Juan Pablo Villalobos: Bunkerzsúr


bunkerzsúr.JPG

Olvastam már néhány könyvet, de azt hiszem, hogy mexikói szerző műve még sosem akadt a kezembe. Most azonban a Bunkerzsúrt, ezt a Libri Kiadó gondozásában megjelent kék-sárga szépséget olvastam el, melyet egy számomra ismeretlen író, figyelemfelkeltő cím, rövid terjedelem és egészen kiváló borító jellemez.

Az elsőkönyves Juan Pablo Villalobos (1973-) a mexikói Guadalajarában látta meg a napvilágot. Az egyetemen marketinget és spanyol irodalmat tanult, a könyv megjelenése előtt dolgozott piackutatóként, irodalomkritikusként és útirajzíróként is. Az először 2010-ben megjelent Bunkerzsúr hamar ismertté tette, amerikai kiadása felkerült a Guardian elsőkönyves díjának rövid listájára, és a kritikusok is pozitívan fogadták.

A magyar kiadás egészen friss, két évvel az eredeti megjelenése után, az idei könyvfesztiválra jelent meg, a Libri Kiadó most induló szépirodalmi sorozatában. A kötet gyakorlatilag egy zsebkönyv, hiszen nem csak rövid, – alig több, mint száz oldal – de méretei sem túl nagyok, így könnyen magunkkal vihetjük, bár a kötet nagyon olvastatja magát, így garantáltan nem sokáig lesz kísérőtársunk, ha belekezdünk.

A Bunkerzsúr tehát egy elsőkönyves mexikói szerző kisregénye. Mindenekelőtt fel kell hívnom a figyelmet a zseniális borítóra, ami Réczey Zoltán munkája. Körülnéztem az interneten, mert kíváncsi voltam a kötet más országokban megjelent kiadásaira, és el kell ismernem: egyik terv sem ér még csak a közelébe sem. Az élénk, kontrasztos kék-sárga színpárosítás miatt egyből a szemünk elé ugrik a könyv, amit erősít az is, hogy mintha egy koponyával néznénk farkasszemet. Alaposabban megnézve valóban egy koponyát látunk, – ami egyébként remek érzékkel a Halottak napja tipikus mexikói kiegészítőjére, a színes koponyákra emlékeztet – ám sajátos alkotóelemek építik fel azt: guillotine, pisztolyok, sombrerók, pengék, töltények és dobócsillagok. A letisztult, minimalista és a könyv témájához tökéletesen illeszkedő borító igazolta a közhelyet, miszerint a kevesebb néha több.

Villalobos regénye egy jellegzetes helyi problémára hívja fel a figyelmet, ez pedig nem más, mint a drogkereskedelem. A mű különlegessége abban rejlik, hogy ezt egy rendhagyó szemszögből képes megjeleníteni. A történet főszereplője ugyanis egy 11 éves kisfiú, Tocstli, aki nem akármilyen kisfiú, ő egy mexikói drogbáró 11 éves kisfia. Ennek köszönhetően eléggé egyedi életvitellel rendelkezik: palotában lakik, szabadidejében a játékokon és a kalapgyűjtésen túl leginkább a szótárt bújja, kedvenc szavai a fellengzős és a szégyenletes. Kizárólag apját és néhány alkalmazottját ismeri, annyi és olyan játékot kap, amennyit és amilyet csak akar, valamint kastélyuk tele van egzotikus állatokkal: háziállataik papagájok, oroszlánok és tigrisek. Utóbbi kétféle állatnak igen gyakorlatias szerepe van, ugyanis Tocstli édesapja velük eteti meg az emberei által kivégzett ellenlábasait…

A fenti példa tökéletesen mintázza a könyv egészét, melyet túlzás nélkül lehet a zseniális jelzővel illetni. Villalobos műve a gengsztervilágot (drog, fegyverek, kínzások, gyilkosságok és prostituáltak) ötvözi a gyermeki nézőponttal (sajátos szóhasználat, szóismétlések, naivitás). Ez a kettősség egy nagyon sajátos, ugyanakkor abszurd és elég erősen morbid hangulatot, sőt humort eredményez: a kisfiú elbeszélését olvasva időnként nem tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk. Ilyen például az a szakasz, amikor Tocstli a gyermeki alaposság és naivitás alkalmazásával azt ecseteli, hogy egyik kedvenc, édesapjával játszott játéka az, amikor a testrészből és az azt ért képzeletbeli lövések számából kell megállapítani, hogy az áldozat ebben az esetben 1. meghalna, 2. életben maradna, vagy 3. nem lehet eldönteni.

A cselekmény csúcspontja az, amikor Jolkaut, az apa eldönti: be kell avatni gyerekét a teljes valóságba és egyben a bűnözés világába is. Ez elkerülhetetlen, hiszen Tocstli követi majd édesapját a “trónon”. A kisfiúnak nincs választása, a nagyon korán és hamar felnövés réme vár rá.

A Bunkerzsúr egy sajátos, Villalobos által hitelesen bemutatott világ lefestése egészen sajátos szemszögből és lenyűgözően zseniális formában. A mű egyben ordító kritika is, egy embertelen, kegyetlen és messze nem gyerekeknek való, rideg világ kritikája. Azt is mondhatnám, szégyenletes…

A Librarium itt blogol!