Kegyetlen gyilkosok, akik hidegvérrel öltek meg embereket, akik élethosszig tartó büntetésüket töltik Szegeden, a Csillag börtönben. Velük találkozott, róluk szól Havas Henrik legújabb könyve, a Könyörtelenek – Életre ítélt gyilkosok. A szerzővel a kötet kapcsán beszélgettünk. Mittelholcz Dóra írása.
Miért most aktuális a Könyörtelenek? Korábban is írt már elítéltekről.
– A könyvet azért kezdtem el írni, mert érdekelt ez az Európában szokatlan büntetési mód, miszerint embereket örök életükre egy cellába zárnak. Nincs szakember, aki ne tartaná ezt az eljárást embertelennek és az emberi méltósággal összeegyeztethetetlennek. Amikor három évvel ezelőtt elkezdtem az interjúkat készíteni, más volt még a légkör a Csillagban, akkor ezeknek az embereknek még volt némi reményük. 2009-ben még én is azt gondoltam, a helyzet nem teljesen kilátástalan. Éppen azért, mert ez a nemzetközi jogban ez a forma nem bevett szokás, úgy véltem, talán néhány évtizeden belül megszűnhet ez a rendszer. Ha ez megtörténik, akkor fordulhatott volna elő az, hogy amelyik életfogytosnál a bírói felülvizsgálat megengedhetővé teszi, a köztársasági elnök kegyelmet adhatott volna neki. Mára azonban ezt a pici esélyt is elvették tőlük: Alaptörvénybe iktatták a tényleges életfogytiglant. A Fidesz-kormány meg akarta mutatni, hogy rendíthetetlenek, hogy nagyon erősek, hogy rendet tesznek az országban, leszámolnak a bűnözéssel. Mivel a halálbüntetést a nemzetközi jogi egyezmények miatt nem tudták visszaállítani, ezt a megoldást látták megfelelőnek. Ez azért furcsa – bár a Fidesz logikájába belefér –, mert a büntetési tételekről a Büntető Törvénykönyv rendelkezik. Minden más büntetési tételt ott is hagytak, csak ezt az egyet vették ki belőle, nehogy egy új kormány meg tudja változtatni. Ezzel azonban az utolsó reményt is elvették ezektől az emberektől, így még aktuálisabbá vált ez a könyv.
A kötet olvasásakor többször úgy éreztem, mintha áldozatnak állítaná be ezeket az embereket. Jól érzem?
– Teljesen. Úgy gondolom, hogy náluk is minden a gyerekkori problémákra vezethető vissza. Ha megnézzük a hurkolós gyilkos esetét, aki a legszörnyűbb mind közül – idős embereket ölt meg, a saját testvérével is végzett, amikor összevesztek az örökségen –, láthatjuk, hogy nála is szörnyű gyerekkora tekinthetünk vissza. A helyzet: alkoholista apa, aki üti-veri a gyerekét, érzelmekről szó nincs a családban. Amikor megkérdeztem, hogy mit bánt meg a tettével kapcsolatban, az mondta: „azt, hogy nem gyilkolta meg a másik testvérét is”. De ott van másik példának az az értelmiségi fiú is, aki a serdülő lányt ölte meg úgy, hogy pöcegödörbe dobta és összeszurkálta. Ő is bevallja, hogy szexuális inzultus érte kisgyerekként, bár erről többet nem hajlandó mondani. Egy ország akarta felnégyelni ezt a férfit, amikor elkapták. Én is így voltam vele, amikor pedig ott ült velem szemben, akkor el tudtam neki hinni, hogy valóban nem emlékszik, pontosan mi történt, hogy kiesett neki az egész.
A Kultography interjúja itt folytatódik.