Varázsmese, felnőtteknek


Azoknak is, akik színesben szoktak álmodni, sőt, leginkább nekik. Nem szeretnék sokat elárulni a történetről, így inkább hangulatokról írok, benyomásokról számolok be. Van ebben a könyvben valami furcsa, mélyen gomolygó misztikum, ami soha nem kerül annyira előtérbe, hogy egyszerű varázslós történet legyen.

Tetszett az éjszakai hangulat, tetszettek a leírások, amik már-már teljes képi világot festett, a cirkusz fekete-fehér hangulatáról, a fényekről, a jelmezekről, az emberekről, a csillagok ragyogását… Elvarázsolt gyereklelkű felnőtt lettem tőle, réveteg mosollyal az ajkamon, amikor arról a varázslóról olvastam, aki bűvésztrükknek álcázza az igazi varázslatot s így lép fel. Az jutott eszembe, hogy hányan lehetnek még ilyenek…! Rögtön utána meg az, hogy nem lehetek ennyire gyerek, ez a valóság 🙂 Így jöttem rá, hogy beszippantott a történet, még az elején.

Ha most rendeled meg a könyvet, két cirkuszjegyet is kapsz ajándékba!

Persze nem csupa habcsók és vattacukor a történet, pont annyira rideg és metsző is tud lenni, amennyire bűbájos, azt hiszem, egy valódi mesebeli történetben ez nem lehet másként. Az az erőssége az ilyesféle történeteknek, hogy a maga valójában mutatja meg a jót és a rosszat, a fényt és az árnyékot. 

Tulajdonképpen egy vetélkedésről van szó az Éjszakai Cirkuszban, két rivális mágus tanítványai mérik össze tudásukat,  akaratukon kívül. Meg van persze szerelmi szál, összefüggések és végkifejlet, ami nem katarzis. Modern mesének tűnik, rendhagyó történetnek, furcsának, álomszerűnek, hirtelen felébredéssel a végén. 

“ A történetek megváltoztak, kedves fiam – mondja a szürke öltönyös férni, hangjában alig észrevehető szomorúság bujkál. – Nincsenek többé csaták a jó és a rossz között, sem elpusztítandó sárkányok, sem megmentőjükre váró leányzók. A legtöbb leány, legalábbis én így tapasztalom, manapság tökéletesen alkalmas rá, hogy megmentse saját magát. Legalábbis azok, akik érnek valamit.”

Egy színes-szagos tisztelgés a cirkusz méltatlanul hanyagolt műfaja előtt.
Vélemény, blog: vikiolvas