Elindult az első magyar közösségi könyvcserélő oldal


Az igény már régen megteremtődött a könyvcserélésre, ha csak a könyvmegállókat, nyitott könyvespolcokat nézzük, amik sorra nyílnak a közterületeken. Ahogy a nyitott könyvespolcoknál is, így a Rukkolán is ugyanaz a szabály: ha felraksz – azaz rukkolsz – a virtuális polcra mások által elvihető – azaz happolható – könyvet, akkor választhatsz a többiek által feltett könyvek közül magadnak. Annyiban több a rukkola, mint a könyvmegállók, hogy míg ott nem találkozol a könyvek gazdáival, itt felveszed velük a kapcsolatot és így új ismeretségekre is szert tehetsz.   

rukkola.hu közösségi könyvcseréldének hívja magát, ahol a könyveidet útjukra indítva kapcsolódhatsz más olvasni szerető emberekkel és még hozzá is juthatunk kedvenc és vágyott könyvekhez. Az oldal célja egy olyan csereberélős online platform létrehozása, ahol a könyvek szabadon áramolnak az emberek között, akik eközben a mai elszigetelt online világból kitörve kapcsolatba léphetnek egymással.    

A rukkolásokkal pontokat és plecsniket szerezhetünk, amikkel aztán happolhatunk másoktól könyveket. Egyszerű szabályok szerint cserélhetünk könyveket: feltöltünk 5 példányt a saját könyvespolcunkról a rukkolára, amit szívesen elküldenénk másnak és máris elhappolhatunk egy általunk kiszemelt könyvet. A könyvek rukkolása a moly.hu API-jának köszönhetően végtelenül könnyű, a kereső mezőben elég ha a könyv címét beírjuk és a könyv adatlapját máris kézhez kapjuk.

Az pedig csak hab a tortán, hogy rukkolásainkért plecsniket gyűjthetünk – írja a litera.hu.