Mindig csak mások válnak el. Ezért van az talán, hogy egy jó, hosszú házasság felbomlása sokkolóan hat és lebénít. A feldolgozása pedig valódi gyász-folyamat, a maga stádiumaival, fájdalmaival, darabokra hullásával és -jó estben-újra építkezésével. Júlia története, quasi naplója bontakozik ki a lapokon. Recenzió.
Az asszony egy húsz éves házasság felbomlását próbálja feldolgozni, nehezítve gyerekekkel, közös munkával és azzal, hogy a férje nem ment, hanem vitték. Tele van fájdalommal, daccal, gyűlölettel és miközben a férje még mindig a lelki társa, a gondoltainak a másik fele, együtt élni már nem tudnak többé. A folyamat kottázható: tizensok év után elsodródnak egymás mellől az emberek, az intimitás, az érintés utáni vágy elkopik.
Mit tesz ilyenkor egy értelmiségi házaspár? Túlgondolja az egészet, természetesen. Megpróbálják “feléleszti a tüzet”, tudatosan szerveznek programokat, hátha használ. Végül azonban semmi nem elég, így kikötnek a nyitott házasságnál, arra alapozva, hogy így talán felfedezik majd egymást újra. Nyakatekert, álságos logika, s nem is működik. A férj szerelmes lesz, a feleség pedig kidobja otthonról.
Booklány írása itt folytatódik.