Erdélyi írótúra. Második rész.


Benedek Szabolcs, Papp Sándor Zsigmond és Szabó Róbert Csaba könyveik kíséretében (A vérgróf, Semmi kis életek és Fekete dacia) Erdélyben találkoznak az olvasókkal. Szabolcs pedig közvetít az itthon maradottaknak.

A délelőtt a turisztika jegyében telt, csúnyán fogalmazva: Székelyföld highlights, sajnos azokból is csak annyi, amennyi a közvetlen környékre esik: Székelyudvarhely, Farkaslaka, Korond, Szováta, Medve-tó. Napsütés, kellemes meleg, ebéd Parajdon – pacalleves és rántott (!) töltött káposzta. Aztán elindultunk Marosvásárhelyre, ahol ezerrel zajlik a választási kampány: a főtér és a környező utcák tele voltak szórólapokat osztogató aktivistákkal, akik nagyon lelkesek és – már csak megnevezésükből adódóan is – igen aktívak voltak. Nagyon hamar tele lett mind a zsebem, mind a kezem politikusok arcmásaival és ígéreteivel. A könyvbemutatót azonban mindez nem befolyásolta. Ugyan a kezdés előtt mintegy húsz perccel még csak Vida Gábor üldögélt az Ariel Bábszínház bejárata előtt (ő ugrott be Láng Zsolt helyett), ám kiderült, hogy fölöslegesen aggodalmaskodunk: hat órára szinte teljesen megtelt a nézőtér. Mi közben – ahogy az antik időkben Julius Caesarék – triumvirátussá egészültünk ki. Szabó Róbert Csaba kora délután, a Teleki Téka épülete előtt foghatta kezébe először a Fekete Daciát – nem, ez nem képzavar, a Fekete Dacia ugyanis Robi még nyomdaszagú, ropogós novelláskötete. Vida Gábor mint moderátor három pont köré csoportosította a kérdéseket és a megbeszélnivalót: a valóság és a fikció viszonya; elődök, hatások és mintaképek; valamint a mű és a szerző viszonya immáron a három, már megjelent – mint fogalmazott – könyvtárgy tekintetében. Igyekezetünk szépen, becsülettel megválaszolni, és közben egyebekre is kitértünk, például arra, hogy a Steaua kikkel játszott BEK-döntőt és kikkel nem. Zsiga egyszer kissé röstelkedve meg is jegyezte, hogy most egy olyan történetet fog elmesélni, amit én már Székelyudvarhelyen hallottam, de úgy készüljek, hogy jó eséllyel Kolozsváron is hallani fogok. Erről nekem az jutott eszembe, amikor az egyik európai városban megnéztem Paul McCartney-t, és azt gondoltam, hogy nahát, ez a koncert mennyire spontán, tele van váratlan húzásokkal. Aztán amikor a következő napon egy másik európai városban is megnéztem ugyanezt a show-t, és McCartney ugyanazokat a poénokat durrogtatta el és ugyanannál az akkordnál ugrotta át spontán módon az egyik minierősítőt, rá kellett jönnöm, hogy a turnék már csak ilyenek. Az este folyamán egy német és egy angol futballcsapat gyömöszölte egymást, szégyen, nem szégyen, ez engem hidegen hagyott, sokkal jobban izgat a ma délutáni Bp. Honvéd-Debrecen. Szerencsére a szálláson fogható a magyar televízió. Előbb azonban még egy rövid vámpirológiai tanulmánykirándulás Segesváron, Drakula szülőházánál. Hétfőn pedig Kolozsváron show-time megint. MAROSVÁSÁRHELY, 2012. MÁJUS 19.