A hősök sem elégedettek önmagukkal


Hiába a rohanó világ, a hűség ma is jelen van az életünkben. Minden ember életében – még a hősökében is – eljön az a pont, amikor elégedetlenek magukkal, amikor úgy érzik, másképp kellene kinézniük. Többek között ezekről beszélgettünk Patrick deWitt-tel, a Testvérlövészek című western írójával. Kultography interjú!

A western manapság igen furcsa, hol kedvelt, hol elfeledett műfaj. Miért döntött úgy, hogy ennek segítségével repíti vissza az olvasóit a XIX. századba?

Az első könyvem egy, a mai világban játszódó történet volt, amely sok személyes élményből táplálkozott. A függőségekről, alkoholizmusról szólt, a helyszín pedig Hollywood volt. Amikor elkezdtem az új regényen dolgozni, tudtam, hogy valami teljesen mást szeretnék, mint az első művem volt. Nem akartam azok közé tartozni, akik mindig ugyanabban a stílusban, szinte ugyanarról írnak. Az időutazás pedig jó ötletnek tűnt arra, hogy teljesen mást csináljak, mint először.

Szerette a westernt és ezért választotta, vagy csak úgy döntött, ez a műfaj elég távoli az elsőtől?

Ez utóbbiról van szó. Korábban soha nem próbáltam meg ebben a stílusban írni, igazából olvasni sem olvastam westernt. Persze néhány westernfilmet láttam, de igazából nem sokat tudtam a műfajról.

Az írás itt folytatódik.