Ódákat zengtek a külföldi és hazai blogok egyaránt


Erin Morgenstern könyvét nagy várakozás előzte meg. Az Amerikában tavaly megjelent kötetről ódákat zengtek a külföldi és hazai blogok egyaránt, olyan írók méltatták, mint Audrey Niffenegger (Az időutazó felesége, A Highgate-temető ikrei), Danielle Trussoni (Angelology), Téa Obreht (The Tiger’s Wifes). Bevallom, én is nagyon kíváncsi voltam a regényre, de ugyanakkor volt bennem egy kis félsz, hogy egy, a Twilighthoz hasonló paranormális-romantikus művet kapok, de szerencsére kellemesen csalódtam.

Két hatalmas mágus, két tanítvány, egy párbaj. Hector Bowen, akit a világ Prosperoként, a Mágusként ismer és a Mr. A. H-, a monogramja és a szürke öltönye mögé rejtőző úriember fogadást köt: mindketten felnevelnek egy ifjú gyermeket, hogy később összeeresszék őket egy viadalban, ahol kiderül, melyik az erősebb. Hector a saját lányát, Celiát, A. H- egy árvaházból magához vett fiút, Marcót nevezi be a versenybe. A játék színtere az Éjszakai Cirkusz, amelyet pár lelkes és bűbájjal rendelkező ember épít fel, és amely a világ bármely pontján képes arra, hogy tömegeket ejtsen ámulatba. Ám ahogy telik az idő a gépezetbe homokszem kerül: Celia és Marco a játék során egymásba szeretnek, ez pedig kétség kívül akadályozza a verseny kimenetelét.


Könyvkritika írása itt folytatódik!

A könyvet itt rendelheted meg!