Kifognak rajtam a polcon álló kéziratok is, pedig a december a szöszölés, rendrakás időszaka. Halomban állnak a beküldött művek, és mire elolvasunk kettőt, újabb négy érkezik. – Ezen a héten a Libri Kiadó műhelynaplóját olvashatják a Literán. Péntekről Dávid Anna írása szól.
A karácsonyi könyvek elkészültek (persze néhány átcsúszott a következő évre), most már a vásárlókon és reménybeli olvasókon a sor. Ellentétben társaimmal, én nem számolok be különleges programokról, az ismeretterjesztő könyvek ezúttal magukat kínálják a könyvesboltokban.
Egy hét pihegés alatt jutott időm, hogy megpróbáljam elkészíteni Csapó Kati frissen megjelent szakácskönyvéből a Csokoládékrém torta à la Hegyesit, a kötetben szereplő második legbonyolultabb desszertet. Az ínyenc polgár asztalánál szerintem a legszebb könyvünk lett Bárd Johanna tervezőnek, a képválogató Rédey Juditnak és a képeket rendbe szedő Tóth Tamásnak hála, és mindenekfelett persze érdekes olvasmány a világhírű magyar vendéglátás kialakulásáról korabeli receptekkel. Még sosem vertem gőz fölött fél óráig olvasztott csokoládét tojás sárgákkal, de, mint kiderült, még ennél is tovább kellett volna. A torta egy tálban végezte, rétegenként rakott tésztadarabokkal és folyós krémmel, a forma tehát még nem lett tökéletes. Reggelre a krém előírás szerint megdermedt, viszont nem tudtam eldönteni, hogy a családdal etessem-e meg, vagy à la Dávid sózzam rá kollégáimra. Végül mégis némi büszkeséggel indultam a szerkesztőségbe, ahol csupán egyetlen embert találtam, na meg ott fogadott a 3 óriási Skála Kópé-fej.
Az átépítés alatt álló nyolcadik emeletről mentettük ki őket, és arra várnak, hogy végre felszálljak a Nyugatinál a buszra, és a kiválasztott darabot elvigyem a Vendéglátóipari Múzeumba. Nagyon megszerettem azt a helyet, a szakácskönyvek miatt (mert a fenti kötet egy sorozat első darabja) többször is volt lehetőségem ott járni, kézbe venni kenyérjegyet, borjegyet, számolócédulát, vagy egyszerűen bámészkodni Krúdy hajdani házában és persze megnézni a SZOC DEKO / TEXTÍLIA (meghosszabítva február 3-ig!) kiállítást. A fejek viszont kifognak rajtam, nehezen szánom rá magam a BKV közönségének szórakoztatására.
Anna írása itt folytatódik.