívüli intelligenciával, meg egy meghibásodott tér-idő kapuval? Mondjuk megszületik ez a regénybe bújtatott posztmodern vidámpark.
(Megjelenik áprilisban)
Térey János: Moll
Vörösiszap-áradás, egy elhagyatott fürdőhely graffitijei, Bihar megye protestáns vidéke, Lear király emailfiókja, globális felmelegedés és Párizs-Dakar: Térey János nem ismer lehetetlent, mikor a világot készül versbe szedni. Tűpontos, kegyetlen karakterrajzok befordult, túlságosan is ismert magyar figurákról, gúnyosan emelkedett sorok a görög istenek magánéletéről, vagy éppen egy behavazott kastélykert rejtett geometriája, s mindez egy Beethoven-szonáta kiforrottságával: vaskos mű, amit érdemes lesz sokáig műsoron tartani.
(Megjelenik az Ünnepi Könyvhéten)
Finy Petra: Folyékony tekintet
Finy Petra már a Madárasszony című regényben megmutatta, hogy kevés irodalmár van, aki nála jobban beszéli a természet nyelvét. Ebben a verseskötetben pedig nemcsak az erdőt testén, de a test erdejében is felfedezőútra indul, félrehajtogatva társadalmi gátlásaink, neveltetési görcseink és előítéleteink folyton szemünkbe lógó indáit és leveleit. A mítoszba hajló, groteszkül szép történetek és kínos élethelyzetek katalógusához Szulyovszky Sarolta készített varázslatos illusztrációkat.
(Megjelenik az Ünnepi Könyvhéten)
Bartók Imre: A patkány éve
Akik eddig hiányolták a kortárs magyar regényekből a rakétavetőket és a Semtexet, azok most örülhetnek, ahogy azok is, akik arra kíváncsiak, vajon mihez kezdene a XX. század három sztárfilozófusa, Heidegger, Marx és Wittgenstein, ha szuperképességekkel felvértezett sorozatgyilkosokként járnák New York utcáit. Ez az a regény, ami után Thomas Pynchon is megnyalná mind a tíz ujját, ha tudna magyarul – egy szélesvásznú, félelmetesen intelligens és brutális könyv, ami bombaként fog robbanni a magyar irodalom langyos vizeiben.
(Megjelenik az Ünnepi Könyvhéten)
Dunajcsik Mátyás
szépirodalmi főszerkesztő