Milyen következményei lehetnek annak, ha a gyerekünket mindentől meg akarjuk védeni, és ezért önállótlan lesz?
Azt, hogy egy gyerek önálló vagy önállótlan, nagyon könnyű felismerni.
Önállótlan az a gyerek, aki idegenkedik minden újdonságtól, vagy legalábbis nehezen barátkozik meg vele; nem akar elvégezni bizonyos, egyébként életkorának teljesen megfelelő feladatokat;szereti, ha mindent megcsinálnak helyette;nehezen dönt és választ (például ha neki kell összekészítenie a másnapi ruháit); mindig segítséget kér másoktól (hamar feladja, hogy önállóan próbálkozzon); nem tudja (8-9 éves korában) egyedül megírni a házi feladatait (nem elég ellenőrizni a leckéjét, ott kell ülni mellette); nem szeret egyedül játszani, valakinek mindig foglalkozni kell vele; egyedül unatkozik, nem tudja elfoglalni magát; a napi rutinfeladatokkal is nehezen birkózik meg (folyton figyelmeztetni kell, hogy mit kell csinálnia). Az önállótlanság általában akkor válik szembeszökővé, amikor a gyerekek óvodába vagy iskolába kerülnek, vagyis kikerülnek az otthoni védőburokból, és egyedül kell megállniuk a helyüket. Vannak, akiket ez teljesen felkészületlenül ér, ezért nem vagy nehezen sikerül megbirkózniuk a beilleszkedés és az alkalmazkodás feladatával.
Az önállótlanság tehát feszültségekhez, iskolai problémákhoz és nehézségekhez vezethet. Ezen kívül megnehezíti a társas kapcsolatokat és gyengíti az önbizalmat. Az önállótlan gyerekek nehezebben találnak barátokat, és nehezebben is alkalmazkodnak hozzájuk.
„Nem tudják a lépést tartani”: az a 8 éves kisfiú, aki nem mer biciklire ülni vagy nem akar elmenni a barátja egész napos születésnapi ünnepségére, könnyen egyedül maradhat. Az a gyerek pedig, aki nem tud önállóan elvégezni bizonyos feladatokat, „ügyetlenebbnek” érezheti magát a többieknél.
Részlet a Pszichotrükkök 6-19 című könyvből.