London calling…


Úgy kezdődött, hogy a Malévval együtt elbúcsúztunk két lefoglalt jegytől arra a gépre, ami normális időben egy normális reptérre szállított volna bennünket. Aztán igénybe vettük a maradék légi-szolgáltatást, amely még összeköt bennünket Európa nyugati felével: a fapadost. Stansted Airport, busz, Liverpool Street, metró, Kensington városrész és My Place – a hotel neve, amire még zombiként is emlékezni tudunk. Merthogy azokká válunk hamarosan. Mint minden fontosabb könyvvásáron.

Kensingtonban nincsen semmi – a kúlság Keleten van, de egy áttárgyalt nap után vigasztalhatnak a kocsmák, amik viszont Londonban mindenütt jók. Szóval fapados… ha nem örülnénk annyira Bolza Péter társaságának, és nem lennénk fáradtak a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál előkészítésétől (amit hagyományosan és érthetetlenül mindig passzentosan rászerveznek a londonira), akkor talán még borzasztóbb lenne. De Péternek örülünk, és aztán együtt örülünk a sörünknek és a burgernek az Earls Court Roadon. 

Kensington egy falu – ebben az időszakban pedig egy könyves falu; ha kiugrassz a pubból elszívni egy cigit az utcán, garantáltan szembejön egy ismerős kiadó, ügynök vagy scout. És gyorsan megtudja az ember, ha nem tudta volna már előbb, olvasva az előzetesen megküldött katalógusokat, hogy idén nincs “nagy cím” Londonban.

Vannak persze “fontos címek”, és három nap folyamatos tárgyalás során az ember talál még néhány “számára fontosat”, de nincs olyan, mint mondjuk az Éjszakai cirkusz volt két éve Frankfurtban. A fontos címek aztán, persze, szólhatnak nagyot, mint most a film hatására, néhány év után az Éhezők viadala (őszinte respekt az Agavének). A nagy cím, amit mindenki akar(t), már London előtt megvolt: A szürke ötven árnyalata (nálunk Ulpius-ház), és mindenki a “kiontott vérről” beszél, ami elfolyt az érte zajló küzdelemben. A következő nagy cím pedig J. K. Rowling felnőtt regénye, amit az ügynöke nem Londonra időzített, ámde Londonban is borzolta a kedélyeket.

Teljesen normális hogy egy szerző ügynököt vagy kiadót, esetleg mindkettőt vált. A könyves világ is, piac, okokkal és érdekekkel – romantikának és szentimentalizmusnak maximum a pubokban van helye, megfelelő mennyiségű alkohol után. Rowling ügynököt is és angol kiadót is váltott. Mikor a vele kapcsolatot tartó Neil Blair kilépett a Christopher Little irodalmi ügynökségből és saját vállalkozásba kezdett, a szerző vele tartott, aztán hasonlóképp hagyta el a Bloomsbury kiadót, hogy a Little, Brownhoz igazoljon. És most nyitott az érte folyó verseny az egész világon, ami egyesek számára sajnálatos, mások számára lelkesítő. Business is business.

A London Book Fair idei díszvendége Kína volt. Ha Kína valahol megjelenik, a felhajtás is garantált. Ugyanakkor ez a vásár, ahogyan a Frankfurter Buchmesse is, nem annyira a kiállító nemzetekről és kiadókról szól, és még kevésbé az olvasó közönségnek, mint inkább a jogértékesítésről. Szakmai vásár. És még véletlenül sem hasonlít a Budapestihez. A valódi élet az International Rights Centerben zajlik, és ha az ember komolyan veszi a feladatát, akkor maximum egy szendvicsre jut ideje valamelyik büfében, és esetleg egy gyors sétára a standok között, a nap lezárásaként. 

Ha pedig a tárgyalások és az esti vacsorák, fogadások önmagukban nem garantálnák a zombivá válást, akkor ehhez kiválóan hozzásegít az új találmány, a Frankfurter Hof Hotel mintájára kijelölt “Londoner Hof”, avagy az NH Kensington Hotel, ahol a szórakozásba oltott munka tovább zajlik hajnali háromig. Így most már a Londoni Könyvvásárnak is lett egy kijelölt helye, frankfurti mintára, ahol az éjszakában össze lehet futni azokkal, akik számítanak, és akikkel esetleg napközben nem sikerült. Nem is beszélve a barátokról, egykori ösztöndíjas társakról, akikkel az elmúlt években különböző fellowship-programokon vettünk részt, a világ valamelyik könyvvásárán.

A szakmai könyvvásárok törzsközönségét háromféle embertípus alkotja: aki elad, aki vesz és aki ezekhez az üzletekhez asszisztál (ügynökök, scoutok). És van olyan, aki egy személyben vesz is és el is ad, ahogyan tesszük ezt mi is. És amint megoldódik, hogy ki és hogyan intézi tovább a magyar művek fordítástámogatásának ügyét, akkor reményeink szerint majd még eredményesebben tesszük. Mindenesetre Papp Sándor Zsigmond Semmi kis életek című regényére a finn, olasz és román jogeladás után továbbra is élénk az érdeklődés. És ennek örülünk – mert egy zombi is tud örülni, még olyankor is, amikor a fapadoshoz indul, hajnali négykor, amivel aztán visszarepül Budapestre. És belecsöppen a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválba… és próbál semmit semmivel sem összehasonlítani. 

Sárközy Bence, a Libri Kiadó és a Sárközy & Co. Literary Agency igazgatója