Bukfenc és Jeromos könyve nemcsak két családi kutya életét mutatja be, hanem azt is, hogy hogyan lehet a kutyalélek rejtelmeit tudományos vizsgálatok tárgyává tenni. Azoknak szól, akik szeretnének a kutyaetológia világába bepillantani a tudományos könyvek szigorúsága és unalma nélkül.
Részlet Csányi Vilmos könyvéből.
Az ember
A biológusok szerint egy élőlény tulajdonságait, életmódját akkor érthetjük meg a legkönnyebben, ha felderítjük evolúciós fejlődésének történetét is. A következő fejezetben megkíséreljük felvázolni a kutyává válás történetét, de mivel az ember és a kutya története a háziasítás során nagyon összefonódott, ehhez néhány dolgot az emberről is tudnunk kell. E fejezetben főként az embernek azokkal a jellegzetességeivel foglalkozunk, amelyek az ember-kutya viszony megértéséhez a legfontosabbak. Akit az ember saját történetének részletei is érdekelnek, az megtalálja ezeket másik könyveimben.25 Az emberi közösség Néhány millió évvel azelőtt, hogy egyáltalán érdeklődni kezdtek volna a farkasok iránt, az ember ősei kis létszámú, 40–50 felnőtt egyedből álló, zárt csoportokban kezdtek élni Afrikában (ennek okairól sok érdekes találgatás látott napvilágot).
A ma élő emberszabású majmokéhoz hasonló, de már felegyenesedett, két lábon járó és kezdetleges eszközöket használó őseink társas tulajdonságait alaposan megváltoztatta a zárt csoportbeli élet. Évmilliók evolúciós változásai alakították ki a humán viselkedési komplexnek nevezett együttest, az emberre jellemző viselkedési formák egymással szorosan összefüggő funkcionális rendszerét. Zárt csoportban csak olyan fejlett lények élhetnek, amelyek kötődnek egymáshoz, képesek arra, hogy az élelemszerzésben együttműködjenek, és egymással szembeni agressziójuk jelentősen gyengül. Ezeknek köszönhető, hogy a csoport köteléke tartós, de megmarad a csoporton kívüliekkel szembeni agresszió. Az együttműködés azért fontos, mert negyven-ötven nagy testű főemlős, ha zárt csoportban vándorol, nem találhat magának elegendő táplálékot, tehát időről időre le kell telepednie, és kisebb vadászó és gyűjtögető csoportokat kiküldenie az élelem beszerzésére.
Ezek a tulajdonságok csak akkor fejlődhetnek ki, ha velük egy időben megjelenik az az emberi alaptulajdonság, amit „hűségnek” nevezünk. Az az ember hűséges közösségéhez, aki képes a saját érdekeit a közösség érdekei mögé sorolni. Csak akkor nevezhetünk egy embercsoportot közösségnek, ha tagjaiban már kialakult a hűség. A modern társadalmak szerveződései, csoportjai nem a hűség alapján működnek, de képesek valamennyi együttműködésre, különösen, ha az egyéni érdekek alapján alakul ki.
Rendeld meg Csányi Vilmos könyvét!