A napokban 99 éves korában elhunyt francia galériás, Denise René mindig is mozgalomként, nem pedig kereskedelmi tevékenységnek fogta fel, amit csinált. Ő ismertette meg a világgal Victor Vasarelyt, egykori szeretőjét, de a kinetikus művészet és az op-art is neki köszönheti ismertségét. A legkevésbé romantikus stílust kereste, a művészet demokratizálását tűzte ki célul, sokat adott Vasarely szavára, de a végső döntés mindig az övé volt. Pallag Zoltán írása az origo.hu-n.
Denise René – eredetileg Bleibtreu – 1913-ban született Párizsban egy selyemgyáros lányaként. A művészetek iránt érdeklődő apa korán meghatározta későbbi érdeklődését. 1938-ban vásárolta meg gyermekei számára a később nevezetessé vált kétszáz négyzetméternyi helyiséget a rue La Boetie 124. szám alatt. Az üzlet másfél évig divatszabóságként működött, ahol Denise René fogadta a vásárlókat, és divatbemutatókat tartottak, de a háború itt is közbeszólt. 1939 karácsonyán az alacsony termetű hölgy – mindössze százötven centiméter volt – a párizsi művészek legendás találkahelyén, a Café de Flore-ban megismerkedett a magyar származású Victor Vasarelyvel. “Nem olyan borzalmas, ha lekopik a körömlakk” – mondta az akkor reklámgrafikusként dolgozó magyar, látva, hogy a lány rejtegetni próbálja az ujjait.
Az írás itt folytatódik.
A cikkben felhasznált idézetek, ahol nincs másképp jelezve, a Barátom, Vasarely. Catherine Millet beszélgetései Denise Renével című könyvből valók. (Libri Kiadó, Szépművészeti Múzeum – Vasarely Múzeum Budapest, Janus Pannonius Múzeum Pécs. Fordította: Tótfalusi Ágnes. Budapest, 2012.)