Imádok a férjemmel utazni.
Egyik legkalandosabb utunk az ecuadori volt. Az utazás két hét folyamatos kulturális izgalmat és fizikai megterhelést jelentett, mivel a túravezetőnknek köszönhetően elég sokat gyalogoltunk. Szerencsére.
Ugyan néha nem éreztem a lábam a sok caplatástól, és zsibbadt a tüdőm a ritka hegyi levegőtől, de a legemlékezetesebb pillanatokká a nyaralásból mégis ezek a hegymászós napok váltak. Az, amikor felmentünk a Cotopaxi alaptáborába (4800 méterre), és amikor eljutottunk a Chimborazo alaptáborába (5000 méterre).
Nem vagyok egy vadon lánya típus, sőt kifejezetten szeretek kávéházakban írni-olvasgatni, de ez minden intellektuális kalandnál nagyobb hatásúra sikeredett.
Eljutni a 6310 méter magas Chimborazo alaptáborába, ahonnan az igazi hegymászók indulnak csúcshódításra: büszke voltam puhány, bölcsész-önmagamra. (Hegymászáskor egy fiú meg is jegyezte, hogy úgy megyek, mint az ördög. Nem tudom, hogyan megy az ördög, csak azt, hogy nagyon makacs vagyok. Így felmakacsoltam magam erre a hegyre is.)
A mai napig aktív Cotopaxi vulkán neve amúgy azt jelenti, a Hold nyaka. Lenyűgöznek ezek az indián elnevezések, annyira líraiak és szemléletesek. És a legendák szerint ez egy női hegy. A formája finom, kecses, süppedős a hamu is a lábunk alatt, ami vissza-visszahúzza az embert, és belékapaszkodik, mint az ölelő, női kar.
A Chimborazo férfi hegy, nyersebb formákkal, kemény kontúrral, ráadásul igazi macsó, mert egyből az arcunkba mondja az őszintét: a magasban odaveszett turisták emlékére épített, szimbolikus temető fogad minket a hegy lábánál. Csak hogy érezzük, nem babra megy a mászás.
A Chimborazo neve egyébként azt jelenti, fehér copf, ami utalhat a róla leomló gleccserek fehér copfjaira.
A Chimborazo vidékén, illetve a magas hegyeknél élő indiánok szent állata a kondor. A kondorasszony legendája az egyik legszebb mese, amit ismerek. A nő feloldódásáról szól a házasságban. Nem eltűnéséről, hanem kellemes belesimulásáról ebbe az új szerepbe, amit a feleséggé válás jelent.
A dzsungelbéli indiánok szent állata a jaguár. Ehhez az állathoz Tsitsanu meséje kapcsolódik, aki önkereső útja során másoknak segít magukat megtalálni.
Gyűjtöttem az utazás alatt a biológiai és kulturális csodákat, ezért nem meglepő, hogy több helyen is felbukkannak az írásaimban.
Született egy cikk, amely Balázs fotóival a márciusi Marie Claire-ben jelent meg.
De lesz egy Chimborazónál játszódó jelent a Librinél megjelenő, Madárasszony című regényemben is, amiben fontos szerepet kap a kondorkeselyű.
Illetve természetesen helyet kap az NKA-ösztöndíj által támogatott Utazós mesék című gyerekkönyvben is, ahol írok majd egy quitói történetet sok-sok indiánnal.